Kezdőlap Egyebek Kultúra-rendezvény Advent – Ünnepi programok vízkeresztig Szentendrén

Kultúra-rendezvény Advent – Ünnepi programok vízkeresztig Szentendrén

311
0

December 1-től, advent első vasárnapjától január 6-ig, vízkeresztig tartanak az ünnepi programok Szentendrén. Az öt hét alatt adventi vásár, művészeti, kulturális és egyházi programok várják a látogatókat a történelmi belváros különböző helyszínein.

A képhez tartozó alt jellemző üres; advent-szilveszter-szentendre.jpg a fájlnév

    A négy adventi vasárnapon a város lakói közösen gyújtják meg a gyertyát a Fő téren elhelyezett hatalmas adventi koszorún, az ünnepi eseményt harangjáték és zenei produkciók kísérik, ahol mások mellett a Vujicsics Tihamér művészeti iskola diákjai, a Musica Beata kórus vagy a Pro Musica román vegyeskar előadásai hallhatók, de fényfestés és közös teázás is várja az egybegyűlteket – közölte a Szentendrei Kulturális Központ az MTI-vel.

Az adventi vásárnak a Duna-parti város fő utcája ad otthont, ahol a helyi és környékbeli termelők portékái mellett az ország minden részéből érkeznek minőségi termékeket kínáló árusok. A gasztronómia és a kézműves termékek mellett a helyi művészek pavilonjai is megnyílnak, a Dumtsa utcában elhelyezett tűzkosarak pedig lehetőséget kínálnak a találkozásokra, beszélgetésekre.

A hét templom városában az összes felekezet kínál egyházi programokat, így a szentendrei evangélikus egyházközség, a szerb ortodox püspökség, a szentendrei református gyülekezet, a görögkatolikus parókia plébániatemploma, a katolikus plébániák, de a fény ünnepével is találkozhatnak a látogatók a Lázár cár téri hanukaünnepen.

A város civil szervezetei évek óta szerveznek jótékonysági akciókat az Amitől jó a világ programsorozat keretében.

A szentendrei óvodások az adventi néphagyományokhoz kapcsolódva énekes, verses műsorokkal készülnek a karácsonyra a Menjünk mi is Betlehembe! programsorozat keretében, szombatoként egyebek mellett mécsessel, énekelve viszik az angyali üdvözletet a Dumtsa korzó forgatagába, az evangélikus templom mellett megelevenednek a “pásztorok tanyája” faragott szobrai, a Fő téren pedig a betlehemi istálló bölcsőjét ringatják énekszóval. A kicsik vízkereszt napján, január 6-án énekekkel, versekkel búcsúztatják a karácsonyi ünnepkört.

A város múzeumai és kiállítóhelyei is várják a látogatókat, így például a Ferenczy Múzeum az ötvenéves fennállását ünneplő szentendrei Új művésztelepről szóló tárlatával, a Szentendrei Képtár a Nagy könyvlopással. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. galériáiban a MAOE ipar- és képzőművészeti tagozatának kiállításai láthatók, de programokkal készül a Szentendrei Lakástárlat Alapítvány is.

A kulturális kínálatban a város különböző helyszínein a kisebb és nagyobb koncertek mellett tárlatvezetések, kerekasztalbeszélgetések is szerepelnek, de városséták is indulnak, például a szentendrei betlehemek nyomába eredve. A felnőtteket és a gyereket kézműves és kreatív foglalkozások várják.

A programok egyik zárásaként január 4-én este a latin népek zenéjét saját hangszerelésükben megszólaltató Volver La Vida együttes ad ingyenes koncertet Feliz 2020! – Boldog 2020-at! címmel a Hamvas Béla könyvtár színháztermében.
A részletekről a szentendreprogram.hu oldalon lehet tájékozódni.

MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét