Írta: Bánszki Krisztián

“Vajdasági származású, Szegeden lakó ifjú. A kommunikáció -és médiatudomány szakot az idén kezdte el a SZTE-n. Minden lében négy kanál, egy helyben maradást, unalmat nem tűrő lény. Szenvedélye a tánc és a szórakozás. A nem kifejezést távolról sem ismeri, hajt, teker nagyokat, amíg el nem éri célját. Sajátos szófordulatokkal teszi színesebbé a hétköznapokat, olykor saját magán is meglepődő udvariasság jellemzi, és az érzelmek legvalósabb kifejezője. Csak találkozzál vele! Ha hiszed, ha látod alapon.” – írja magáról cikkünk szerzője, Bánszki Krisztián.

Kép és videó: Virág Péter/Grafit

“Vajdasági származású, szegedi diák vagyok. Kiskoromtól kezdve a kreativitásom kiélése az életcélom, mindig új ötleteket szülök, amiket régebben tesómmal, manapság a baráti társaságommal valósítok meg. Próbálok a rendezvényszervezés minden oldalába belekóstolni, illetve a tartalomkészítés (videoklip készítés, zene -és szövegírás,)  sem áll tőlem messze.” – így vall magáról Grafit, a művészlélek.

3 éve már személyesebb, fájdalmasabb helyről jött dalok születnek

Nem igazán járok koncertekre, de amikor a The Houdinis budapesti együttest november 29-én a szegedi Grand Caféban láthattam, hallgathattam, valahogy úgy éreztem, igazán nagy hibát követtem el életemben. A koncert mind a szegedi gimis fiatalokból álló Chimpull, mind a Houdinis által dinamikus volt és egyszerűen hatalmas élménnyel gazdagított, felrázott mély alvásomból, de talán ezzel nem vagyok egyedül. Az eleinte kis létszámú közönség egyre csak megtöltötte a Grand Café termét. A végén egy fergeteges pogő is kialakult, nem volt mese, akarva-akaratlan – menthetetlenül – , még jó magam is belekerültem.

 A The Houdinis pár tagját volt szerencsém kérdezgetni az újra alakulásról, a koncertről, és hogy miként gondolkoznak a zenéről (mai fiatalság) és az albumjaikról.

Orbán Gyula és Mihola Péter a szegedi Grand Cafés koncert előtt izgatott állapotban

Bánszki Krisztián: Sok helyen olvasom, hogy legendás földfeletti együttesnek hívtak benneteket. Talán csak a koromból ítélve nem tudom, de mit jelent ez pontosan? Hogyan találtatok egymásra? Vajon milyen zenéket hallgattatok tiniként és most?

Orbán Gyula: Ez egy megtisztelő titulus, amit rólunk mondtak. Valószínű a névválasztásból eredhet. Mivel Henry Houdini egy végtelenül leleményes, kitartó, és baromi misztikus figura volt, minket is ez fogott meg. Igazán az eredeti felállásból hárman vagyunk az “őskorból”, Giles (Gallyas Vilmos – basszus), Cziba (Balczer Gábor – gitár) és én. Ránk igazán a nyolcvanas évek gitárzenéi hatottak, illetve a sötétebb dolgok, mint a Sisters of Mercy, The Mission, The Church (velük volt szerencsém együtt turnézni Európában 2007-ben a Heaven Street Sevennel), Cure, Rose of Avalanche, Sonic Youth, U2, stb. Egyébként a zenekar egy Cure koncerten alakult 1988-ban a Kisstadionban. Mostanában is szeretjük ezeket és persze még ott az Interpol, Editors, Muse, Tool.

Mihola Péter: A zenekar punkként kezdte, de sosem volt a szó szoros értelmében vett underground.

Fotó: The Houidinis

Bánszki Krisztián: Milyen okok vezettek az 1995-ös feloszlásotokhoz?

Orbán Gyula: Akkoriban más dolgokkal kezdtünk egyénileg foglalkozni zeneileg. Aztán ott volt egy tragédia is, az első énekesünk öngyilkos lett az Egyesült Államokban, megszűnt az addigi kohézió. Ezzel egyidőben elindult a Heaven Street Seven, inkább erre összpontosítottam, így feleslegessé vált a létezés. A zenekari tagproblémák is folyamatossá váltak, a Houdinis pedig felfüggesztette a működését. Tehát ha úgy vesszük, sose bomlott fel, csak a jó mágushoz illően hibernált.

Bánszki Krisztián: Miért döntöttetek úgy, hogy 2016-ban újra összeálltok?

Orbán Gyula: 2015-ben a történelem megismételte önmagát, ugyanis 20 év után megszűnt a HS7. Így újra terítékre került a Houdinis felrázása a jégből. A végső hozzávaló az volt, hogy olyan tökéletes társakat sikerült az ügy mellé állítani, mint Mihola Péter, aki remek ember, és mellette egy multi-instrumentalista zseni, énekes poszton tökéletes választás volt. Valamint Pintér Norbert, aki sokáig a HS7 tour managere volt és emellett megfékezhetetlenül jó gitáros, metál arc. Így érdemes volt a képzeletbeli próbateremben újra felkapcsolni azt a bizonyos lámpát.

Bánszki Krisztián: Mindenki játszik, vagy játszott másik bandában. Mennyire nehéz egyszerre két zenekarban is helytállni?

Orbán Gyula: Igen, ez nem egyszerű, de ha szeretsz zenélni, ez nem akadály, azon túl, hogy logisztikát igényel.

Mihola Péter: Ahhoz, hogy az ember értékelni tudja azt, amit csinál, egyszerűen muszáj valami más projekteket csinálnia. Legyen az munka, másik zenekar, hobbi, akármi. Kell valami, ami más perspektívába helyezi az ember zenekarban végzett tevékenységét.

 Vilmos Gallyas, Mihola Péter, Norbert Pintér, Gyula Gyb Orban és Balczer Gábor társaságában – The Houdinis fb oldala (Abnormal Studio).

Bánszki Krisztián: Ha jól tudom, akkor ti vagytok az első együttes Magyarországon, akik egy teljes albumot angolul rögzítettetek. A 2016-os visszatérésetek is ennek jegyében történt. EMBER-album címmel adtatok ki hanghordozót. Miért pont az angol nyelvet választottátok, hogy kifejezzétek magatokat már a kezdetek óta?

Orbán Gyula: Nem is volt kérdés, hogy angolul éneklünk. Annak idején is ez annyira természetes volt, hogy semmi ideológia nem kellett hozzá. Úgy tartottuk, hogy a rock’n’roll az csak angolul szólhat. Így egyenes volt az út ahhoz, hogy a lemezeinket angolul vegyük fel! Aztán jött 2016, amikor már nem voltak ilyen kőbevésett elveink az angol nyelvvel, de akkor is valahogy így jött belőlünk, illetve sikerült ragyogó angol szövegeket rakni a számokra már Mihola Péter tollából. Aztán a 2018-as BLACK lemezen már sikerült remek magyar szövegeket írni, ami nekünk is elfogadhatóak voltak. Úgy gondoljuk, vannak olyan számok, melyeknek az angol nyelv jobban áll, de van olyan is, aminek szigorúan a magyar.

Bánszki Krisztián: Többen megfordultak a bandátokban már hosszabb-rövidebb időre, mint a Quimby-frontpárosa: Kiss Tibor és Varga Livius is. Velük hogyan kerültetek kapcsolatba?

Orbán Gyula: Ez egy érdekes sztori, mint említettem, állandó zenekari tagproblémákkal küzdöttünk. A Houdinis Dunaújvárosban elég népszerű volt, és sokat játszottunk együtt az akkor alakult Quimby-vel. Nekünk összejött egy német turné, amit mindenáron meg akartunk csinálni. Ekkor fordultunk akkor Kiss Tibihez, hogy jó lenne, ha tudna segíteni nekünk. Azt mondta, oké, de akkor Líviuszt is hozza. Sőt, csatlakozott hozzánk Kiss Endre is gitárosának, (Tibi testvére, aki gitáros volt annak idején a Quimby-ben). Így hát érdekes formáció lett, egyszerre két énekesünk volt. Imádtuk azokat az éveket, nagyon jó volt az a felállás. Fel is vettünk egy komplett anyagot, és rengeteget játszottunk együtt Budapesten és vidéken. Annyira jól sikerült, hogy és még kétszer mentünk Németországba, ott úgy tűnt, sokkal népszerűbb volt a Houdinis, mint itthon.

Bánszki Krisztián: (Mihola Péterhez fordulok.) Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy a 2018-as Black című album „két fokkal sötétebbre sikerült” mint az előző. Volt ennek bármi oka?

Mihola Péter: Úgy tűnik, a második albummal gyakorlatilag egymástól függetlenül olyan dalok által össze, amik egy sokkal személyesebb, fájdalmasabb helyről jöttek. Talán az volt az oka, hogy a második albummal már sokkal jobban el tudtuk engedni egymást a másik előtt. Amikor a végén összeállítottuk a lemezt, akkor láttuk csak meg, hogy mennyire összecsengtek a dalok. Szó szerint.

Bánszki Krisztián: Sok dalt félre értenek az emberek, még ha éppen magyarul is van. Amikor a Vége című dalotokat hallgattam, egyből a szakításom utáni pillanatok ugrottak be, tomboltam a fájdalomtól. Jól érzékelem, hogy erről szól dalotok, egy komoly kapcsolat utáni pillanatfolyamról? Ezt valami nemrégen elmúlt érzés ihlette?

Mihola Péter: Egy olyan szövegíró vagyok, akinél nehezen indult be a magyar szöveg írása. Angolul mindig is ment. Jó sokáig írtam kifejezetten rossz magyar szövegeket. Aztán ezzel a dallal megtört a jég. Gyakorlatilag remegtem, mikor befejeztem a megírását. Aztán, mint ahogy minden szövegemnél, pár hónap után újraolvasom és rájövök, hogy jé tényleg, ezt azért írtam, mert… Nálam a szövegírás egy még feldolgozatlan belső érzésből vagy eseményből jön – így tudom magam túltenni rajta igazán. A VÉGE valóban egy látszólag csendes beletörődés egy viszonylag viharos megőrülésben. És ezzel már sokat is mondtam.

The Houdinis – Szeged, Grand Cafés koncertjükön

Bánszki Krisztián: Hogyan születik meg egy művetek? Miként kell elképzelnünk az alkotás fázisait? Szöveg-, zeneírás?

Mihola Péter: A Houdinisben úgy születnek a dalok, hogy vagy Cziba (Balczer Gábor, gitár) vagy Norbi (Pintér Norbert, gitár) hoz egy dallamot, amihez általában már vannak részek, azaz versszak vagy refrén. Ezt aztán a próbákon összerakjuk, érlelgetjük, mindenki belerakja a maga részét, mindenkinek van beleszólása. Aztán összeáll egy zenei alap. Ezt az alapot én aztán elviszem, hallgatom, vívódok rajta, és körülbelül 15 perc alatt megszületik a szöveg – persze teljes magányban. Ezt az esetek 90%-ban az egész zenekar elfogadja, a többi 10%-ban pedig Norbival kifejezetten vérre menően megküzdünk néhány sorért. De a végeredményt mindenki szereti.

Bánszki Krisztián: Az új albumotokon Mihola Péter rendezte és vágta a klipeket.

Péter, fontosnak tartod, hogy amikor rendezed a klipet, az tükrözze a zenét is valamilyen formában?

Mihola Péter: Gyakorlatilag 16 éve már, hogy munkámból kifolyólag videós koncepciókat találok ki. Nagyon szeretem, ha megjelenik a fejemben egy történet, azt meg is tudom valósítani. Szerencsére a Houdinis-ben olyan lehetőségeket kapok, hogy viszonylag kis költségvetéssel, gyakorlatilag szeretetből csináljak egy mozgóképet a zenéhez. Ennél menőbb dolgot gyakorlatilag el sem tudok képzelni. Persze azért nem lenne rossz egyszer egy végtelen büdzsével dolgozni, de ami késik, nem múlik.

Megtudtuk Mihola Pétertől azt is, hogy a Houdinis 2016 óta főleg a Budapest-Paks-valamelyik fesztivál vonzáskörzetében mozgott főként. Ezért is fontos számukra, hogy eljussanak olyan helyekre is, ahol lehet, hogy annyian azért nem hallottak róluk. Egészen biztosak voltak abban, hogy zeneileg tudnak olyan élményt adni a szegedi közönségnek is, hogy azután ismerni fogják majd a nevüket.  Ezzel nem is volt baj, hiszen hatalmas bulival ajándékoztak meg mindenkit a szegedi koncerten (Beszámolónkat a youtube csatornánkon és magazinunkban is olvashatjátok, belehallgathattok villáminterjúinkba, amelyek a két együttessel készültek!), és nem vitás, hogy nevüket kitörölhetetlenné tették Péterék.

The Houdinis fb oldala  – Vilmos Gallyas, Balczer Gábor, Norbert Pintér, Mihola Péter és Gyula Gyb Orban 

Bánszki Krisztián: Mi a véleményetek az előzenekarról, a Chimpullról?

Mihola Péter: Már terveztünk velük egy közös bulit Szegeden tavaly, ami elmaradt. Most ez külön öröm. Nagyon jófej srácok, az látszik rajtuk, hogy élvezik, ami csinálnak. Megvan a zenei kapcsolódás is Ábrahám Levente által, akinek az édesapja az az Ábrahám Zsolt, aki a Heaven Street Seven gitárosa volt. Szóval van itt némi zenekari generációs kötődés is. A múltkori budapesti koncertet eléggé odacsapták, nagyot szólt. Nagyon örülünk, hogy velük játszottunk, most is kitettek magukért, annak ellenére, hogy a dobosuk egyik ujja megsérült.  

Bánszki Krisztián: : Van-e bármilyen kötődésetek Szegedhez?

Mihola Péter: Egyikőnk sem ott született, viszont rengetegszer jártunk ott mindenféle formációkkal. Szegednek van egy olyan feelingje, amit nem találsz máshol. Az a varázs, ami különlegessé és főként felejthetetlenné teszi az ottlétet. Plusz a legkirályabb burger a Super Hamburger éjjel kettőkor.

Bánszki Krisztián: Biztosan látjátok, tapasztaljátok, hogy milyen a mai zenei felhozatal. Mi a véleményetek a feltörekvő, mai fiatal tehetséges zenészekről, zenekarokról? Nehezebb most nekik az indulás, mint anno’  nektek?

Mihola Péter: Igazából a zenekarok ugyanolyanok, mint régen. Ami változott, az két dolog: az a közönség igénye és a zenekarok felkészültsége. A közönség sokkal több mindenből választhat és választ is. Azonnal fogyaszt látványt, imidzset, zenét, véleményt mond és véleményt befolyásol. A zenekarok pedig vagy fel akarnak/tudnak ugrani erre a vonatra vagy sem. Régen nehezebb volt eljutni bárkihez. Most már a pizsamádat se kell levenned ahhoz, hogy influencer legyél. Ez végtelenül csodálatos és szomorú is. Ami viszont cseppet sem változott, az az, hogy kell az elképzelés, a terv és az éhség, hogy befuss. Senki nem segít rajtad magadon kívül.

Bánszki Krisztián: Gondoltatok arra valaha, mivel angolul adjátok elő számaitokat, hogy külföldön is szerencsét próbáljatok?

Mihola Péter: Gondoltunk rá, és hosszabb-rövidebb időre kacérkodunk a külföld gondolatával. Ha majd elkészül az új koncepció, akkor vissza is térünk rá.

Bánszki Krisztián: Minden zenekar egyik legfontosabb célja, hogy megtalálja közönségét, és egyre több emberhez eljusson. Kiket akartok leginkább megszólítani?

Mihola Péter: Ahogy GyB (Orbán Gyula, dob) elmondta, nagyban merítünk a nyolcvanas évek zenei világából. A közönségünk bárki, aki szeretne egy órára kikapcsolni, és egy kerek egész történetet hallani. Ha le kell szűkíteni a dolgot, mert most aztán tényleg nagyot mondtam, akkor talán úgy fogalmaznék, hogy az erre leginkább fogékony, és a stílussal legkönnyebben azonosulni tudó közönség  – a mi korunknál fogva – a középkorú fiatalok. Mint mi. De amint ezt kimondtam, azonnal leborotválom az ősz szakállam, és azt mondom, bárki, aki szereti a jól megírt dalokat egy elég autentikus előadásban.

Bánszki Krisztián: Készültök valamilyen új dologgal, amellyel meglephetitek rajongóitokat?

Mihola Péter: Mivel önállóan a Houdinis-szel most jártunk így először Szegeden, magunkkal készültünk. Azzal, hogy talán nemcsak egy estére mondhatta el mindenki azt, hogy most már értik, hogy lehet ezt így is.

Gyermekkori fotón: Vilmos Gallyas, Mihola Péter, Gyula Gyb Orban, Balczer Gábor és Norbert Pintér

Forrás: The HOUDINIS/fb oldala