Kis hazánkban is egymást követik a tehetségkutatók, amelyek révén számtalan feltörekvő zenésszel, előadóval ismerkedhetünk meg. Talán, ha a tehetség párosul a nagyon szorgos, áldozatos munkával, akkor sikerül is eljutniuk a leendő ”művészeknek” oda, ahol megtalálhatják számításaikat. Úgy vélem, azért fontos lehet, hogy egy mentor vagy egy ismert tévés tehetségkutató műsor „elindítsa” azokat, akik tényleg érzik magukban az ikszet. Ha valakinek van füle arra, hogy meghallja azt a bizonyos „faktort” egy ország által is kedvelt ifjú hölgyben, akkor jó úton jár, ha felfedezi a két évvel ezelőtt bemutatkozott Tamáska Gabriella énekest. Amikor rátaláltam, egyértelmű volt számomra, hogy a rendkívül „bársonyos”, egyedi hangját nem egyszer hallgatom meg. Ami biztos: Tamáska Gabriella előadásmódja, szerzeményei mély nyomot hagynak az értéket keresőben…
Tolnai Imre Krisztián: Valami azt súgja nekem, hogy Tamáska Gabriella olyan előadó, aki már kislánykorában tükör előtt énekelt és eltökélte, hogy az előadóművészet lesz számára a meghatározó, sőt ebből szeretne megélni. Honnan származik ez a nagy céltudatosság? Gondolom, a Kőbányai Zenei Stúdió művésztanárai is tettek arról, hogy eljuss oda, ahol éppen vagy.
Tamáska Gabriella: Amióta az eszemet tudom, énekelni szerettem volna. A céltudatosságom talán abból származik, hogy a zenét és zenélést belső instrukcióként élem meg. Soha nem érdekelt más, csak az emberek és az érzéseik. Imádok emberekkel beszélgetni vagy interakcióba kerülni velük. Azt szeretném elérni a zenémmel, hogy az emberek többé ne érezzék magukat egyedül.
Sokan sztárok akarnak lenni, amit nem biztos, hogy a szüleik vagy akár a környezetük jó szemmel néz, mert ugye nem könnyű minden zenésznek, előadónak befutni. Sok kritika, gáncs érheti őket, amelyek eltántoríthatják a kitűzött céltól. Mennyire és ki támogatta az előrejutásodat?
A sztárság annyira nem mozgat, az csak egy kellemes velejárója annak, ha valaki tiszta szívvel és lélekkel csinálja azt, amit csinál. A szüleimnek és a testvéreimnek lehetett talán a legnehezebb, nem volt egy nyugodt pillanatuk sem, mert folyamatosan dudorásztam vagy énekeltem valamit. Sokszor kihoztam őket a sodrukból. A barátaim nagyon támogatnak lényegében mindennel kapcsolatban amiben hiszek, nagyon hálás vagyok nekik ezért.
Kanári-szigeteken készült, Sivák Zsófia munkája
Hogyan emlékszel vissza az első zenei élményedre? Arra is gondolok, hogy milyen stílus „indított be”, de arra szintén, mikor álltál ki színpadra először? Mekkora támogatottságot éreztél közönségedtől?
Amikor 7-8 éves lehettem, hallottam életemben először jazzt. Az az egyik legmeghatározóbb élményem, Ella Fitzgerald szólt, és teljesen ledöbbentem, hogy így is lehet énekelni. Azóta megszállottja lettem az oldschool jazz előadóknak. Az egyik első szereplésemen, a volt középiskolámban egy március 15-ei ünnepségen olvastam fel valamit, összeolvastam 2 egymás alatt lévő sort, mert ugyanott volt a vessző a mondatokban. Amikor ráeszméltem, mi történt nevetőgörcsöt kaptam, és le kellett mennem a színpadról. Az X-faktor utáni fellépéseimből születtek olyan élményeim, amiken a mai napig meghatódom, ha eszembe jutnak. Például volt egyszer Szentesen egy közös fellépésünk a Stolen Beattel, és amikor megláttak minket ujjongani, és sikítozni kezdtek az emberek. Óriási élmény volt.
Mely hangszert szereted? Tanultál is játszani valamelyiken?
A basszusgitár nagy kedvencem, gyönyörű hangszer. Tanultam egy évet játszani, de csak az alapokig jutottam. Most Kőbányán zongorázni tanulok.
Két évvel ezelőtt jelentkeztél egy tehetségkutató műsorba. Innen eredezteted a karrieredet?
Igen! Azelőtt nem voltam biztos abban, hogy amit csinálok, valaha érdekelne bárkit. Plusz a tv-nek köszönhetően ismertek meg az emberek.
A Bárhol című saját daloddal rendkívüli hatást értél el, nemcsak nálam, ebben biztos vagyok. Nagyon imádom. Már a válogatóműsorban ezt adtad elő, és egyértelműen meggyőzted a zsűrit, hogy helyed van a megmérettetésen. Nem meglepő számomra, hogy milliós nézettséget szereztél. Mi és kik ihlettek meg alkotás közben?
Nagyon köszönöm! Azt a dalt a fináléra írta nekem Gáspár Laci, Morócz Tomi és Somogyvári Dani hangszerelte. Nekem is az a kedvencem, nagyon eltalálták.
Budapesten, Szecsődi Zoltán képe
Gáspár Laci volt a mentorod. „Elengedte” már a kezedet? Miként gondolsz vissza a vele töltött időszakra? Mennyire segített az előrejutásodban? Mit szóltál, amikor a műsor alatt hangi adottságaid miatt sokszor Amy Winehouse-hoz hasonlítottak?
Már nem igazán beszélünk, Laci nagyon elfoglalt ember. Nagyon szeretem őt, és végtelenül hálás vagyok. Nagyon örültem neki, hogy ő volt a mentorom, mert kiskori példaképem és nagyon közel áll hozzám a világa, valószínűleg a szemhéjtus húzási technikáimat is ő inspirálta.
Mi a véleményed az X Faktorról, de egyáltalán a tehetségkutatókról?
Eddigi életem egyik legszebb időszakát köszönhetem a műsornak. Nagyon sok összeesküvés-elméletet hallottam róla, meg rosszindulatú pletykákat, mielőtt jelentkeztem, ezek nem bizonyultak igaznak. Szerintem egy nagyon jó ugródeszka, érdemes megpróbálnia mindenkinek, akit érdekel az ilyesmi.
Vannak szerzők, akik megkeresnek téged vagy fordítva? Abban biztos vagyok, hogy Tamás és Dani nem véletlenül találtak meg téged. Az Élőben jobb című daluk is nagyon tetszik nekem. Ennek a hangulata, szöveg-és dallamvilága önmagáért beszél, mert ahogyan te előadod… Ha nem tudom, hogy kik a szerzők, meggyőződéssel mondanám: Te írtad.
Inkább én szoktam megkeresni a szerzőket, ha van egy ötletem. Bár ez fordítva is működik. Tomi nagyon érzi, hogy mi vagyok, és mit szeretnék közvetíteni, ennek köszönhetően maradnak autentikusak a dalaim.
Hogyan talált rád Lotfi Begi és Fluor Tomi? Milyen volt velük együtt a közös munka? Az elkészült mű árulkodik. Nem kis dolgot értetek el, hiszen egyfajta himnuszként aposztrofálták a Strand Fesztiválon.
Lotfi Begi azt mondta nekem, hogy minden évben nézi a tehetségkutatókat, keresve azokat az előadókat, akiknek szívesen segítene vagy dolgozna együtt. Abban az évadban én tetszettem neki a legjobban és már az élő showk ideje alatt beszélgetni kezdtünk. Tomit még Székesfehérvárról ismertem, de csak bulikban találkoztunk össze, mióta dolgoztunk együtt, jobban elmélyült a baráti viszonyunk. Hatalmas élmény volt a forgatás is, én azelőtt sosem hagytam el az országot.
Puskás Petivel is dolgoztál már együtt, így a hellosziaélet dalotok is bizonyítja sokoldalúságodat. Gondolom, hogy nem kis munka lehetett ezt a dalt megírnotok. Hol forgattátok?
A dalt Peti írta igazából, azt mondta az az este ihlette meg, amikor véletlenül összefutottunk a belvárosban és beültünk sörözni valahova. A klipet a Flipper múzeumban forgattuk, mindketten nagy Stranger Things rajongók vagyunk, és a sorozat hangulatát szerettük volna felidézni a neoncsövekkel és a füstgéppel.
Budapesten, Szecsődi Zoltán képe
Amikor nem zenélsz, mivel töltöd az idődet?
Főleg a barátaimmal lófrálok, iskolába járok, de ugye ott is zenét tanulok. A kijárási korlátozás ideje alatt elkezdtem egy youtube csatornát, ahova sminkes, zenés és beszélgetős tartalmakat rakok ki, hogy még közelebb kerülhessek az emberekhez, akik hallgatnak.
Említenél olyan énekest, akire felnézel? Melyik művével fogott meg téged?
Rex Orange County mostanában a legnagyobb kedvencem, megtestesítője mindennek, amit szeretek a zenében. Az Untitled című dalával fogott meg nagyon, és azóta a létező összes platformján követem. Még írtam is neki, hogy barátkozzunk.
Nagyon kíváncsi lennék arra, ha elmesélnéd, mivel töltötted az idődet a karantén alatt? Bizonyára számtalan ötlet, gondolat valósul meg hamarosan.
Próbáltam arra szentelni az időmet, hogy kitaláljam mit és hogyan szeretnék elérni. Nagyjából már kirajzolódott előttem, és jól esett kicsit magammal lenni. Sikeres vizsgát tettem, sokat gyakoroltam. Szereztem egy külső hangkártyát is, úgyhogy most már otthonról is tudok demókat felvenni, aminek nagyon örülök.
Valamiért azt gondolom, nemcsak énekeddel, hanem egész egyéniségeddel kicsit többet adsz, mint talán amennyit gondolsz.
Jajj, nagyon szépen köszönöm! Nagyon örülök, ha így gondolod. Remélem adhatok majd még többet az embereknek.
Tolnai Imre Krisztián