Kezdőlap Egyebek Emlékezés a vásárhelyi géniuszra, Sebesy Tamásra: A Barátra, A Gitárosra, A Zeneszerzőre,...

Emlékezés a vásárhelyi géniuszra, Sebesy Tamásra: A Barátra, A Gitárosra, A Zeneszerzőre, A Költőre, A Tanulmányíróra

15
0

Kedves Látogatóink!
 
Ma lenne Édesapám 81 éves, de ma van Szerelmem születésnapja, ugyanakkor a tragikus sorsú, hódmezővásárhelyi zeneszerző-gitáros, tanulmányíró, költő, legkedvesebb Barátom, Sebesy Tamás ma lenne 49 éves.
 
Szeretettel emlékezek rá a korábban megírt megemlékezésemmel, és egy kis dalt is becsempészek, amit Ő írt.
 
Édesapám!
 
Az Úr Végtelen Szeretete legyen veled!
 
Seby!
 
Írjad ki magadból ott fenn is, ami már nem bánt, nem döngöl a porba, nem okoz félelmet, ahol nincs koholmány, ahol tudják, hogy ki is vagy valójában, ahol már csak a béke, a szépség, a harmónia, a szeretet táncát járod Mindenkivel, ahol már az örök élet elixírjét fogyasztod! Vis(j)ós szívvel! 🙁
A képhez tartozó alt jellemző üres; Advent.png a fájlnévA vásárhelyi PMK-ban adott koncertünkre (kilencvenes években valamikor) adtuk ki ezt a szórólapot, kis műsorfüzettel egyetemben

Kedves Barátaim, Testvéreim!

Engedjétek meg, hogy eme kis írással megemlékezzünk a vásárhelyi Sebesy Tamásról!

Alig múlt egy éve, hogy megtörtént a tragédia: autóval fának ütközött!

Vigyázzatok magatokra, egymásra, kicsit többet törődjetek MAGotokkal, azzal is, hogy adtok a másiknak magatokból és persze befogadjátok a másik ember szeretetét!

Vis(j)ós szívvel ölellek benneteket! 🙂

Sebesy Tamás Barátom mennyire gazdag és bonyolult személyiséggel rendelkezett, mennyi ellentétes erővel terhes volt zenei, költői egyénisége. Lelkivilágában megannyi mélység, megannyi magasság váltakozott hevesen, felemelő lendületek és mélybe taszító-húzó erők szegültek egymásnak.

Nem vitás, egy nagy alkotói szellemmel, igazi zsenivel lehetett gazdag városunk, de hazánk is, ha ismerték, és elismerték volna alkotói munkáját.

Ebben az egyensúlytalan, súlyosan megzavart világunkban jó lenne ráébredni arra, hogy mekkora felelősség hárul mindenkire, aki él és mozog ebben a dimenzióban, hogy odafigyeljünk teljes jelenléttel embertársainkra. De ha azt tartjuk szem előtt, hogy csupán akkora a jelentőségünk, amennyit teszünk embertársainkért, akkor elindultunk egy úton, talán egy jó úton a jelentőségünk, “magunk” és természetesen mások „magja” felé is.

WEÖRES SÁNDOR: A halálról

Ne bánd, hogy meghalsz.

Csak tested alakja

és külön-léted, értelmed múló.

A többit a minden-befoglaló

végső keret magába átfogadja.

Mulandó minden forma és jelenség-

elbontható a hegycsúcs és parány:

mint állapot: halandó mindahány

s mint állomány: időtlen, tiszta fenség.

Ilyen a lélek is: kihal belőle

az állapot – az érzés, értelem,

mely mindig csak a részekre halászik

s még ezt se bírja, betegecske tőle –

de ami benne állandó elem,

elér az el-se-hagyott Drága Házig.

Seby még mindig füstöl, issza hubiját és invitál bennünket… befüstöl időt és teret… És Isten felénk sodorja lelkét… és egyszer elengedjük, így megtartjuk szívünkben és lelkünkben örökre.

Egyre többször és egyre inkább aggodalmaskodva teszem föl magamban az alábbi kérdést. „Igaz Barátja vagyok én Valakinek?” – ez minden bizonnyal helyesebb az egósabb kérdésemnél. Valamiért úgy érzem, gondolom, ez a helyes. Mondjuk: bajban mutatkozik meg, hogy ki a barát. Szerintem ez nem túl helyénvaló kijelentés. Ez a fajta barátság a számításra, a manipulációra terjed ki legfőképpen. Tehát: semmi köze sincs a barátságnak!
Így, akarva-akaratlan a számítás béklyóiba süllyedek, fogolyként vergődök, mert eszközként használom a barátomat. Egy ember embernek nem lehet eszköze, csak Isten szemében vagyunk mi „eszközök”, a céljai elérése érdekében.

Vallom, hogy mindegyikünk saját küldetéstudattal jön ide, e világra, segíthetjük egymást, így, vagy úgy.

Miért is kérdezem annyiszor, hogy Ki az Igazi Barát?

Vajon én barátian viszonyulok a Barátaim felé?  A kérdés, kérdést szül…

Mi is a barátság? Számomra Mindenséget jelent, a Barátság a Szeretet egyik legmagasabb formája.

Úgy gondolom, és érzem is, hogy a szerelemnél is magasabb Szeretet.

A szerelemben leginkább az ösztönök uralkodnak, a barátságban viszont minden nemi vágy, s egyéb más vágy is eltűnik, a durva megszűnik, átalakul. A barátság számomra a megosztást jelenti, a mindenben való megosztást, az ODAADÁST. Mindenemet odaadom, amim van: anyagi, szellemi és lelki javakat, Teljes Lényemet…

Semmi másból nem ad az Úr (szerintem) olyan sokat, mint a Szeretetből, csak az a baj, hogy nem adjuk tovább, fukarkodunk vele, netán félünk, hogyha szeretetre adjuk magunkat, akkor feladjuk magunkat, énünket is, kiszolgáltatjuk a másiknak az Igazi Valónkat, az isteniségünket, s akkor bizony védtelenek leszünk!

Ez véleményem szerint persze nem igaz.
Sőt, akkor és attól leszünk Valakik, ha Szeretünk, minden sallang nélkül!

Ha elfogadja és befogadja a Másik az örömömet, akkor kell több?
Ne én kötelezzem el Őt, a Barátot, s ne várjak el hálát tőle semmiért sem, hanem én zengjek hálát neki és az Úrnak, hogy Ő Létezik. s a Barátságban Létezik.

Nyugtalanság, hitetlenség és megdöbbenés feszíti szét minden idegszálamat, elmémet, térít el a „normális élet” fertőjében… most, amikor írom ezeket a sorokat… és hihetetlenül facsart valami ott belül, és az űr egyre feneketlenebbé változott, amikor közölte velem Zsivi Barátom, hogy meghalt Seby, Sebesy Tamás Barátunk, az Advent folk-rock együttes alapítója, zeneszerző-gitárosa, a Költő- irodalmár, a történelem szakavatott ismerője és a székely falvak, városok, települések tanulmány-írója.

E sorok 2019. november 23-a óta érlelődnek bennem, de minden elme-szőtte gondolatom tiltakozott, hogy leüljek írni… nem tudtam írni, egyszerűen, a bizonyosság, hogy tragikus körülmények között hagyott itt bennünket Seby, felülírt minden testi, szellemi és lelki történést, tudatosságot bennem, de mindegyikünkben, akik barátai voltunk, vagyunk…

Zsivi, Gábica, Villő és én elmentünk oda, ahol történt a baleset… s milyen furcsa rendezés: engem nem tudtak elérni Seby szülei sem, hogy értesítsenek engem, hogy mi is történt, alig találtuk meg a tragédia helyszínét. Mindegyikünk elmondott magában egy imát, és emlékeztünk egy-egy olyan történetre, amelyek felidézték bennünk emberi nagyságát.

Elapadhatatlanul hullnak a laptopom billentyűzetére azok a könnyek, amelyek még mindig a kétségbeesettség, a szomorúság mélységéből eredeztetők… vannak pillanatok, amikor nem is tudom, hogy ki is ír valójában.
Nehéz a szívem, a lelkem, mert Szeretett Barátom elment, mert Ő Az volt s most is Az. Elindult… a Csillagok Útján… Istenhez.
Az örök Fényességbe, oda, ahonnan jött.

Lelke vállalta, hogy a Fényességből a sötétségbe ugrik, majd a boldog pillantok, nehézségek, megpróbáltatások után, újra a Fényességbe vezet az útja.

Meg nem született Lélekként még tudta talán, hogy miért is jött, és honnan, és persze, hogy hova is vezet az útja.
Seby LÉNYE engedte, hogy szeressék: a barátainak, Mindenkinek.
S a legfontosabb: Ő is adott magából, mindenét odaadta, Teljes Lényét: dallamokban, prózában, versben, tanulmányaiban, mindaddig, amíg el nem hatalmasodott rajta a depresszió, a pánik, a félelmei, valósak vagy nem valósak.

Mikor, hol ismertem meg? Hű, ez egy érdekes sztori.

Erre pontosan emlékeztünk mindketten: 1989. május 01-én, amikor érezni lehetett a szocialista éra végét, önfeledten léteztünk. Éppen egy baráti társasággal,Varga Zsoltiékkal üvöltöttem az EDDA dalokat – a vásárhelyi Népkertben -, amikor egy másik csapat Sebyvel, a Kapitánnyal az élen, hozzánk csatlakozott, immár megduzzadt létszámmal, egyre nagyobb vehemenciával Kölyködvoltamaztunk, majd jöttek a Piramis-, Korál és egyéb klasszikus rock-zenekaroktól az értékesebbnél értékesebb opuszok.

Innentől kezdve elkezdődött valami Seby és köztem, de az Ő gimis osztálytársai is igencsak a szívemhez nőttek. Zsivi, Villő, Andi, Éva, Nóra és folytathatnám a sort, szinte minden osztálybulin ott voltam, s közvetítettük a kultúrát a környezetünknek, ismerőseinknek, barátainknak, valami pluszt adva mindenkinek, aki befogadta.

Persze, iszogattunk is, néha talán túl sokat is, de a közösségünk és az Úr szeretete mindig velünk volt. Seby, az akkori Advent hard-rock formációjába énekest keresett, Solti Béla elment tőlük. Megígértem, hogy keresek valakit, akinek van is hangja. Nem találtam, de felajánlottam, hogy azért írnék róluk egy cikket, a Csongrád Megyei Hírlapba, miközben csak úgy poénból magamat is megemlítettem, talán beválnék náluk. Ugye eléggé bemutatkoztunk egymásnak azon a május elsején, így nem volt kérdéses, hogy bevettek az Advent együttesbe énekesnek. Nem akartam elhinni, hiszen ez volt az egyik nagy vágyam: énekes legyek! Megtiszteltek, befogadtak, bár Palócz Lajos barátunk az elején nem vette jó néven, mivel még jelentős hiányosságaim voltak, nem voltak szóló-énekesi tapasztalataim, de türelmesek voltak velem, tehát az együttes megszűnéséig én voltam az énekese a bandának. A kóruséneklés mellett hatalmas dolog volt ez nekem!

Hű, mekkora élmény volt minden koncertünk, de az első még mélyebb nyomot hagyott bennem, mint a többi: nagyszámú közönség előtt tudtuk bebizonyítani, hogy értéket adunk át, nem valami bóvlit. Innentől kezdve beindultunk, a koncertjeink zömét örömmel szerveztem le: eljutottunk olyan helyekre, hogy nem is gondoltuk: Szekszárd, Csörge-tó, Bóly: blues-fesztivál, EFOTT, Kecskemét. Külön misét érdemelnének meg ezek a bulik! A koncertek közben a fél országot megismerhettem, rengeteg rajongót tudtunk magunkénak! A zenénk által ismertem meg annyi Testvért, akikkel, és Sebyvel, olyan szellemi magasságokba kerültem, hogy nélkülük talán nem lennék annyira zene- és irodalomkedvelő, az Értékek szeretője.

Megmutatta az Élet Édenét, Értelmét, megmutatta, hogy keresni, kutatni kell és érdemes a művészeteket! Megmutatta a zenén keresztül is, hogy milyen a szabadság.
Persze olykor teljesen elrugaszkodtunk a valóságtól, azonban mindig visszarántott valami vagy talán Valaki, hogy:” Hé, figyu, ne merüljetek bele annyira az anyagba, hogy aztán engem megtapasztaljatok!”(Magát Istent, s az isteniségünket!)

Megtapasztaltuk a földi élet szépségeit, de a nagy bánatokat, szenvedéseket, sajnos Seby az utóbbiakból többet.
Sajnos e világi életben az anyaghoz való kötöttség eltávolít isteniségünktől, halványul fényünk, jönnek a testi-szellemi-lelki panaszok, és a „vámszedő” megtizedeli egészségünket, így kedves Barátomét is.

Nem tudom, hogy jó barátja voltam e Sebyinek, de én szomjaztam a barátságára.
Azt gondolom azonban, hogy Ő adott magából, őszintén, igaz Valójából. Nem volt sem alá-, sem fölérendeltségi viszony közöttünk, egyfajta szoros, kötődés, kapocs fűzött össze bennünket, amely még akkor is megmaradt, amikor fizikailag eltávolodtunk egymástól, legalábbis ezt így gondolom. Ő nehezen viselte, hogy egyre ritkábban tudtam elmenni hozzá az utóbbi időben, hogy kicseréljük gondolatainkat, elmélkedjünk zenéről, irodalomról, művészetekről, de már az élet dolgairól egyre kevésbé. Talán készült indulni… a Nagy Útra.

A Barát legmélyebb értelmében annyit jelent Szepes Mária szerint, és ezt én is vallom: nem ellenfél. Hiszem és tudom, hogy Barátságunk az ideák bázisára épült, senki és semmi sem ingathatta meg. A magány halálos nyavalyája oldódott fel ebben a szövetségben, és időtlenné változtatta Valaki. Megszabadultunk minden lepeltől, hamis dologtól – már a megismerkedésünk pillanatától kezdve -, amely fogva tart nagyon sokunkat.

Ne tartsuk fogva Őt, engedjük szabadon, hadd szárnyaljon tovább Tündöklő Lelke! Nehéz, de menjen, hadd menjen… én is most gyakorlom…

Drága Testvéreim!

A szeretetünk és Isten Szeretete, Fényessége emelje fel Őt a Végtelenség Birodalmába!

… és Ő csak szívja a cigit, az élet dohányát, miközben hubizik, elmélkedik életről, halálról… invitál minket, mintha azt üzenné nekünk „…itt vagyok és leszek is, ha akarjátok…”- és huncutul, mosolyogva néz a feketekeretes szemüvege mögül, a végtelen kékségből ránk,  Lelkével meglebbenti lelkünk vásznait, s SZERETETTÉ mos össze bennünket!

A Visó nevet is tőle kaptam, mindig is szerettem, ha így hívott, de mástól is szívesen veszem ha így szólít.

Sokszor eszembe jut, amikor először aggatta rám ezt a megtisztelő nevet.

„A Visóvölgy ugyan eléggé széles, de illik rád, mert a szíved vetekszik vele.” – nevetett felhőtlenül.

Visóvölgy Erdélyben, a Partiumban található, Máramaros megyében.

Visnyei Visó Ferenc

Fogadjátok szeretettel ezt a dalunkat:

Sebesy Tamás/Seby (zene és szöveg, gitár):

Én Magyarságom

Dob: Sebesy Zoltán/Sebe

Billentyű: Rigó Péter

Basszusgitár: Palócz Lajos

Digitális szaxofon: László “Pindúr” Attila

Ének: Visnyei Ferenc/Visó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét