Kevesebb mint egy hónappal, pontosan 27 nappal a budapesti vízilabda Európa-bajnokság rajtja előtt jól haladnak az előkészületek a magyar szövetség (MVLSZ) elnöke szerint.
Keszthelyi Zitával az élen megszerezhetjük az olimpiai aranyat – Fotó: Illyés Tibor/MTI
Vári Attila a hétfői sajtótájékoztatón közölte, köszönettel tartozik a támogatóknak, a magyar kormánynak és annak a több mint száz fős csapatnak, amely a háttérben segédkezik.
Székely Dávid, az M4 Sport főszerkesztője hangsúlyozta, az olimpia évében még fontosabb, hogy megmutassák, milyen sikeresek a magyar sportolók. Hozzátette, bíznak abban, hogy akárcsak a 2017-es vizes világbajnokságon, ezúttal is érmekért harcolnak majd hazai környezetben a magyar válogatottak. Székely Dávid elmondta, kiemelten készülnek a kontinensviadalra, a magyarok mérkőzéseit egységesen 19 órától közvetítik majd Hajdú B. István kommentálásával. Jelezte, remélik, hogy január 25-én és 26-án sűrű napjuk lesz a nézőknek, ugyanis ezeken a napokon rendezik az éremcsatákat a Duna Arénában, valamint Debrecenben a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságot.
Csurka Gergely, az európai szövetség (LEN) sajtófőnöke arról beszélt, hogy szervezet már megtartotta az utolsó budapesti szemlét, amely alapján valóban rendkívül jól haladnak az előkészületek. Kifejtette, amellett, hogy az M4 Sport közvetítését legalább 30 országban lehet majd figyelemmel követni, a LEN internetes felületén világszerte láthatóak lesznek a mérkőzések.
Az eseményen bemutatták az Eb kabalafiguráját, amely a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Vízipók-csodapók címszereplője lesz.
A sajtótájékoztatón az MVLSZ megállapodást kötött az Európa-bajnokságra kiemelt támogatóival, az E.ON Hungária Zrt-vel, a Szerencsejáték Zrt-vel, a Gránit Bank Zrt-vel és a Porsche Hungariával.
Az Európa-bajnokságra január 12. és 26. között kerül sor, a férfiaknál 16, a nőknél 12 ország válogatottja ugrik medencébe. Mindkét nemnél egy olimpiai kvóta szerezhető.
MTI