Ódon falak, minden, ami felidézi a múltat: tárgyak, képek, tévék, rádiók, megállítottak bennünket, sőt, az időt is…
E sorok íróját és kollégáját (Benit) megbabonázta a látvány, ami fogadta őket a minap Szegeden, egy szórakozóhelyen. Ide máskor is bejövünk, mert megmagyarázhatatlan dolgok történnek – miközben ennek kellene természetesnek lennie -, ha valaki kicsit keresgél, hova is menjen szórakozni. Itt mindenki kap valamit, aki betér, na, nemcsak italt (mi is potyáztunk!), nemcsak kedvességet, hanem valami mást is: értéket, bár ma már a kedvesség, a mosoly, egy vendégcsalogató szó, csodákra képes…
Mintha megállt volna az idő… Amikor bementünk a szegedi Nyugi Kertbe, hogy megbeszéljük a magazinunkkal kapcsolatos dolgokat a fenti vendégszerető „klub” egyik vezetőjével, azt hittük, egy teljesen más dimenzióba csöppenünk. Kedves, beszélgető emberek: vendégek, a személyzet. A mai világban nehéz lehet mindenkinek, aki létrehoz egy vállalkozást, aki a pult mögött van, de annak is, aki kívül, vendégként, de amit a „Nyugiban” tapasztaltunk, az a baráti, teljesen közvetlen viszony, nem mindennapi élmény volt számunkra. Az meg hab volt a tortán, hogy Kozma Zoltán, a szegedi Nyugi Kert egyik tulaja is olyan szívélyesen fogadott bennünket, hogy arra sarkallt Benivel, hogy feltétlenül bemutassuk ezt a nagyon lélekemelő bulihelyet, amely a szegedi TIK szomszédságában található…
Nyugi, kedves Látogatóink, hamarosan megtudjuk, hogy mi is a varázsa a Nyugi Kertnek!
Sem Zoli, sem Nagymihály Gábor nem híve a nyilvános szereplésnek, ezért kicsit nehezebben tudtunk kiszedni belőlük valamit. Zoli azonban kötélnek állt, és mesélt. Zoli főiskolásként a Nyugiba járt rendszeresen inni ismerőseivel, barátaival, majd a sors kegyes volt hozzá, és felkínálta a lehetőséget számára, így közel 8 éve átvette a Nyugit. Ez a név már bejáratott volt, ezért ezen semmiképpen nem akartak változtatni, csak a Kert szót tették hozzá. Még az első évben csatlakozott Zolihoz Nagymihály Gábor. Nemcsak az üzlet, hanem a szoros barátság is 30 éve összeköti őket. Tim Burton különc, csodabogár, ahogyan tartják, és a szörnyszülöttek hollywoodi védőszentje, aki Disney rajzolójaként kezdte pályafutását, de pár év után kirúgták, mert túl ijesztőnek és bizarrnak találták a meséit. Tim nem adta fel, ahogyan Zoli sem, mert valójában Tim Burton stílusa érintette meg, így nem lehet csodálkozni a Nyugi Kert elképesztően fura dizájnján. Persze azért még Zoli beleépítette a 10 éves pécsi dohánygyári munkatapasztalatát is, hogy valami extrát tudjon a vendégeknek adni.
Zoli és Gábor igyekeznek nem populárisat „alkotni”: mind a világban, mind zeneileg, és a vendégek italai mellé, valami élményt, értéket nyújtani.
Heti 3-4 alkalommal koncerteket, fellépéseket szerveznek. Nagyon jól együttműködnek az egyetemista, főiskolai karokkal. Kiállításokat is láthatnak olykor az érdeklődők. A falakon kívül is vannak programjaik, így a bringatúrák is rendszeresek. Jótékonysági gyűjtéseket vállalnak, egyéb kulturális programmal, könyvbörzékkel, stand up vetélkedőkkel, quizestekkel csalogatják a fiatalokat. A környezetvédelem elkötelezett híve Zoli és Gábor is. Egyéb program is színesíti, nyugissá teszi a hozzájuk betérők mindennapjait. Ami nem egy elhanyagolható szempont: minden rendezvényük ingyenes!
Hogy mi ez a nagy retrós dolog? Zoli: „hisz mi sem vagyunk már 20 évesek… ezek vagyunk mi!”
Megtudtuk, hogy az idén tavasszal fellép náluk: a Junkies, a Belmondó és a Korai Öröm is.
Junkies
A legnagyobb tervük, hogy felújítsák a Nyugit, hogy még nyugisabb legyen mindenki számára, aki csak kedvet érez benézni hozzájuk, akik értéket akarnak követni náluk.
Benivel be is tértünk március 06-n, hiszen egy nagyon csalogató plakáttal farkasszemet néztünk: Miss Poppy. Hűha! – mondtam Beninek, erre el kellene mennünk!
Nagyon szeretem a fanyar, de ütős angol humort, így a Csengetett, Mylord című 26 részes brit vígjáték-sorozatot is. Volt alkalmam – nem egyszer megnézni, DVD-én is megjelent -, belekóstolni a 20-as évek világába: mind az arisztokráciának, mind az alsóbb osztályoknak egyfajta görbetükröt mutatott.
Azt viszont nem gondoltam, hogy a Miss Poppy szegedi együttes e filmsorozattól kölcsönzi a nevet, mert ha valaki találkozott már Gyuris Viviennel – énekessel -, akkor tudja, hogy nem egy önző, savanyú, gonosz ember, mi több, pont az ellenkezője, a filmbeli Miss Poppynak.
Soha nem találkoztunk, de már az első fb megbeszélésünk, telefonálásunk alkalmával bemutatkozott kedvességével, „ami a szívén, az a száján” közvetlenségével, hatalmas mondókájával belopta magát szívembe, aztán meg… nem vitás: Beniébe is.
Szóval, nem gondoltam a filmre, hogy innen kölcsönözték a nevüket, mint inkább egy bódító valamire, egy mákos történetre… Ne tagadja senki, mert ez végül be is bizonyosodott!
Aki csak ott volt, valamit érezhetett a bódulatból, abból a zenei bódulatból, amit a Nyugiban adagoltak szép lassan nekünk, ugyanis a tragikus sorsú Amy Winnehouse, a System, de a Maroon5 dalai, de egyéb sláger is terítékre került Vivienéktől.
Letagadhatatlanul otthon érezték magukat, ahogyan mi is, a közönséggel együtt.
A videóinterjúnkat is ajánljuk szíves figyelmetekbe, még ha oldalra is dőltünk az elején. 🙂 Pedig ekkor még csak gyümölcsturmixot ittunk. 🙂
https://www.facebook.com/visnyei.ferenc/videos/10213500526387158/?t=2
Keresik még a zenei stílust, amelyben szívesen játszanának,
de ahogyan Benivel érzékeltük, és a közönség is, amiket
kaptunk tőlük, azokban tuti, hogy jók, egyediek, nincs
semmi utánzás.
Mindhármuk: Vivi, Zsolt és Bandi is egész személyiségét, zeneiségét adta az elhangzott dalokba, nem többet, nem kevesebbet.
Ami nagyon lényeges: tetszik a Miss Poppy könnyedsége, a laza, szellemes játékstílusa, a közvetlenség, a humor, ugyanakkor az alázat a zenéhez és a hallgatósághoz. Mindezek elengedhetetlen kellékük, nem is baj, legyen is így mindig!
Köszönöm Beni és a közönség nevében is!
A felejthetetlen, több mint kétórás koncerten érezhettük
a Miss Poppy előadásában – mi nagy rockosok -,
hogy van létjogosultsága a pop(pys) zenének is, ha profiktól
játszanak, profik.
Köszönjük Gyuris Viviennek (ének), Hegyesi Andrásnak (ének/gitár)
és Préda-Kovács Zsoltnak (klarinét/billentyű), hogy bódulatuk még most is tart!
De: még, még, még, soha nem elég! -szólal meg bennünk egy hang!
Képek, videók:
Csala Sándor/Beni
Visó
