A kutatókat is megdöbbentő méretű, a Napnál hetvenszer nagyobb tömegű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben.
Fotó: AFP
A jelenség 15 ezer fényévnyi távolságra van a Földtől, tömege pedig 70-szer nagyobb a Napénál – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányt idézve.
Kiss László csillagász-fizikus arról beszélt, hogy a Tejútrendszer közepén található millió vagy milliárd naptömegű fekete lyukakról már évtizedek óta tudnak a tudósok. A csillagász szerint ami újdonság ebben a tudományos felfedezésben, hogy ennek a fekete lyuknak a tömege hetvenszer nagyobb a Napénál.
A csillagfejlődés jelenlegi modelljei szerint ilyen néhány tíz naptömegű fekete lyukak nem is létezhetnének a galaxisunkban.
Hozzátette: az összes korábbi, több tíz naptömegű, közepes naptömegű fekete lyukak mind nagyon messze voltak, és azt gondolták, hogy a Tejútrendszerünkben nincsenek jó körülmények ilyenek kialakulásához, de most a kínai vezetésű kutatócsoport megmutatta, hogy mégis vannak. Hozzátéve, hogy a 15 ezer fényév nem olyan nagy távolság, szinte kozmikus szomszédság.
A fekete lyukat egy nemzetközi kutatócsoport fedezte fel a kínai LAMOST teleszkóp segítségével azáltal, hogy hosszú időn át figyelték több nagyobb csillag mozgását.
A csillagászoknak most magyarázatot kell találniuk a jelenségre, ez pedig akár “egy hozzáadott komponens lehet a sötét anyag témájában” – mondta Kiss László.
A kutatók szerint a fekete lyukaknak alapvetően két típusa létezik.
A kisebb, csillagtömegű fekete lyukak a Napnál legfeljebb 20-szor nagyobb tömegűek, akkor keletkeznek, amikor egy nagyon nagy csillag összeomlik. A szupernagy tömegű fekete lyukak viszont legalább több milliószor nagyobbak, mint a Nap, eredetük pedig
ismeretlen.
MTI