Kezdőlap Film- és színházművészet Hangversennyel és filmvetítéssel zárult a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata

Hangversennyel és filmvetítéssel zárult a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata

119
0

A Szatmári Állami Filharmónia kamarazenekarának szabadtéri hangversenyével, valamint Bacsó Péter A tanú című filmjének vetítésével zárult a 11. Kolozsvári Magyar Napok háromnapos rendezvénysorozata pénteken este.

    A hangverseny előtt Emil Boc, Kolozsvár polgármestere gratulált a szervezőknek, és köszönetet mondott azért, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások közepette is megtartották a magyar napokat. Kijelentette: az eseménysorozat szervezői legyőzték a világjárványt, megmutatták, hogy a rendezvényük Kolozsvár védjegye.

“Bátrak voltak, és sikerült” – állapította meg.

A szeptemberi önkormányzati választásokon egy újabb mandátumért versenybe szálló Emil Boc azért is köszönetet mondott a magyarságnak, amit közösen valósítottak meg a város életében. Megemlítette: egy friss kutatás szerint az utóbbi tíz évben Kolozsvár gazdasága megkétszereződött.

A település “a kultúra várává alakult”, elnyerte az Európa ifjúsági fővárosa címet, és bejutott az Európa innovatív fővárosa címért folyó verseny döntőjébe. Olyan hellyé sikerült tenni Kolozsvárt, ahol jó élni, ahol otthon érezheti magát az ember.

“Mindez nem lett volna lehetséges, ha nem lennénk együtt itthon” – állapította meg Emil Boc polgármester.

Oláh Emese, Kolozsvár magyar alpolgármestere szintén köszönetet mondott a szervezőknek.

“Ez a város nekünk, magyaroknak is jár, és nem csak az ünnepnapokon” – jelentette ki.

Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője arra kérte mindazokat, akik a helyszíneken vagy az KMN tévé internetes közvetítésein követték az elmúlt három nap történéseit, hogy a járvány idején tartott rendezvénysorozatot ne hasonlítsák a korábbi magyar napokhoz. Helyette gondoljanak arra, hogy mivel maradtak volna szegényebbek, ha nem szervezték volna meg az eseményt.

A Kolozsvári Magyar Napok legtöbb rendezvényét szabadtéren tartották. Az előzetesen regisztrált nézők lázmérés után juthattak be a bekerített helyszínre, ahol csak az egymástól másfél méteres távolságra tett székekre ülhettek, és végig szájmaszkot kellett viselniük.

MTI/Filarmonica de Stat Dinu Lipatti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét