Kezdőlap Film- és színházművészet Musicalek és vígjátékok is várják a közönséget a Mézesvölgyi Nyár fesztiválon Veresegyházán

Musicalek és vígjátékok is várják a közönséget a Mézesvölgyi Nyár fesztiválon Veresegyházán

355
0

Színházi előadások, musicalek, vígjátékok, koncertek és kabaré is várja a közönséget a Mézesvölgyi Nyár szabadtéri fesztiválon július 18. és augusztus 30. között Veresegyházán, a Találkozók útja, Patak utca, Mogyoródi utca által határolt téren – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

    A műsorban szerepel Kálmán Imre Csárdáskirálynője, koncertet ad a Budapest Klezmer Band Szinetár Dórával, Kern András a Lövölde tér című estjét adja elő.

 

A gyerekeknek szól az Óz, a csodák csodája, emellett a Tóték, a Pál utcai fiúk, Az egérfogó és a Kaktuszvirág című előadásokat is megtekinthetik az érdeklődők – ismertette a programot Venyige Sándor, a veresegyházi Veres 1 Színház alapító igazgatója.

A rendezvény Az Anconai szerelmesek című zenés komédiával kezdődik július 18-án.

MTI/youtube.com

Kiemelt kép: Oz, a csodák csodája/https://mezesvolgyinyar.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét