Beni kollégámmal, honlapunk készítőjével (aki weboldalunk technikai dolgaival foglalkozik, rendszergazdának tanul egy hódmezővásárhelyi középiskolában), kedves barátommal elképesztő szinkronban vagyok, így az eltévelyedés sem meglepő. Nem véletlen, ugyanis mindketten egyáltalán nem tudunk tájékozódni, olykor sem térben, sem időben. Nem, nem az elfogyasztott alkoholos italmennyiség, vagy holmi más szer hatása miatt, hanem úgy, alapból: sokszor fogalmunk sincs, hogy merre is járunk a nagy fővárosunkban, de előfordul, hogy máshol sem.
Fotó: Vezér Söröző Music Club
Nem semmi dolog volt tehát ismét eljutnunk Budapestre, a Vezér Söröző Music Clubba, ahova a budapesti székhelyű Anxius metál zenekar meghívására igyekeztünk.
Igyekeztünk… de nem volt most sem egyszerű a végállomást megtalálnunk, ahogyan a múltkor az Analógot sem… Most az Örs vezér tér felé kellett vennünk az irányt, azonban egy másik „Vezér” eltérített. Valahogyan mindig sikerül ezt a lassított tempót (meg ide-oda-szét-össze-visszajárkálást) felvennünk a cél felé haladva: jó, és olykor nem mindig kívánatos erők együttesen akadályoztak abban, hogy zökkenőmentesen „hazatérjünk”. (Hogy mennyi Vezér van itt?)
Igen, mondhatni, hogy haza, hiszen olyan kedvesen-nyájasan fogadtak a Vezérben a lányok – mintha ezer éve ismertük volna egymást -, akik a pult mögött nemcsak a finomabbnál finomabb „másállapotba” invitáló italokat mérték, hanem a jó modort, a mosolyt is adták, méghozzá ingyen, amit nem is akartam elhinni. Beni meg aztán végképp nem. Számára még minden új: a főváros, a Vezér, meg egyáltalán ez a nyitottabb, de olykor felszínes és pörgősebb világ.
Meglepő azonban, hogy most nem késtünk a koncertről a fentiek ellenére sem, sőt, hamarabb értünk oda, mint gondoltuk volna. Hála Beni papának (bár Ő is csak támpontokat adott meg, nem konkrétumokat, hogy mi merre van! ) és a pesti emberek jó szívének, meg a földalatti (metró) dolgozóinak: a vidéki kisembereket megszánták (minket!) és navigáltak bennünket, mert ugye most Beni telóján nem tudtuk kivallatnia a GPS-t, mivel netünk sem volt. Bár visszagondolva, lehet, hogy jobb volt így, mert amúgy még inkább eltévedtünk volna, akár a múltkor, a Tűzmadaras buliba tartva.
Ennyi kis intermezzo után nem ártana most már valamit írni a buliról is.
Joék úgy hirdették meg a november 22-i koncertet, hogy Közönségtalálkozó és koncert, meglepetés zenekarral, ismert zenészekkel.
Alighogy beléptünk másodjára a Vezérbe, a lépcsőkön kicsit nehézkesen lefelé tartottunk – már-már gurultunk – , összefutottunk Joeval (Tenyei Józsi gitár, ének), majd Vastival (Vastag György basszus) is – készültek beállni a hangszerekkel (is!:-)) -, akik öleléssel és szeretettel fogadtak.
Végre megtudtuk, hogy melyik banda lesz a meglepetés a közönség számára.
A CARAT lépett színre az Anxius előtt, akiket, és a megjelenteket Lőrincz Atilla fogadott nem mindennapi szívélyességgel.
A Carat lelke megmaradt mára is: Bakó T. Gábor ének, zene, szöveg. A ’82-ben alakult együttes igen ígéretesnek indult, azonban nem sokáig zenéltek együtt, ’84-ben feloszlottak, de előtte sikerült egy kislemezt kiadniuk. A kilencvenes években újból összeálltak, de sajnos kis idő múlva ismét szétszéledtek. Érdekesség, hogy Sípos Peti (Mirigy), Molnár Imi (Mirigy) nagy rajongói voltak Bakóék zenéjének, még játszottak is tőlük dalokat, kicsit „irigyesen”.
Erdélyi Frigyes gitár, zeneszerző, Bakó T Gábor alapító, énekes, zeneszerző, Molnár Imre basszusgitár, vokál
Erdélyi Frigyes gitáros (zeneszerző) több mint két éve – aki szintén nagy rajongója volt Bakóéknak, és tagja volt a ’93-as csapatnak is -, kezdeményezte, hogy álljanak össze újból. Így Molnár Imre, Gerő Balázs, Bakó T. Gábor, Erdélyi Frigyes alkották a harmadszor is felálló Carat csapatot. A dobos, Balázs helyére nemrégen Jülek Erik került.
Erdélyi Frigyes gitár, zeneszerző, Jülek Erik dob, Bakó T Gábor alapító, énekes, zeneszerző, Molnár Imre basszusgitár, vokál
Ahhoz képest, hogy alig volt ideje Eriknek gyakorolni – ez volt a debütáló koncertje -, produkált, nem is akárhogyan: tud bánni a dobverőkkel, a lábával. Ez nem volt kétséges, de csoda sem, hiszen az R-GO jelenlegi dobosa, és játszik a Trió Target nevű formációban is.
Bakó T Gábor énekes, dalszerző, szövegíró közvetlen, lehengerlő stílusban üdvözölte a kisszámú, de lelkes közönséget. Valami furcsát vettünk észre: bizony mintha nem is fogott volna ki Gáboron az idő, hiszen olyan fiatalosan mozgott a színpadon, hogy Benivel csak néztünk egymásra, na és a hangja…
Fentebb említettem Molnár Imit, a „mirigyest”. Nem akartam elhinni, hogy ez Ő, csak megemlítettem – legalább hússzor Beninek, hogy hasonlít a basszeros az egyik „mirigyes” tagra. Persze, a koncert végén leesett, Ő a Molnár Imi, még közös képeket, videót is készítettünk vele.
Imi, mint ahogyan a Miriggyel mindig, adta magát a színpadon a Carattal is: vokálozott, és persze a négyhúrossal is alkotott valamit, amelyre felfigyelhettünk. A gitáros Frici úgy pengette a húrokat, ahogyan kellett, szólói mindenkit lenyűgöztek.
Egyébként Bakó T Gábor elmondta, hogy ha Molnár Imi „Mirigyezik”, akkor a háttér (kisegítő) basszeros, Varga Tivadar ugrik be.
Elhangzott egy ősrégi daluk, amely felkerült anno’ a kislemezükre is, ez pedig a Ringasson el a zene című volt, egyszerűen elvarázsolták a közönséget, és valami régi dolgot hívott elő mindenkiből, legalábbis az arcokat nézve ez jött le.
Köszönjük Carat! (Minden bizonnyal egy interjút kisajtolunk Gáboréktól!)
A Carat koncertje beindította a jelenlévőket, így Joék csak rásegítettek egy nagy lapáttal.
Benikém közel fél éve ismeri az Anxiust. Annyira tetszik neki (is!) a zenéjük, hogy ezt írta róluk: „Nagyon megtetszett a zenéjük, és külön kiemelném Joet, azért, mert tisztán, érthetően énekelt. A szeptemberi Tűzmadár jubileumi buliján is jók voltak, de most úgy érzem, hogy még inkább, nagyon élveztem minden számukat. Nyugodt szívvel ajánlom őket mindenkinek, aki szereti a dallamos metál zenét.”
Perecz Attila gitáros („Asi”) szólói, akkordvezetései sem maradhatnak szó nélkül, hiszen dinamikusak, erőteljesen emelték ki dalaikat. „Asi” egyébként a zeneszerzésben is otthonosan mozog, neki sok dalt köszönhetünk mi is!
„DAVE”, Haraszti Dávid úgy ütötte a bőröket, a cineket, a lábgépet, meg ki tudja, mit, hogy véletlenül sem tudtunk volna elpilledni, hiszen játékával nemcsak alapot adott a többi hangszernek, hanem élesen kiemelte azokat, amely még inkább metálosabbá emelte számaikat.
„Vasti” annyira beleélte magát a zenélésbe, átszellemülten „négyhúrozott”, hogy a basszusgitár megadta magát. Nem vitás: engedte, hogy kezelője kicsalja belőle a megfelelő hangokat, amelyek keményebb hangzást adtak az Anxiusnak, elvégre mégis metál zenével kötött ez a banda örök frigyet.
Minden számuk megtalált bennünket, azonban az „Enyém az ország, enyém a hatalom” című daluk kissé megingatni látszott hitünket…
Joe és Vasti nagy szinkronban
Joetól megtudtuk, hogy a 4. lemezükről csak egy számot adtak elő a Vezérben, a Félhold árnyékában c. opuszt. Sajnos még mindig nem készült el a legújabb hangzóanyaguk, egy nóta még hiányzik róla.
Azt azért elárulta még az énekes-gitáros Joe, hogy keményen dolgoznak, hogy olyan amerikaias soundos legyen, ahogyan azt Asi is szeretné.
Beni, Visó, Asi és Ati
Az is érdekes volt ebben az egész estében – amely azért is volt olyan közvetlen, családias – , mert hogy az Anxius lényegében ezt a bulit Lőrincz Atilla kérésére vállalta be, aki korábban a csapat menedzsere volt. Ati mai napig segíti azért munkájukat, ha nem is hivatalosan. A korábbi menedzser születésnapja november 23-án volt, így örömmel mentek el Joeék, de a Carat együttes tagjai is a Vezérbe.
Isten éltessen sokáig Atilla!
Még mi is beálltunk egy szelfi erejéig Atilla mellé.
Odapakoltak tényleg most is Joék.
Anxius a közönségével
Végül is : szívből játszottak, és eljutott minden daluk üzenete a közönségükhöz, hogy egy kicsit felrázzák őket ebben a nagy nyüzsiben.
Olybá’ tűnt, hogy nagyon repül az idő, észre sem vettük, és már vége lett a bulinak… hazamennek a zenészek…
… az újságírók meg írják e sorokat… hangulatot festenek szavakkal, képekkel, videókkal, de az élő zene varázsát nehezen tudják megidézni, csak egy kis sejtetéssel utalnak erre, mint most is.
Még hallgattuk/néztük volna őket hajnalig… és még tovább.
A Vezér előtti búcsú pillanatai: Beni, Dave, Visó, Joe és Asi
Köszönjük Anxius, hogy ott lehettünk a családias hangulatú Vezérben…
Veletek, zenétekkel, szeretetetekkel kicsit másképpen látjuk a világot…
Kép és videó: Beni
Szöveg: Visó
