Jövő május végén ismét az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztivált rendeznek Szegeden – tájékoztatta a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. az MTI-t.
A fesztivált immár negyedik alkalommal azzal a szándékkal rendezik meg, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, s egyúttal lehetőséget teremtsen fiatal filmesek bemutatkozására.
A filmes seregszemlére olyan 2017. január 1-je után készült nagy- és kisjátékfilmeket, valamint kísérleti filmeket várnak, ez utóbbiak között nevezhetők animációs- és mobiltelefonnal készült filmek is. A fesztiválra a világ bármely tájáról jelentkezhetnek versenyzők korhatári korlátozás nélkül, de a szervezők külön örülnek azoknak a munkáknak, melyek készítésében filmművészetet tanuló, rendező és operatőr szakos hallgatók vettek részt.
Az online nevezéseket 2020. január 31-ig várják. A versenyprogramot operatőrökből, rendezőkből, filmes szakemberekből álló bizottság állítja össze. A május 26-án kezdődő fesztiválon a legjobb alkotásokat Szabó Gábor – az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre – vezette zsűri választja ki.
A fesztiválra érkezett pályaműveket a zsűri elsősorban az operatőri teljesítmény alapján értékeli, ugyanakkor figyelembe veszi a film egészének művészi színvonalát.
Az idei finálé
Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón, a beérkező pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak.
MTI/https://zsigmondvilmosfilmfes