“Szarvas Nikolett Diána vagyok. 2010 elején végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen biomérnökként, egészségvédő szakirányon.
Aztán az élet úgy hozta, hogy a tudásomat a természetgyógyászat területén bővítettem tovább.
2018-ban fejeztem be a Hieronymus Bock Hagyományos Gyógynövény-ismereti Iskolát.
2019 nyarán pedig kitűnő eredménnyel tettem le a fitoterapeuta szakvizsgát, majd az év végén megszereztem a Bach-virágterapeuta képesítést. Ebben az évben alapítottam a honlapomat, www.herbclinic.hu weboldalt és egy Facebook-közösséget, ahol a hozzám fordulóknak nyújtok természetgyógyászként segítséget.”
Az immunrendszer erősítése gyógynövényekkel
Kasvirág, az igazi Jolly Joker
A gyógyászatban két fatáját alkalmazzák, a keskenylevelű (Echinacea angustifolia) és a bíbor kasvirágot (Echinacea purpurea). Tavasszal és ősszel virágzó hajtását és gyökerét gyűjtik.
Echinakozidokat, poliszacharidokat, alkilamidokat, poliacetiléneket és illóolajat tartalmaznak.
Ezek a nem specifikus immunvédekezést erősítik (növelik a falósejtek számát), valamint gyulladásgátló, fertőtlenítő hatásúak. A gyógyászatban elsősorban vírusfertőzések, megfázások, húgyúti fertőzések megelőzésére alkalmazzák a kasvirág.
Mivel borzasztóan keserű általában csak készítmények formájában, ízesítve (tinktúra, kapszula) alkalmazzák. Ilyen például a cseresznyés Health Aid Children’s Echinacea csepp. Természetesen van, aki bevállalja a tea fogyasztását is…
Hat hetes kúra alkalmazása ajánlott. Gyerekek is fogyaszthatják a készítményeken feltüntetett korhatártól.
Immunszupresszív terápia, krónikus progresszív betegségek (pl:leukémia, TBC, sclerosis multiplex, HIV fertőzés) esetén alkalmazása tilos.
Terhesség és szoptatás idején alkalmazása nem ajánlott.
Egy év alatti gyermek részére ellenjavallt a használata.
Fokhagyma, az egészség őre
A fokhagyma alliint, kéntartalmú peptideket, B1-C-vitamint, valamint flavonoidokat is tartalmaz. Bizonyított antioxidáns, antibakteriális, antimikotikus és antivirális hatású. A fokhagyma szöveti sérülésekor (aprítás, szétnyomás) az alliin átalakul allicinné és ez az utóbbi vegyület rendelkezik antimikróbás hatással.
A torok baktérium flórájának alkotói közé tartozik a streptococcus és a staphylococcus. Ezek a baktérium törzsek okozzák a felső légúti megbetegedések nagy hányadát. Ha felborul az egyensúly egy meghűlés vagy vírusfertőzés miatt, elszaporodnak a nyálkahártyán. Ez okozza a gyulladást, a váladékképződést és a lázat. Az allicin meggátolja a fent említett baktériumok szaporodását, így nem tud tovább terjedni a fertőzés. Külön jó pontot érdemel, hogy még a penicillin rezisztens baktériumok ellen is sikeresen használható.
Mézes fokhagyma az egészséges légutakért:
- 1 dl mézbe daraboljatok bele 3-4 gerezd fokhagymát!
- Hagyjátok állni egy napig egy zárható befőttes üvegben!
- Napi 3x egy evőkanállal egyetek a fokhagymás mézből étkezések után!
Általában elég 3-4 nap kezelés és már érezni lehet a javulást!
Terhesség és szoptatás alatt is biztonsággal alkalmazható!
Fokozhatja a véralvadás-gátlók hatását.
Kakukkfű, a fertőtlenítő mester
A kakukkfű (Thymus vulgaris) virágzó hajtásai illóolajokat, cseranyagot, gyantát, szaponinokat és flavonoidokat tartalmaznak. Főbb illóolajai a timol és a karvakol, antimikróbás hatású (fertőtlenítő). A flavonoidok és a cseranyag gyulladáscsökkentők, a szaponinok pedig köptetők. Kiválóan kitakarítja a légutakat és gátolja a gyulladást kiváltó baktériumok szaporodását. Így elkerülhető a „közösségi takonykór” megjelenése a kicsiknél is.
Kakukkfüves fürdő a gyerekek tiszta légzéséért:
- 2 evőkanál szárított kakukkfüvet (virágos hajtást) öntsetek le 2 dl forró vízzel!
- Hagyjátok állni 15 percig lefedve, majd szűrjétek le!
- Öntsétek a gyerkőc fürdővizéhez (kb. 5l vízhez)!
- Ezt a fürdőt akár hónapokig lehet alkalmazni 3 éves kortól.
Kakukkfüves inhalálás a könnyed lélegzetvételért:
- Forraljatok fel 8dl vizet és öntsetek le 3 evőkanál kakukkfüvet, hagyjátok állni 10 percig lefedve és szűrjétek le!
- Picit melegítsétek fel, úgy hogy gőzölögjön!
- Tegyétek egy asztalra a forrázatot, üljetek mellé, hajoljatok rá az edényre és takarjátok le a fejteket egy törölközővel úgy, hogy a gőz ne tudjon oldal kiszökni!
- Negyed órát szívjátok be a kakukkfű forrázat gőzét az orrotokon át (ha nem megy, akkor szájon át)!
Terhesség idején alkalmazása nem javasolt.
Fenyőrügy, az erdő kincse
A lucfenyő (Picea abies) vagy az erdei fenyő (Pinus sylvestris) zsenge ágvégei, azaz rügyei nagy mennyiségű illóolajat tartalmaz, amelyben alf-, béta-pinén, karén, limonén és kámfor van jelen. Erős fertőtlenítő, immunerősítő és vértisztító hatása van.
Fenyőrügy szirup a gördülékeny hétköznapokért
- Bioboltban is be tudjátok szerezni. Általában vegyesen luc- és erdeifenyőből készült termékek vannak kereskedelemben.
- Ha viszont vállalkozó szelleműek vagytok, házilag is el tudjátok készíteni. Én minden tavasszal saját kezűleg gyártom a szirupot.
- Szerezzetek be egy fél literes műanyag kupakos (Fontos!) befőttes üveget!
- Márciusban szedjetek annyi fenyő rügyet, amennyi pont színültig belefér az üvegbe! Mossátok át hideg folyó csapvízzel, majd terítsétek ki egy száraz konyaruhára, vagy papírtörlőre! Egy óra alatt a felesleges víz lecsöpög a rügyekről.
- Töltsétek fel a rüggyel az üveget! Majd öntsétek nyakon az egészet annyi cukorral, hogy teljesen ellepje a rügyeket!
- Tegyétek sötét, száraz és szobahőmérsékletű helyre!
- Egy hét múlva nézzetek rá! Ekkor mára cukor nagy része szirupos lesz. Keverjétek meg, majd rakjátok vissza pihenni!
- Egy hét múlva ismételten vegyétek elő! Ha minden igaz már teljesen elsziruposodott az összes cukor…Ha nem egy kis vízzel rásegíthettek!
- Emeljétek ki a szinte teljesen kifakult rügyeket!
- A tiszta fenyőrügy szirupot hűtőben tároljátok!
- Reggelente evés előtt egy teáskanál szirupot fogyasszatok 3 héten keresztül kúraszerűen!
- Gyerekeknek 3 éves kortól naponta egy kávéskanálnyi adható!
Nem alkalmazható asztma és szamárköhögés esetén, mivel fokozhatja a hörgők görcsét.
Irritációt okozhat a bőrön és a nyálkahártyán.
A felsorolt gyógynövényeket csak akkor szabad alkalmazni, ha kizárható az allergia.
Remélem ezzel a kis gyógynövényes segítséggel sikerül megőrizni az egészségeteket!
Szarvas Nikolett Diána
Honlapom: www.herbclinic.hu
Erre az e-mail címre várom leveleiteket:
info@herbclinic.hu
Szerkesztette: Visó