Kezdőlap Zene A Kasabian kitette a frontember szűrét

A Kasabian kitette a frontember szűrét

29
0
Noha az első közlések szerint útjaik közös megegyezéssel váltak el, a Kasabian további kommunikációja szerint a 39 éves Tom Meighan-nek bántalmazási ügye miatt el KELLETT hagynia a zenekart.

 

Fotó: Kasabian/FB

Fotó: Kasabian/FB

Pár évvel ezelőtt egy ilyen botrány még átcsúszott volna a léc alatt, “ezek ilyenek” – jelszóval, amiben van egyfajta cinkos megértés egyes zenészek életmódjával kapcsolatban, de a világon végigsöprő ME TOO mozgalom nemcsak a nők “külsős” zaklatását, hanem a családon, kapcsolaton belüli erőszakot is célkeresztbe lökte, s ez így van jól.

A zenekar közleménye szerint azért ködösítettek először, mert meg akarták várni az ítéletet, amely végül a frontember bűnösnek mondta ki exbarátnője bántalmazásáért. (Az Index további, hátborzongató részletekkel szolgált, miszerint az alkoholproblémakkal is küzdő pasi egy hörcsögketrecbe nyomta volt jegyesének a fejét, majd egy kisgyerek előtt egy léccel esett neki.)

A zenekar azt is megírta, hogy 23 együtt töltött év után további nagy terveik voltak együtt, a szívük összetört, de a családon belüli erőszak részükről nem tolerálható. Nem jó év ez nekik sem: a nagy visszatérő koncertjüket a vírus miatt törölni kellett, s két év után készültek egy új albumra is, amelynek munkálatait feltehetően most le kell állítaniuk. Arra vonatkozóan nem közöltek semmit, hogy miként fogják a megüresedett posztot betölteni.

A poszt alatti, csaknem ötezer komment között javarészt olyan vélemények olvashatók, amelyek támogatják a  zenekar döntését, de akadnak olyan hozzászólások is, amelyek szerint nem szabadott volna elengedni egy kezelésre szoruló ember kezét, s figyelembe kellett volna venni az eddigi érdemeit is. Abban a többség egyetért, hogy nagyon szeretik a zenekart, és bíznak abban, hogy minden jól, sőt: jobban megy majd a továbbiakban.

Tom Meighan júniusban még azt nyilatkozta, hogy dolgozik a szólóprojektjén, de a Kasabiant ez a dolog nem érinti, most úgy tűnik, teljes valójában a saját útjára koncentrálhat, mert a banda nem kér többet az énekes részvételéből.

Egyes kommentelők szerint már új zenekart keres…

koncert.hu

Kiemelt kép: thetimes.co.uk

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét