Kezdőlap Sport Rögbi-WR – Módosított a célszerzési szabályon a Nemzetközi Rögbi Szövetség

Rögbi-WR – Módosított a célszerzési szabályon a Nemzetközi Rögbi Szövetség

391
0

A Nemzetközi Rögbi Szövetség (WR) módosított a kapura vonatkozó célszerzési szabályon.

A képhez tartozó alt jellemző üres; rogbialbdakultjpg.jpg a fájlnév

    A WR másfél hete újraválasztott elnöke, Bill Beaumon a szervezet honlapján kiemelte, a változtatással egyszerűbbé, biztonságosabbá és élvezhetőbbé tették a sportágat.

Rögbiben a célvonalon lévő kapuk már a célterület részét képezték, ám a sérülésveszély miatt biztonsági okokból az utóbbi években egyre vastagabb lett a kapuk alsó részét borító szivacs, elérte a 20-25 centimétert is. Mivel ezt a területet csak oldalról tudta védeni a védekező csapat, a támadók kihasználták ezt a gyenge pontot, valamint azt, hogy a célhoz elég a szivacshoz érinteni a labdát.

Az új szabály értelmében viszont ez már nem elég a célszerzéshez, a labdát a célterületre kell bejuttatniuk, amelynek immár a kaput borító szivacs nem képzi a részét.

A WR kedden közölt adatokat a tavalyi világbajnokság nézettségi mutatóiról: ezek szerint a Japánban megrendezett tornát világszerte több mint 857 millióan látták, ami 26 százalékkal több, mint az előző, 2015-ös, angliai vb nézettsége.

Bill Beaumon kiemelte, a japán vb volt minden idők legnézettebb rögbis eseménye, amely a sportág számára áttörést hozott Ázsiában és a világ számos más táján is.

mti

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét