A történelmi íjászat mellett hagyományőrzéssel is foglalkozó Kerecsényi László Íjász Egyesület tagjai fegyverbemutatókkal és a pünkösdi királyválasztás hagyományának felelevenítésével várják a közönséget a pünkösdi hétvégén a gyulai várban.
Az intézmény csütörtöki közleménye szerint a vár legfontosabb történelmi időszakát felidéző hagyományőrzők a 16. századi végvári életet jelenítik meg a történelmi épület falai között. A hosszú hétvége három napján rendszeresen tartanak bajvívást, és az ágyú, valamint a szakállas puska használatával is megismertetik a látogatókat.
Az egyesület tagjai arra is vállalkoztak, hogy a valamikori paraszti pünkösdi királyválasztás és a vitézi ügyességi próbák feladatait ötvözve megmérkőznek egymással.
Az egykori kakaslövés és kakasütés stilizáltan jelenik meg: előbbinél egy céltáblára nyilaznak, utóbbi esetében pedig egy felfüggesztett zsákot kell bekötött szemmel eltalálniuk. A kihívás résztvevői erősségüket egy vas ágyúgolyó félkezes tartásával bizonyítják majd.
A pünkösdi hétvégén Gyula egyike a legnépszerűbb úti céloknak, május 30-án nyit a Várfürdő, a Várkertben már működik a vár egykori lőportornya tövében kialakított Rondella Terasz, valamint a várral szemben az Almásy-kastély kávézója.
A kastély parkjában szombaton 15 órától Szilágyi Sándor történész, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont munkatársa mesél történeteket a kastély közel 300 éves múltjából – olvasható a közleményben
MTI/https://gyulavara.hu/https://www.klie.atw.hu/