Kezdőlap Film- és színházművészet Kortárs magyar szerzők műveivel várja a gyermekeket a Manna Produkció Budán

Kortárs magyar szerzők műveivel várja a gyermekeket a Manna Produkció Budán

30
0

Kortárs magyar szerzők műveivel várja a gyermekeket a Manna Produkció Budán, a bábelőadások után a darabokat ihlető könyvekkel és azok szerzőivel is megismerkedhetnek a nézők – mondta Gáspár Anna ügyvezető az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

    Úgy fogalmazott: a gyermekeknek izgalmas lehet találkozni azokkal a szerzőkkel, akik a meséket írták. Azzal pedig, hogy a könyveket is bemutatják számukra, az olvasásra ösztönzik őket, hogy már egész kis kortól érdeklődjenek a szépirodalom iránt.

A minden hónap második vasárnapján Budán, a B32 Galéria és Kultútérben tartott előadásaikra az ország különböző részeiről hívnak társulatokat. A szezonban elsőként vasárnap a Hepp Trupp Társulat adta elő Kolozsi Angéla Bódog és Szomorilla című történet.

Gáspár Anna arról is beszélt, a reggeli gyermekelőadások után este felnőtteknek szóló darabokat is bemutatnak, melyekben megjelenik a családon belüli erőszak, a családi titkok, a múlt vagy épp a halál témája is.

MTI/Fotó: Kállai-Tóth Anett / Facebook

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét