Kezdőlap Programajánló Salgótarjánból indul az idei rali szezon

Salgótarjánból indul az idei rali szezon

371
0

A nagy hagyományokkal rendelkező Steelvent Salgó Rallyval kezdődik az idei magyar bajnokság. A legjobb magyar versenyzők ezúttal a szlovák mezőnnyel közösen vágnak neki a viadalnak, így a hétvége során közel kétszáz autó lesz látható a gyorsasági szakaszokon – jelentették be a szervezők csütörtökön Salgótarjánban sajtótájékoztatón.

  Latvala nyerte a svéd rallyet, 2017. február/autosforum.hu

   A Salgó-ralit ezúttal önállóan rendezik meg, az autóverseny a hazai első osztály számára az idei nyitó futam lesz.

Berényi Ákos, a magyar szövetség rally szakágának vezetője elmondta: a teljes mezőnyt szombaton a 17 órakor kezdődő rajtceremónián, majd vasárnap ismét 17 órától a célba éréskor láthatják a nézők Salgótarján központjában, a Förster Kálmán téren, az úgynevezett kis főtéren.

A mezőny vasárnap egy három gyorsaságiból álló kört teljesít majd többször is: a Rallye1 és a Historic mezőnye háromszor, a Rallye2 párosai pedig kétszer. Előbbiek számára így kilenc, utóbbiaknak hat szakaszos lesz a futam.

A gyorsasági szakaszokat Salgótarján és Kazár, Bátonyterenye és Mátraalmás, valamint Mátraszentimre és Mátrakeresztes között rendezik meg. A Rallye1 mezőnye 121, a Rallye2 pedig 81 kilométernyi gyorsaságit teljesít majd.

Berényi Ákos hozzátette: az, hogy vasárnap egy napos lesz a verseny, könnyítés a versenyzők és a szervezők számára is, és ha ez a forma beválik, így rendezhetik meg a hátralévő versenyeket is.

Adamovits Márk, a rendezőbizottság vezetője hangsúlyozta, hogy legutóbb tíz éve volt ekkora indulószám, és arra kérte az érdeklődőket, hogy tartsák be a korlátozásokra vonatkozó utasításokat, csak azokon a részeken foglaljanak helyet, amelyeket a hatóságok engedélyeztek. A Salgótarján-Kazár és a Mátraszentimre-Mátrakeresztes szakasz szabadon látogatható, nézők elől elzárt területek Bátonyterenye és Mátraalmás között lesznek, itt a rajt utáni három-négy kilométer látogatható.

Elmondta azt is, a Steelvent Salgó Rally egyben a szlovák bajnokság egyik futama lesz, 26 szlovák és lengyel versenyző is rajthoz áll, és a mezőnyben 27 R5-ös versenyautó lesz látható.

Hadik András versenyző, kétszeres bajnok, aki a múlt hétvégén versenyt nyert Szlovéniában, szólt arról, hogy tavaly Nyíregyházán mentek először az új típusú R5-ös Forddal, ami akkor még nem okozott túl sok örömöt, de azóta nagyon sokat tudtak javítani az autón, és márciusban még horvátországi versenyen is indultak, hogy minél jobban fel tudjanak készülni a magyar bajnokságra.

Egy másik induló, Lovász Pál is kitért arra, hogy a járvány miatt felborultak az eredeti tervek, nyolc hétre korlátozódott a felkészülésük, de sokat dolgoztak az autó maximális felkészítésén. A napokban közel 120 kilométert teszteltek, és a csapat nevében reméli, hogy sok örömöt szereznek majd a nézőknek.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, aki navigátorként maga is versenyez vasárnap, nagyon fontosnak nevezte, hogy ilyen nagy múltra visszatekintő hagyományt sikerült visszahozni a városba, és reményét fejezte ki, hogy a résztvevők akkor is visszalátogatnak majd Salgótarjánba, ha nem versenyezni jönnek.

MTI/

 

Kiemelt kép: 3100.hu/Vincze Ferenc Salgo Rallye

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét