Kezdőlap Egyebek Irodalom – Igazi állati történet – Pamacs… avagy egy kutya utolsó monológja…..

Irodalom – Igazi állati történet – Pamacs… avagy egy kutya utolsó monológja…..

46
0

Hát már megint ide jutottam.

Talán újból túlélem ezt a szaggató fájdalmat. Szeretném, hiszen a gazdám itt sír mellettem, ezért tűröm hát, hogy az a fehér köpenyes csípje és marja fájó testemet. Hagyom magamat, eddig még mindig segített.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Ebergenyi-kutya-kult.jpg a fájlnév

A négy lábamból is egyet megmentett, még ha olykor húzom is azt a beteget. Ismer már a fehér köpenyes nagyon. Tudja mikor ütött el az autó, mikor vertek össze sokszor. Ennyire még sosem, mint most.

A város peremén élek és elkövettem a postás ellen többször is harapásos merényletet. Meggondolatlan kölyök voltam akkor még, de a szomszéd Blökinek be kellett bizonyítanom, hogy a kicsinységem ellenére félhet tőlem is az ellenség. Ehhez a postás volt a legjobb alany, hiszen mindig szaladt.

Blöki mindig is lenézett, mert egy komondor-óriás s ha elbődítette magát, a sok rossz- szándékún remegés futott át. Mindaddig Blöki akartam lenni, amíg meg nem láttam, hogy zajongó emberek égő csikkeket hajítanak ugató torkába, petárdát dobnak elé. És bizony sokszor eltűnt, ment, mint aki megveszett.

Egyszer három nap után éreztem csak meg a nyomát egy trágyadombon. Kiástam a kupac alól, hiszen éreztem, hogy él. Sikerült hazavánszorognia a segítségemmel.

Akkor nagyra nőttem a szemében. Valakik, nagyon sokan nagyon elverték és elásták, és nélkülem már nem nyílt volna meg neki a világosság.

Elmorogta, hogy vigyázzak a kétlábon járókkal, sok gonoszság rejlik bennük. S akkor még nem hittem neki.

Már a második tavaszt is elhagytuk és én sem bírtam magammal, mint a Blöki. Sőt, az ellenségemmé vált az addigi összes barát, és mennem kellett, menni, egy érzés után.

Az Érzés csak háromháznyira van tőlünk egy kerítés mögött. Szép, szelíd szemű kutyalány.

Elérhetetlen.

Kivártam a pillanatot, amikor vasárnap eltávozott misére a gazdaasszony és a fia a templomba. Sikerült is bejutnom, de hosszú ideig tartott.

A gazdik hazaértek és fejszével összevertek. Cafatokban lógott rólam a bunda, de azért hazavánszorogtam. Az én gazdám nagyon fel volt háborodva és szólt is az állatvédőknek, de azok azt mondták, hogy az udvar magánterület, ők ott nem segíthetnek.

Akkor is a fehér köpenyes rakott össze. Az Érzés azóta is itt lakik a szomszédunkban s most a vasárnapi mise alatt újból meglátogattam. Megint elkaptak, mert ilyenkor menekülni nem tudok, csak hagyom, hogy verjék csonttá fogyott testem.

Most ezer sebből vérzem, vasvillával szurkáltak össze. Tudom, hogy megillettem a verést, csak ne lenne ennyire kegyetlen és fájdalmas.

Ne lenne ennyire alávaló a módozat, hiszen mielőtt imádkozni mennek a templomba, nyitva hagyják a kaput, hogy bejutni be tudjak!

S ugyan, hogyan tudjam a világba vinnyogni, hogy segítsetek emberek!

Emberek…. ?

A képen a szerző kutyája, Artúr, aki 12 évet szolgált gazdáinál, tavaly november 12-én költözött el tőlünk. 🙂

Béke vele!

Ebergényi Német Magdolna

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét