Július első hétvégéje helyett november 30. és december 6. között rendezik meg a 28. Nemzetközi Gastroblues Fesztivált, amelyen mások mellett fellép Miller Anderson brit bluesgitáros-énekes.
Gárdai Ádám szervező az MTI-nek elmondta: Robben Ford kivételével a júliusra tervezett program zenészei játszanak majd a koronavírus-járvány miatt elhalasztottfesztiválon.
A Keef Hartley Band és a Spencer Davis Group egykori tagja, Miller Anderson lemezbemutató koncertet ad, amelyen Pál Balázs Jenő együttese kíséri majd.
A felvidéki gitáros zenekara szintén lemezbemutató koncerttel készül a paksi fesztiválra. A külföldi előadók között lesz a fiatal brit-norvég gitáros, Krissy Matthews és a moszkvai Blues Cousins zenekar, amely Magyarországon először lép fel, de több európai fesztiválon játszott már. Jubileum koncertet ad a Varga János Project és a Takács Tamás Blues Band.
Robben Ford egész idei, európai turnéját lemondta, a következő évi fesztivál vendége lesz – tette hozzá a szervező.
Nem maradnak el a programsorozat templomi és klubkoncertjei, amelyeknek programját később közlik. A fesztivál a nemzeti összetartozás éve alkalmából megrendezi a testvérvárosok zenés találkozóját, amelyen paksi, galántai, viski és kézdivásárhelyi zenészek lépnek fel, köztük a viski származású Pál István Szalonna, valamint Ferenczi György és a Rackajam.
Lesz Kárpát-medencei gastroblues-piknik is, amelyen zenészek, borászok és szakácsok találkoznak.
MTI