Kezdőlap Interjúk A szegedi Camp Fire Melancholy új zenei műfajt teremt? – Szimbiózis...

A szegedi Camp Fire Melancholy új zenei műfajt teremt? – Szimbiózis előadó és közönsége között

404
0

CFM INTRO

CAMP FIRE MELANCHOLY BEMUTATKOZÓ!

Közzétette: Camp Fire Melancholy – 2020. július 27., hétfő

A lélek olyan elképesztő módon és annyiféleképpen jeleníti meg arcát a külvilágnak, hogy ember legyen a talpán, ha valaki meg tudja mondani, mikor jelenik meg az igazi. Igen, nehéz, mert függ sok dologtól, mennyire érezzük magunkban a lélek szikráját, a tüzet, amely arra ösztönöz, hogy kicsit többek legyünk a hús-vér embernél, mert ott rejtezik még bennünk valami, ami kihozza belőlünk azt, amit annyira szeretnénk. Na, persze nem mindig sikerül, de ha átadjuk magunkat az alkotásnak, valami beindulhat… Legyen az dalszöveg, zene megírása, vagy bármilyen művészeti ág, ami kicsit emberré tesz. Nem elég ehhez a tehetség, nem elég ehhez a tudás, sokkal, de sokkal több is kell. Nem is tudom, hogy fenti gondolatok most éppen miért is kértek teret ezen a felületen, de abban biztos vagyok, hogy valamiért a Camp Fire Melancholy szegedi együttes elindítója, Mézer János, Janó teszi a dolgát együttestársaival, nem lankad a szikra bennük, sőt… Az énekes-szerzővel és társaival beszélgetünk, hogy kicsit bepillantást nyerjünk „életükbe”, nemcsak a zenéjük, hanem gondolataik révén is.

Egy rövid kis bemutatkozást kérnék szépen, először Janótól!

Janó:

Mézer János vagyok, született szegedi kiskorú elkövető. Zenei múltamat tekintve 2006-tól napjainkig alapítóként, szövegíróként és énekesként tevékenykedem a szegedi SentioErgo Sum nevű doom metal zenekarban. A keményebb vonal mellett több kísérletem is volt arra, hogy egy akusztikusabb, szolidabb világban is megtaláljam a helyemet. Erre első próbálkozásom az Esőtáncos nevű formáció volt, ami tekinthető a Camp Fire Melancholy elődjének is, néha játszunk is ettől a zenekartól egy-egy dalt. Emellett 2007 óta terelgetek egy rendezvénysorozatot, melyben az évek során több mindent is kipróbáltam már: volt kétnapos klubfesztivál, jótékonysági est, véradás, inkább kultúrát, mint csupán koncerteket felsorakoztató Goth Bál, és számos egyéb dolog.

Visnyei Ferenc/Visó: Nehezen tudom elképzelni, hogy a kiforrott hangú énekes nem klasszikus zenét tanult. A költészet is biztosan szívedhez közel áll. Jól gondolom? Honnan indultál? Belekóstoltál a metál műfajba, volt egy lemezt is megélő együttesed. Három évvel ezelőtt jött létre a jelenlegi formációtok. Pár együttesben tehát már megmutattad magad a nagyérdeműnek és eléggé érdekes zenei stílusokban. Abban biztos vagyok, hogy Mézer Janó az a zenész, aki nem elégszik meg holmi egysíkú, monoton hangzással, hiszen a kísérletezés lételeme.

Mézer Janó: Az említett zenekar (SentioErgo Sum) szerencsére nem múlt idő, jelenleg is aktívak vagyunk, a 2015-ös lemezt követően némi hallgatás után tavaly novemberben került napvilágra új kislemezünk, ami a közelgő új album programadója is egyben. Természetesen, mint a legtöbb szövegírásra fejét adó ember, én is leginkább a magyar líra neves képviselőitől kuporgattam össze a mindennapi szellemi táplálékra valót. Egyszer egy számomra nagyon fontos embertől azt hallottam, hogy az egész huszadik század Arany Jánosból építkezik. Ritkán mond valaki ennyire igazsághoz közelit. Személyes kedvencemnek Pilinszky Jánost tartom, de természetesen akad a tarisznyámban sok költő, akit mindenhová szeretek magammal vinni. Klasszikus zenét soha nem tanultam, a csapat ezen bástyája egyértelműen Edina, bár igaz ami igaz, tőlem sem áll túl messze ez a világ.

Nehéz a klasszikus, vagy komoly zenéhez jól viszonyulni ebben a rohanó világban. Mert amíg egy rádió, egy popzenei lemez könnyen eldöngicsél a konyhában főzés közben, vagy a kocsiban munkába menet, miközben viháncolnak hátul a gyerekek is, a komoly zene megköveteli magának a teret, és az időt, amit valljuk be, sokszor nem vagyunk képesek megadni neki. Így inkább a könnyebb utat választjuk, és persze egy emészthetőbb Cd-t a lejátszóba. A kísérletezésre való hajlam talán a saját ízlésvilágomból is eredeztethető. Zenei és tartalmi téren is három teljesen különböző előadót tartok elsővonalas kedvenceimnek. Az ő munkásságukat gyűjtöm, látogatom, válogatom, igazi rajongó típus vagyok, ha róluk van szó. Ezek: The Cure, Swallowthe Sun, és Ákos. Mindhárom életpályából azt tanultam meg, hogy nem lehet egy egész életet ugyanabban a metálterpeszben végigállni, mert egy idő után az előadó maga fog ráunni saját magára, és abból még jó sosem született. Elsősorban szövegírónak tartom magam, és nem énekesnek. Azt gondolom, egy előadó leghitelesebben a saját szerzeményeit tudja bemutatni, mert azt éli át és meg leginkább. S mivel a SentioErgo Sum esetében az az első pillanattól lefektetett alap volt, hogy a szövegeket én írom (ez a CFM esetében is így van), így adta magát az, hogy nekem kell ezeket a szövegeket elénekelnem is.

A Camp Fire Melancholy így mutatkozik be röviden:
Mi vagyunk a Camp Fire Melanycholy Szegedről. Célunk és gondolatunk egy szerkezetileg könnyű, ám mégis elgondolkodtató zenei világ megteremtése, amit szívesen hallgathattok otthon a gyertyafény, s a szabadban, a tábortűz mellett is. Jelenleg első kiadványunkon, terveink szerint egy középlemezen dolgozunk, melynek felvételei hamarosan megkezdődnek. Barátunk a szél, társunk a tűz, múzsánk az álom, életünk az eső.

Edinához fordulva.

Hogyan talált rád a zene? Mért éppen a billentyűs hangszerrel és énekkel erősíted együttesedet? A Camphoz kerülés útja? Játszottál már más együttesben korábban?

Molnár Józsa Edina: A zene egészen kiskoromtól fogva közel állt hozzám és az életem részét képezte. Már kis óvodás koromban elkezdtem zenei előképzőbe járni a battonyai zeneiskolába, majd első osztálytól kezdve a szolfézs órák mellett zongora órára is beiratkoztam, melyet egészen a gimnáziumi éveim végéig folytattam. Mindemellett az éneklés sem állt távol tőlem… általános iskolai, és egyéb rendezvényeken egy-egy dal erejéig énekléssel tettem próbára magam. Mondhatni az éneklés a hobbimmá vált, olyannyira, hogy a gimnáziumi tanulmányaim mellett beiratkoztam magánének órára a bajai zeneiskolába, hogy tovább képezzem a hangom. Ezután jelentkeztem Szegeden a Juhász Gyula Pedagógus Képző Kar ének-zene szakára, remélve, hogy zenei ismereteimet itt tovább bővíthetem és fejlődhetek. Bár az életem egészen más fordulatot vett és nem lettem ének tanár, mindig kerestem a lehetőségeket, ahol énekelhetek. Kórusba, vagy énekkarra jártam és járok a mai napig. Jelenleg is magánének órákat veszek Szegeden a Király König zeneiskolában.

Hogy miért éppen zongorával és énekkel erősítem a csapatot? Úgy gondolom, a fent leírtak alapján az ének adja magát. A zongora, viszont olyan szinten háttérbe szorult az elmúlt évek során, hogy én magam sem gondoltam, hogy valaha is komolyabban foglalkozok majd vele. Szent Mihályra járok át templomi énekkarba, ahol, mikor beléptem a csapatba és megtudták, hogy tanultam zongorázni, kérték, hogy az énekeket kísérjem zongorával, így elkezdtem gyakorolni és feleleveníteni az akkordozással kapcsolatos ismereteimet is. Janóval régebb óta ismerjük egymást és miután többször is hallott énekelni, néhány találkozás alkalmával elmondta, hogy szívesen dolgozna együtt velem. Beszélt a terveiről, amiket szeretne megvalósítani és hogy ezekbe én hogyan kapcsolódhatnék be. Amikor szóba került, hogy az énekkarban zongorával is közreműködök, akkor született meg a gondolat, hogy a zenekarban is zongorázhatnék és a hangzást női énekhanggal színesíthetnénk. 

Csongorral már készítettem egy interjút, de nem volt részletesen szó erről az együttesről. Mikor és hogyan történt a találkozás Janóékkal?

Szegi Csongor: Ha jól emlékszem, tavaly szeptemberben találkoztam Edinával, illetve párjával, a zenekar menedzserével, Molnár Józseffel. Mivel nem régen költöztem Szegedre, így csak látásból ismertem őket. Volt zenekarommal léptünk fel a Gin Tonic bárban, ahol a tulajdonosnak köszönhetően ismerhetem meg Józsit és Edinát. Elkezdtünk beszélgetni és valahogy szóba került, hogy van egy acusticus zenekar, ahová keresnek éppen gitárost… Nem haboztam… és éltem a lehetőséggel. Aztán a zenekar énekesét, Janót is megismertem.  Elmesélte amit szeretne és nekem nagyon megtetszett az elképzelése, meg a hozzáállása. Meg persze az egész csapat szimpatikus volt. Úgy érzem, hogy ez a találkozás a véletlen műve. Bár mindig a véletlenek sülnek el a legjobban és úgy érzem, ez is így történt.

A nevetek eléggé sokatmondó, feltűnő, egyszerűen nem lehet csak úgy elmenni mellette, de gondolom, ez sem véletlen választás volt.

Janó: Amikor még a kezdeti időszakban a csapat duóként működött, Huszta Dávid testvéremmel álltunk ki a világot jelentő színpaddá ácsolt raklapokra. Az első nevünk magától értetődően Brothers volt, és stílusunk meghatározására használtuk a ’tábortűzi melankólia’ szóösszetételt. Aztán egyszer csak eljutottunk egy fővárosi fellépési lehetőséghez, és igazándíból annak az estnek a szervezője mondta nekünk félig viccesen, félig komolyan, hogy ez a név kissé semmitmondó. Ekkor jött az isteni szikra, hogy legyen a stílusunk a nevünk is. Így született a név.

Nem vagyok a kategorizálás híve, de ha most zenei műfajba kellene besorolni zenéteket, akkor melyikhez álltok a legközelebb?

Janó: Ha létezik ilyen, akkor a darkacustic lenne a legtalálóbb arra, amit csinálunk.

A saját dalaitok, de a megzenésített versek hogyan kelnek életre általatok? Szívesen venném, ha beavatnátok, miképpen kerül a nagyközönség elé egy-egy számotok? Mennyire érzitek, ha mondjuk egy ismert költő versére zenét írtok, hogy az a zene megfelelően, hűen kifejezi azt, amit szerzője akart közölni?

Janó: Úgy kerül a közönség elé, hogy felállunk a színpadra és eljátsszuk. 🙂  Komolyra fordítva a szót: nagyon az elején járunk ennek az útnak, így kikristályosodott metódusunk nincs még az alkotásra. A szöveget én hozom, a zenét Csongor és Edina. Azt, hogy milyen feldolgozást csináljunk meg, leginkább saját szórakoztatásunkra, ami talán tetszik másoknak is, közösen döntjük el. A versadaptációk eddig mind az én ötletemre alakultak, de ez nem egy kőbe vésett dolog, és vélhetően nem is lesz mindig így.

Azt gondolom, hogy a mély szövegtartalom és a rendkívül tónusos, színes hangzásvilágotok új színfoltja lehet a magyar underground zenei életnek. 

Janó: Legyen így! Nyilván az ember nem azért adja színpadra lépésre a fejét, mert minden vágya az asztalfióknak írni, és alkotni. Ha ezzel tudunk valamit hozzáadni a magyar underground egyébként is rendkívül sokszínű tárházához, akkor az nagy elismerés, és megtiszteltetés. Azon vagyunk, hogy ez sikerüljön.

Játszottatok Zentán, Budapesten. Hol jártatok még?

Janó: A zentai koncert a COVID-19 miatt sajnos elmaradt, de remélem, mihamarabb be tudjuk pótolni. Számomra rendkívül fontos, hogy ha már ezzel a csodálatos anyanyelvvel születtem, akkor azt lehetőségeim, és képességeim szerint megfelelően használjam is. Így hatványozottan fontos, hogy a határon túli magyar közösségeknek magyarul tudjuk átadni azt, ami bennünk van. Ez nem azt jelenti, hogy mondjuk csak magyar nyelvű dalokat dolgozunk fel. Johnny Cash Hurt című dala jelenleg kirobbanthatatlan alapköve a repertoárunknak, minden szempontból beleillik abba, amit közvetíteni szeretnénk. De a saját szerzeményeink egytől egyik magyarul vannak, és később is azok lesznek.

Sajnos, a jelenlegi járvány miatt bedőlt egy pár koncertetek, ahogyan nagyon sok előadónak, együttesnek is. Van tervetek a folytatásra?

Janó: Természetesen. De mint mindent, most magunkat is újra kellett indítani. Sok idő telt el próba nélkül, így most újra meg kell találnunk egymást, és egy kicsit talán magunkat is. Jó lenne a tervezett hanganyaggal is komolyabban foglalkozni, így most műhelymunka, és elő dolgok egyaránt várnak ránk. Legközelebb augusztus 28-án, Budapesten mutatjuk meg magunkat. Aztán hogy mi lesz, azt csak odafenn tudják megmondani.

Mi a véleményetek a mai zenei piacról? Hova helyezitek magatokat ebben a nagy zenei kavalkádban?

Janó: A legaljára. 🙂 De itt a legjobb, mert innen csak felfelé van. Őszintén szólva, ha a magam nevében beszélhetek, nagyon konzervatív és vaskalapos vagyok a zene terén: lemezeket gyűjtök, koncertekre járok, albumokban és nem track-ekben gondolkodom. A piac, ha lehet erről beszélni, nagyon színes és tág, és ez jó. De sokszor azt érzem, hogy a mi világunk nagyon messze van a közízléstől, amit a csekély közönség léte is visszaigazol. Ez engem nem zavar, mert öt embernek ugyanúgy szeretek játszani, mint ötszáznak, de az tény, hogy jelenleg ezt vagy szerelemből csinálod, vagy sehogy. Szintén kölcsönvett gondolat, hogy ezek a zenekarok akkor nyereségesek, ha kijönnek nullára. Mindenki teszi a dolgát mellette, dolgozik, sportol, gyereket nevel.

Közzétette: Camp Fire Melancholy – 2019. december 19., csütörtök

Amiben biztos vagyok: a zene gyógyít is, mindenkire rátalál, nincs mese! Egyszerűen a lélek, amelyik nyitott az esztétikusra, a szépre, nem képes arra, hogy ne fedezze fel magának az örömforrást, a dallamok sokaságában (vagy bármelyik művészetben!). Azt gondolom, hogy azért is jövünk ide, erre kis bolygóra, hogy rátaláljunk… és ha megvan, akkor rákapcsolódjunk, töltekezzünk belőle, és a szeretet hírnökei legyünk, ne fojtsuk magunkba, ne őrizzük, adjuk át azoknak, akiknek szükségük van rá! Nem szabad senkit sem szeretet és lelki táplálék nélkül hagyni! Hiszem azt, hogy ez a ti igazi hitvallásotok!

Janó: Szép gondolatok. Egyszer láttam egy falfirkát, ez állt rajta: ’Earthwithout art is justEh…’ Azt hiszem, minden benne volt van és lesz is. Nyilván, aki ki akarja nyitni a fülét a mi dalainkra, az jó eséllyel meg is kapja azt, amit keresett bennük. Magunkat játsszuk el nekik úgy, hogy magukat is érezzék benne. Azt gondolom, ez egy olyan szimbiózis előadó és közönsége között, ami nagyon fontos köteléket képes alkotni. Mi ezzel próbálunk segíteni. És ha csak egy embernek sikerül, akkor már nyertünk.

Kedves Látogató!

Janó elmondta, hogy legközelebb augusztus 28 -án, a budapesti S8 Underground Klubban lépnek fel Képíró Sanyiéknál.

Szeretettel ajánlom szíves figyelmedbe!

Fotók: Camp Fire Melancholy

Videószerkesztő: Angyal Ádám Bence

Visó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét