Mintegy 130 programot kínál az érdeklődőknek az Adventi Kézműves és Mesevásár, amelyet november 29. és december 23. között rendeznek Pécsett, a Széchenyi téren.
A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a november 29-én 17 órakor induló, 130 programot kínáló rendezvény során koncertek, mesék, finomságok és adventi kórusok teszik hangulatossá a pécsi belvárost.
A város főterén felállított színpadon fellép többek között a Mecsek Kórus és az eMeRTon-díjas Four Fathers; utóbbi tagjai a capella énekelnek a karácsony szellemében spirituálékat, bordalokat, slágereket, gyermekdalokat. Kiemelkedik a zenei programok közül a JaMese zenekar december elsején hallható koncertje, amely Szabó T. Anna Adventi kalendáriumának megzenésítésére épül.
Minden évben visszatérő programelem a vasárnaponként rendezett gyertyagyújtás, az adventi mesetár, valamint a Pannon Zenebaráti Kör négy kiskoncertje: a Dzsászti Énekstúdió és a Vizin zenekar muzsikusai a városháza erkélyéről zenélnek a közönségnek minden vasárnap este fél hattól. Emellett új dalokkal, friss műsorral jelentkeznek Varga Ildikó tanítványai is szombatonként.
December 5-én és 6-án a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek Pécs főterén, a nagyszakállút Luna, a pécsi állatkert lámája is elkíséri Miklós napján, két nappal később pedig mikulásruhába öltözött motorosok lepik el a Széchenyi teret.
Az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola, a Kovács Béla Általános Iskola és az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény integrált kórusa flashmobbal is készül, melyben közös énekléssel irányítják a figyelmet az emberségre és a szeretetre.
Emellett betlehem, a finom falatok és a forró italok is gondoskodnak a karácsonyi hangulatról.
A pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár részletes programjai megtalálhatóak a www.pecsprogram.hu internetes címen.
MTI