“Elfogyni az ölelésben” – a Lámpaláng Trió együttes “Rejtettelek sokáig… ” címmel lemezbemutató koncertre készül februárban – Ady előtt is tisztelegnek 

Mi is juthat eszembe a lámpáról? Petróleumlámpa, amit elég sokszor használtunk anno’, hogy fényt varázsoljunk szobánkba, hogy együnk, de valami mást is magunkhoz vegyünk: egyfajta olyan táplálékot, amellyel kielégíthettük némileg szellemi éhségünket is, így csillapítani tudtuk, művelődtünk, írtunk, olvastunk. A lángról: nemcsak a meleg kályha ugrik be, amely ontotta melegét a nagy, ordító hidegben, a hatalmassá tornyosuló lángok, amelyek fel-felcsaptak az izzó kályhaajtó rácsai felől, sokszor ijesztően,  fékezhetetlenül, és a meleg, hanem valami egészen más is beugrik:  tábortűz, zene, barátok, szerelmek, bulik. Lámpa és láng szavak számomra rokonértelmű jelentést is hordoznak. Mindkettő fényt közvetít, láthatóvá tesz dolgokat,  utóbbi melegíti is testünket,  és régi korok világát idézik meg/fel bennem. Ha összerakjuk a két szavunkat, érdekes szóösszetétel alakul ki:  LÁMPALÁNG.  Így, egybeírva is különös jelentéssel bír… és egy magyar együttes, ezt a nevet választotta magának, hogy munkásságukkal a lelkek kifeszített vásznaira valami különöset írjanak, helyesebben zenéjükkel hangulatot, érzéseket, gondolatokat fessenek. Ami biztos, hogy az ezt a nevet választott trió nem kis dologra vállalkozott. A fiatal zenészek valami különleges, sajátos világba kalauzolnak el művészetükkel bennünket, hogy megmutassák magukat, hogy képesek újat hozni a magyar zenei élet színes világába. Orsi, Nóri és Martin  olyan értékkel gazdagítják nemcsak az énekelt versek világát – ahol a költészet és a vers ismét egybeforr, mint hajdanán -, hanem a mai zenei életet is felpezsdítik. Sőt megkockáztatom, nem titkolt cél lebeg előttük, hogy „ravaszul” összemossák a lelkeket, ha egy kicsi időre is, mintha igazi lámpásai lennének ennek a világnak, hogy a „szikrák” szeretetté lángolódjanak.

Kedves Orsi, Nóri és Martin!

Kép a klipből: Jenőfi Dániel

Nagyon örülök, hogy köszönthetünk titeket a kultkocsma.hu Látogatói körében!

VISÓ: Egy rövid bemutatkozást kérnék szépen tőletek: ki, honnan jött, mit tanult, mivel foglalkozik jelenleg? Csak a Lámpaláng Trióban játszotok? Milyen zenéket hallgattok?

TÓTH ORSI: Én egy igazi alföldi lány vagyok, Cegléden születtem, Nagykőrösön nevelkedtem, de a legnagyobb, legmaradandóbb  szerepet talán Kecskemét városa töltötte be az életemben. Ott végeztem a gimnáziumot, a főiskolát, a szakmáim alapjait a Hírös Városban sajátítottam el. Végzettségemet tekintve színész, drámapedagógus, tanító vagyok, és éppen most végzem Boldizsár Ildikó meseterápiás képzését. Öt évig tanítottam általános iskolában, jelenleg szabadúszó énekesként és pedagógusként igyekszem boldogulni. Szakköröket vezetek, foglalkozásokat, workshopokat, tréningeket tartok, és emellett öt formációban alkotok állandó tagként, énekesként és dalszerzőként (Napfonat – női a’capella énekegyüttes, Zabszalma & Zsebszalma – gyermekzenekar, Szélcsend – akusztikus duó, és a Lámpaláng). A Lámpaláng az én szív-projektem, de nem tudnék rangsort állítani a formációim között, hiszen mindet nagyon szeretem. Zenei érdeklődésemet tekintve nagyon sok minden érdekel: magyar népzene, világzene, imádom a countryt és a bluegrasst, az ír zenét, a bluest, és a popnak, rocknak is sok szeletét hallgatom szívesen.

KRISTÓF MARTIN: Én is Kecskeméten nevelkedtem és tanultam, majd Budapestre kerültem, ahol elvégeztem a Kőbányai Zenei Stúdiót gitár szakon, emellett az ELTE francia szakán szereztem a diplomám. Jelenleg egy multinál dolgozom, irodai munkát végzek, ahol nagyon nagy hasznát veszem az angol és francia tudásomnak. Állandó tagként a Lámpalángon kívül most nem zenélek más formációban, session zenészként viszont rendszeresen fordulok meg különböző bandákban. Zenei érdeklődésemet tekintve… régebben nagyon a rock volt az én világom, mostanság már bármi jöhet, ami minőségi zene.

GARAI NÓRI: Én budapesti vagyok, itt nevelkedtem, tanultam. Édesanyám zeneszeretete vezetett engem a zenész élet irányába. 9 évesen kezdtem el hegedülni a Bartók Béla Zeneiskolában. Hat évig tanultam tanáraim biztatására, de mivel a korszellem (leginkább a haverok) a gitártudást részesítették előnyben, ezért elkezdtem azt, s felhagytam vonós pályafutásommal. Három évvel később elhívtak egy feldolgozás bandába hegedülni…mintha akkor vettem volna életemben először a kezembe a hangszert. Nehezen jöttem bele, de azóta töretlenül csinálom és élvezem. Nem is élvezem…imádom. Ez számomra a kiteljesedés. Nem zenészként végeztem, hanem számítástechnikus a legmagasabb végzettségem. Ebben a szakmában egy percig sem dolgoztam, mert még a főiskola alatt rájöttem, hogy művész vagyok, és kész! J Mivel a másik szakmám festőművész volt, elmentem maszkmesternek filmekbe dolgozni. Végül is teljesen mindegy, hogy papírra, fára, falra vagy emberre festek. 🙂 Jelenleg két zenekarban húzom-vonom: a Lámpalángban és a Zabszalma gyermekzenekarban – szintén Orsival. Imádom a zenét, szinte mindig szól valami a háttérben. A gyerekem miatt sok klasszikust hallgatok, amit egyébként is nagyon szeretek, könnyűzenei téren pedig a metáltól – a folkon át a világzenéig sok mindent. Hazai előadók közül nagy kedvencem Jónás Vera (egyszer talán még zenélhetek is vele), külföldiek közül a Tool, Alice in Chains, Sting…például ezek szóltak a napokban itthon. Hosszú lenne felsorolni a teljes listát.

Kép a klipből: Jenőfi Dániel

VISÓ: A név kötelez, nem csak egy szimpla valami, igencsak beszédes, sokatmondó. Azt gondolom, hogy e névben minden benne van, amit akartok az énekelt versek birodalmában elérni. Honnan, kitől ered a név?

ORSI: A névválasztás mindig a zenekaralakítás/alapítás legnehezebb pontja, azt hiszem. 🙂 Éppen ezért igyekszem mindig az intuíciómat előtérbe helyezni, amikor neveken gondolkodom. A magyar nyelv és a magyar költészet szerelmese vagyok, nagyon szeretem az olyan neveket, amelyek elvontak, sokjelentésűek, költőiek, konkrét képet festenek le, vagy egyszerűen csak játékosak. A Lámpaláng név tőlem származik. Nagyon sok szót, kifejezést írtam össze, olyanokat, amelyek hangulatban vagy jellegben illenek a zenénkhez. Ezekkel játszadoztam: összeraktam őket, széttördeltem, egymásba mostam, ide tettem, oda tettem, és egyszer csak kigördült belőlem a Lámpaláng szó. Imádtam a hangzását, a dallamát, és azt a tüzet és fényt, amit hordoz. Meggyőződésem volt, hogy ezt a kifejezést én alkottam, mert annyira belülről jött, utána is jártam, keresgéltem, és semmit sem találtam róla. Aztán nem sokkal a névadás után Nóri teljesen ,,véletlen” levett egy könyvet a szekrényéről (amit nem vett kézbe évek óta), aminek a harmadik oldalán belefutott a ,,lámpalángba”. Kiderült, hogy létezik ez a szó, és elég komoly jelentéssel bír: egy keleti tanítás szerint az anyagi világból a fény felé törekvés 4. fázisa. Mondanom sem kell, az első meglepettség után ebbe a plusz jelentésbe is belehabarodtunk – csak még gazdagabbak lettünk általa.

VISÓ: A versek iránti rajongás még eléggé kevés ahhoz, hogy zenei köntösbe csomagolva színpadra vigyétek. Mikor és hogyan találkoztatok össze, hogy elinduljatok a megzenésített versek nem éppen könnyűnek nevezhető birodalmába?

MARTIN: Orsival mi már egy másik zenekarban is együtt muzsikáltunk, gimnázium óta ismerjük egymást. Azóta szerettünk volna újra együtt zenélni, de sosem jött úgy ki a lépés, mindketten ezer más dolgot csináltunk.

ORSI: Nórit egy énekesnő barátnőm másik bandájában hallottam először hegedülni pár éve, s bár tudtam, hogy pici gyereke van, mégis megpróbáltam őt ,,becsábítani” az alakuló csapatba, és ahogy az ábra mutatja: sikerrel jártam! 🙂 Két évvel ezelőtt jött el a pillanat, hogy megért bennem: ideje lezárni az addigi életszakaszom, és az eddigi zenei tapasztalatokból és megélésekből építkezve belelépni valami újba, valami másba, valami teljesen sajátba. Azóta zenélünk együtt, és fél éves alkotás után, 2018 tavaszán léptünk először a nyilvánosság elé.

VISÓ: Nem is tudom, hogy három tehetséges fiatal miért is választja kortárs és nagy költőink verseit megzenésítésre, hogy kicsit újragondolva, talán szerethetőbbé tegyétek a költészetet? Soha nem gondoltatok arra, hogy saját szövegű dallal álljatok közönség elé?

ORSI: Ahogy említettem, a versek és a nyelv szerelmese vagyok. Középiskolás korom óta, a drámatanárom, Orbán Edit hatására ástam bele a költészetbe, és mivel színésznek készültem, rengeteg verset kellett megtanulnom. Nagyon nagy gyönyört tudott okozni a sok csodás szöveg már akkor is, de szavalva sosem éreztem, hogy ebből a gyönyörből bármit is át tudok adni az engem hallgató közönségnek. Pedig szerettem volna. Tudtam és éreztem, hogy nekem ezzel dolgom van. És hiszem mai napig, hogy ez így is van. Csak meg kellett találnom hozzá a megfelelő csatornát, és ez a zene. Tizenegyedikes korom óta zenésítek meg verseket, és ez a szenvedély nem hogy alább hagyott volna az elmúlt évek során, de még nagyobb lánggal izzik. Van egy-két saját szövegem is, de alapvetően a költészet az én nyelvem, és nagyon nem értek egyet azzal az általános vélekedéssel, hogy nem lehet egy dal igazán ,,saját”, ha a szöveg nem saját. Ez óriási tévedés, rengeteg olyan előadó van, aki sem szövegben, sem dalban nem szerzője a saját hangján népszerűvé vált daloknak, mégsem zavar ez senkit a világon. Hát engem sem zavar, hogy csodálatos költők csodálatos sorain keresztül élem meg és adom tovább azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek az enyémek is, és mindenkié.

Fotó: Louise Le Dévéhat

VISÓ: A népdalok szeretete nagyon kiviláglik, helyesebben kihallatszik minden dalotokból, persze azért felfedezhető más vonulat is.

ORSI: A népzenei vonal maximálisan felőlem ,,világlik”, hiszen a folk a rajongásom másik tárgya, talán korábbi, mint a versek világa.

NÓRI: A könnyűzenei ízeket Martin hozta a képbe, noha Orsi és én is elég otthonosan mozgunk ebben a világban.

VISÓ: Nagy biztatást kaptatok különböző tehetségkutatókon, amelyek nyilván arra ösztönöztek benneteket, hogy érdemes folytatni, mi több: van helyetek ebben a műfajban a magyar zenei pályán.

NÓRI: Nagyon hiszünk benne, hogy van. Érezzük, tapasztaljuk.

MARTIN: De azt muszáj megjegyezni: borzalmasan nehéz ebben az országban zenészként, alkotóként, zenekarként boldogulni, pláne kizárólag ebből megélni.

ORSI: Sokszor tapasztaljuk, hogy a zene annak ellenére, hogy alapigénye mindenkinek, a zenét művelő embereket mégsem becsülik meg sokan, sok helyen. Óriási megdöbbenés számunkra, amikor szórakozóhelyeken, kulturális programokat szervező intézményekben kapunk olyan válaszokat, hogy csak ingyen játszó zenekart keresnek, akik ráadásul önerőből gondoskodnak az utazásukról és a saját hangosításukról is, mert arra sincs keret. Néha olyan érzés, mintha a minőséget és kultúrát előállító alkotók ,,foglalkoztatása” és a produkciók megtekintése, az abban való gyönyörködés egy szívesség lenne a szervezők és nézők részéről. Ez nagyon elkeserítő tud lenni.

NÓRI: De azért nem adjuk fel, mert szeretjük ezt csinálni, és hiszünk benne, hogy az időnek és a rengeteg belefektetett munkának, energiának meg lesz a méltó gyümölcse.

Fotó: Louise Le Dévéhat

VISÓ: Első művetek? Mikor és hol léptetek fel először? Milyen volt a  fogadtatás?

MARTIN: 2018 tavaszán a Hanghordozók tehetségkutatón léptünk fel először, akkor még négyen, Borsfai Krisztina zongoristánkkal. A fogadtatás nagyon pozitív volt: elhoztuk a második helyet az első dalunkkal, ami a Vér dala címet viseli, Szabó T. Anna verse. Azért is jelentett olyan sokat nekünk, mert Harcsa Veronika és Csík János is a zsűri soraiban ült.

VISÓ: Kezdetben tehát Borsfai Krisztina is veletek játszott zongorán. Miért lettetek végül trió?

ORSI: Többféle felállással is próbálkoztunk kezdetben, hiszen kerestük azt a hangzást, amit megálmodtunk, azt a csapatot, akivel el tudtuk képzelni hosszútávon a profi, de baráti kapcsolatokon alapuló alkotóközösséget. Krisztin kívül volt egy dobosunk is, Csendes Csaba, illetve egy énekes barátnőm, Jancsókné Blazsek Krisztina is csatlakozott hozzánk egy rövid időre vokálozni. Egyrészt a napirendek összeegyeztetése, másrészt az aktuális élethelyzetek szülték meg a végleges felállásunkat.

MARTIN: De nem bántuk meg: ettől lett egy igazán különleges, egyedi, ,,lámpalángos” hangzás, ami ma már védjegyünk.

Fotó: Louise Le Dévéhat

VISÓ: Zenészként és „versíróként” is nehezen tudnék verset kiemelni, hogy melyik az, amelyik érzelmileg, zeneileg megérint. A magyar költészet panteonjában számtalan költőtől olvashatunk olyan műveket, amelyek a világirodalomban is megállják a helyüket. Nem lehettek könnyű helyzetben… Hogyan választjátok ki a verseket? Ami még érdekesebb: kortárs költők versei is kottafejekké érnek bennetek. A dalok zenéit közösen írjátok? Gondolom azért, hogy nagy egyetértésben kerülnek dalaitok a közönség elé.

ORSI: Én választom a verseket és írom a dalokat, Martin hangszereli meg, Nóri pedig ráálmodja a koronát, a végső formát pedig együtt alkotjuk meg. 🙂 Nagyjából ez alakult ki ebben a két évben. A szövegválasztás pedig mindig úgy történik, hogy rengeteg verset olvasok, és ami megfog, megragad, belém kapaszkodik, abból előbb-utóbb dal kerekedik. Vannak évek óta raktáron lévő dalaim, vannak dallamra váró versek, vannak végső formát még nem öltő, de már készülődő számaink. Minden a maga idejében jön a világra. 🙂

VISÓ: Kedves Orsi! Azt veszem észre az előadásaidban, hogy rendkívüli módon bele tudod élni magad az adott versek, zenék hangulatába és leírhatatlanul hatsz a befogadó lélekre. Nincs mese, tudomásul kell venni, hogy lehengerlően fokozod a versek mondanivalóját énekeddel. Honnan ez az abszolút zeneiséged?

ORSI. Ajándékba kaptam. 🙂 Ez viccesen hangzik, de tényleg így gondolom. Ha zene van, akkor boldogság van, élet van, szárnyalás van, hála van. Nem nagyon tudok olyan felmenőmről, aki muzsikával kereste a kenyerét, talán innen az én nagy szenvedélyem: generációk alatt sok összegyűlt… J De a családomban sokan szerettek és szeretnek énekelni, az anyai nagymamám például végig,,nótázta” a gyerekkoromat, van is a repertoáromban olyan dal, amit tőle tanultam, és mindenhol hatalmas sikere van. 🙂

Egervári-Kövér Hanna

VISÓ: Kedves Nóri! A hegedű – az elektromos is – tagadhatatlanul a lélek húrjait is megpengeti, ám nem mindegy, hogy ki áll mögötte. Nagyon kiegészíted, sőt egy kicsit érdekesebbé, hangzatosabbá, mondhatni figyelemfelkeltőbbé varázsolod a trió amúgy is lélegzetelállító produkcióit. Miként emlékszel az indulásra a trióval? Nem is vonzott más zenei irányzat?

NÓRI: A lányom kb. 1 éves lehetett, amikor jött ez a felkérés. Induló banda volt, senkit sem ismertem a zenekarból, olyan voltam a sok éjszakai keléstől, mint egy zombi… szóval valójában érdekelt, hogy mi lesz ebből, úgy voltam vele, hogy legalább zenélek. Persze addig is volt egy meditációs zenét játszó csapat, ahol hegedültem, nagyon élveztem, de örültem, hogy egy más zenei irányzatban is kipróbálhatom magam. Sokáig nem hezitáltam, hogy csináljam-e, mert Orsi hangja és Martin gitározása pillanatok alatt magával ragadott. Annyira élveztem a sebes tempóban alakuló dalokat, hogy egyáltalán nem érdekelt, ha csak a négy falnak zenélünk, nekem már az is jó, mert annyira feltöltött, hogy nem akartam ezen gondolkodni, lesz-e ebből színpadi produkció. Aztán mikor megmérettettünk néhány tehetségkutatón, és a szakma ódákat zengett rólunk, pláne bebizonyosodott, hogy van helyünk a porondon és csinálni kell! Ebben a zenében annyiféle irányzat van, hogy nem vágyom másra. Minden koncertünkben lüktet a vér… ott van az a kis plusz, amitől szinte odaragadnak az emberek a székhez és feszülten figyelnek, ütik a ritmust a lábukkal, vagy épp sírnak. Átmegy az üzenet, lehatolunk a lelkük legmélyébe és ezt imádom.

VISÓ: Kedves Martin! A gitárjátékod annyira lírai, annyira lendületes, hogy egyszerűen elsodor, darabokra töri szívemet, miközben bebalzsamozza lelkemet. Honnan ez a nagyon kifinomult érzékiséged, zenei adottságod?

MARTIN: Mindig nagyon örülök, ha valakitől ehhez hasonló visszajelzést kapok; törekszem arra, hogy ezt az említett érzékiséget keresztül tudjam vinni a játékomon. Azt viszont nem gondolom, hogy ez zenei adottság lenne, inkább egy személyiségjegynek tartom. Az élet más területein ez az érzékiség-líraiság sokszor talán hátrányt is jelent, érzékenyebbé és sérülékenyebbé tesz. A zene pont egy olyan közeg, ahol hasznosítani tudom (néha több, néha kevesebb sikerrel). 

VISÓ: Úgy tudom, hogy hamarosan lemezzel álltok a nagyközönség elé. Hol és mikor lesz a bemutatótok?

ORSI: Alig várjuk! 🙂 Ez egy merőben új Lámpaláng lesz, megtartva a ránk jellemző alapvető vonásokat, és a tőlünk megszokott minőséget, nagyon izgatottak vagyunk, hogy fog tetszeni a közönségünknek. 🙂

NÓRI: Ugyan jelenleg trióként zenélünk, de épp most készülünk a februári lemezbemutató koncertünkre, ami február 12-én lesz, a budapesti TRIP Hajón, ahol már bemutatkozik legújabb, ötös felállásunk is, Horváth Károllyal (basszusgitár) és Prommer Patrikkal (dob) kiegészülve.

Fotó: Sámpár Anna

Itt az esemény, amit nemcsak az együttes vár: : https://www.facebook.com/events/2367471883566662/

És itt lehet jegyet venni: https://trip.jegyx1.hu/esemeny/531/lampalang/2020-02-12-19-00

A trió elérhetőségei:

Facebook oldal: https://www.facebook.com/lampalangzene/

Instagram oldal: https://www.instagram.com/lampalang/

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCU7iewPhXe6Zm_l0vZX-8bQ

Visnyei Ferenc/Visó