Mintegy 35 ezer ludat figyelhet meg, aki szombaton ellátogat a 19. Vadlúd Sokadalom rendezvényre a tatai Öreg-tóhoz. Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiválját élőben is követni lehet a neten.
„V” alakban repülő lúd csapat (Fotó: Csonka Péter).
“A tavon telelő vadludak akár öt-hatezer kilométeres távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségéből érkeznek. Nagyon fontos, hogy emlékezetből térnek vissza időről időre Tatára, mert itt nagyon jól érzik magukat. Ez az első település hazánkban, ahol a tilos a tűzijátékozás és a durrogtatás” – mondta Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Mint elhangzott, hat-hét lúdfaj telel az Öreg-tavon, a legnépesebb számban a nagy lilik, mellettük a vetési lúd, a nyári lúd, valamint ritkább fajták is, így a vörösnyakú lúd, amely a kihalás szélén egyensúlyoz. A ludak mellett öt-hat récefaj, néhány sirályfaj, gémek, kormoránok, réti sasok, vándorsólymok is megfigyelhetők.
“Néhány száz méteres távolságból lehet figyelni a madarakat, amelyeket nagy teleszkópokon követünk, nemcsak élőben, hanem a vadludsokadalom.hu honlapon is” – jegyezte meg a szóvivő. A növényevő vízimadarak reggel kirepülnek a környező gyepekre, szántókra legelészni, délután, kora este pedig visszaérkeznek a tó fölé.
A fesztivál három fő szervezője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Összességében jóval több mint száz ember, köztük számos önkéntes dolgozik szombaton a rendezvényen, amelyre mintegy húszezer látogatót várnak.
MTI