Kezdőlap Egyebek Akit a rossz dolgok is tudnak tanítani, segíteni

Akit a rossz dolgok is tudnak tanítani, segíteni

4687
0

“El kell engedni a kételyeket, az tesz tönkre sok mindent.” – Iván 

 

Nem szokványos beszélgetés Vitáris Ivánnal, az Ivan&Parazol együttes énekes-frontemberével 

Azt gondolom, hogy az optimizmus bélyegét hordozza magán Vitáris Iván, az Iván&The Parazol együttes énekes-frontembere, aki nem pazarolja el idejét, arra fordítja, amit szeret, nem engedi veszni képességeit. Olyan csomagot hordoz lelki puttonyában, amiket megmutat a világnak, jobbá téve azt… Olyan értékhalmazt közvetít zenéjével – elrepít egy élhetőbb világba, mintha az idő, tér nem lenne akadálya ennek az utazásnak -, amelyek nem minden mai fiatal zenei tehetségnek, zenekarnak a sajátja. Iván mondhatni a szerencse fia. Elképesztő belső erő hajtja, amely révén beteljesítheti sorsát. Biztos vagyok abban, hogy mindennek az előnyös oldalát tartja szem előtt, keresi a jó dolgokat és révbe is ér. Azért mehet neki olyan könnyen, mert semmit sem néz objektív szemmel. Édesanyja filmfordításokat készített, édesapja meg keramikus művész volt. Nem véletlen, hogy gyermeküket valami egészen más művészeti irány, a rockzene ejtette rabul. Az értelmiségi szülök nem éppen kitörő örömmel fogadták Iván zenei pálya felé való vonzódását. A csapágyak világában találta magát ugyan, elvégezte a műszaki egyetemet, de sohasem gondolta, hogy ezzel a tudással majd forintokat keres. Azt gondoltam, hogy lányok egész hadserege támadja le koncerteken, közösségi oldalakon is a 28 éves sztárénekest, de…

 

Számadásom

Visó: Generációs szakadék tátong közöttünk, ennek ellenére – vagy pont ezért? -, valamiért több olyan dolog ragadott meg Ivánban, amelyek arra ösztönöztek, hogy jobban is megismerjem, nemcsak az interjúnk miatt. Nem gondolom, hogy az Ivan&TheParazollal való mélyebb foglalkozásom pazarló időtöltéseim közé tartozott, mi több, pazar dolgokra bukkantam Ivan és együttese révén. Ha nem így tettem volna, minden bizonnyal elpazaroltam volna mindazt, amiről számot kéne most adnom. 

Kedves Iván! Szeretettel köszöntelek magazinunk Látogatói előtt, igazán megtiszteltél bennünket, hogy elfogadtad felkérésünket! Úgy érzem, hogy ösztönösen és szubjektíven értelmezed a világot, annak ellenére is az előnyös oldalát fedezed fel, ha nem éppen kellemes eseményekről van szó. Mindig optimizmus vezérelt? Az éremnek mindkét oldalát látod. A rossznak is örülni tudsz?

A zenekar énekese, Vitáris Iván, 2014-benIván 5 évvel ezelőtt/Wikipédia

Iván: Nagyon szívesen, én is köszönöm szépen a felkérést! Mindennek más formában örül az ember, de ha meg tudja tartani az alkotó kedvét – esetemben ez főleg talán fontosnak mondható, akkor akár a rossz dolgok is tudnak tanítani, segíteni.

 

Találkozások

Saját sorsod kegyeltjének tartod magad? Hiszel a vonzás törvényében?

Az élet szerintem találkozásokról szól. Rengeteg találkozás, és abból induló beszélgetés, ami újabb találkozásokat okoz, és ez így megy körbe.

Anyag és az azon túli világ

Valamiért azt érzem, hogy fontos lehet számodra a reális, földi világ, és az idealisztikus, égi világ között egyensúly megteremtése. Tisztában vagy saját sorsoddal, lényegeddel, helyesebben LÉNYeddel. Nem jól gondolom?

Nagyon sok minden érdekel a világban, fontosnak tartom azt is, hogy megpróbáljak valahogy megismerkedni, vagy ha az nem sikerül, legalább elfogadni az anyagi világon túli dolgokat. Ez sokszor nehéz feladat, de szívesen birkózom vele.

Nyíltság, emberszeretet

Mennyire vonz ez az anyagi világ? A művészetben rejlő szépség, a szellemi régiók szerintem elrepítenek lelked legszebb rétegeibe. Mindenütt ott vagy, ahol történik valami, ahol valakinek szüksége van rád, mert nyílt, emberszerető, segítőkész, érdeklődő tulajdonságokkal bírsz. Cáfolj meg, ha nem így van!

Nem cáfollak meg.

 

El kell engedni a kételyeket

Mindenben rugalmas vagy, jól tudsz alkalmazkodni? Viseled, keresed is a változásokat, a kalandokat? Próbára teszed magad, azzal a tudattal, hogy úgyis elérsz mindent, amit akarsz? H. Ford mondta: „Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.”

Az embert a kételyek sokszor tudják kerülő utakra terelni, és ezek a kételyek a rugalmasságot is sokszor akadályozzák. Tehát saját magadat csalod csapdába, ahelyett, hogy mondjuk, alkalmazkodnál az adott helyzethez, vagy körültekintőbb lennél. Hiszek abban, hogy ha valamit az ember kitalál, megálmodik, és aztán dolgozik is rajta, akkor az úgy lesz. El kell engedni a kételyeket, az tesz tönkre sok mindent.

 

Akkor érzed jól magad

Biztos vagyok abban, hogy csak akkor érzed jól magad, amikor olyan lehetsz, amilyen a lelked mélyén vagy, ha azokat a képességeket használni tudod és felhasználni, melyek alapvetően jellemvonásaidban fellelhetők.

Ez így van.

 

Kedves Látogató!
 
Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy az instagramunkon: https://www.instagram.com/kultkocsma/?hl=hu, a facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/kultkocsma és a youtube csatornánkon:

 

 
Itt is elérhetőek vagyunk!
Kérünk szépen, ha időd engedi, kedved van, akkor kövess ezeken az oldalakon is minket!
 
Köszönettel:
www.kultkocsma.hu szerkesztősége

 

Önkifejezés

Ez most egy megérzés részemről. Azt gondolom, hogy valami törés ért téged kamaszkorodban, vagy még korábban? (Szüleid válása?) Orvosi vélekedés, hogy akik kommunikációval fejezik ki magukat: tanár, pszichológus, művész, főként a beszéd, a szavak mestere – így az énekesek, zenészek is -, hatalmas elfojtást hordoznak magukban. Talán úgy lehetnek egészek, ha kiadják magukból azokat a vélt, vagy valós dolgokból fakadó sérelmeiket, fájdalmaikat, kellemetlen érzéseiket, gondolataikat, amelyeket lelkük mélyén hordoznak. Ha odaadják magukat másoknak, oldanak érzelmi blokkjukon. Nem jól gondolom? Biztos vagyok abban, hogy a zenéteken, szövegeiteken keresztül segítitek, ideológiátokkal hitet adtok, előremozdítjátok a bátortalanokat, lelküket emelitek. Szinte biztos vagyok abban is, hogy amit művelsz, azt nemcsak öncélúan teszed, a magad, MAGod, lelked megvillantása a célod, hanem sokkal magasztosabb dolog visz előre.

Az önkifejezésnek mindig is voltak ilyen okai természetesen, szóval ez egy jó meglátás. De a pontos döntésre, hogy valaki zenész, színész, író, festő, szobrász és bármilyen művész legyen, nehéz egzakt választ adni, én sem tudom 100%-an megmondani, hogy miért pont ez lett 2010-ben. Miért pont egy zenekart alapítottunk, nem színházi társulatot, vagy bármi mást. De ennek is megvan biztos az oka, azt majd nálam okosabb emberek 50 év múlva vastag keményborítású könyvekben le fogják írni. Én meg majd röhöghetek a sok hülyeségen!

 

Változás és élet

Nem gondolom, hogy az állandóság jellemző rád. A helyzetek változnak, ezért te is.

Az élet az állandó változások körforgása. Ha nincs változás, nincs élet.

 

Szerelem, családalapítás

A szerelem, az igazi kapcsolat híve vagy? Akkor vagy boldog, ha szabad vagy – nemcsak zeneileg -, de fontos, hogy másokat is szabadnak láss? A családi élet eléggé nagy kötöttséget jelentene számodra. Készen állnál erre?

Készen állnék, de persze ezt sokszor nehéz ezzel az életmóddal összeegyeztetni, ezért úgy érzem, várnom kell még egy keveset azzal, hogy családot alapítsak.

 

Irigyek

Barátaid szeretnek a közeledben lenni, mert tőled mindig kapnak valami pluszt. Azért vannak irigyeid is?

Irigyek nélkül nem lehet nagy dolgokat létrehozni. Az irigykedés jelzi, hogy elért az illető már valamit az életben.

 

A küzdelem a legszebb az egészben

Képes vagy kiállni, harcolni egy jó ügyért? No, nem a fanatizmusoddal, hanem az optimizmusoddal. Az életedbe vetett bizalmadat hogyan erősíted? Ezt szokás Istenhitnek is mondani.

Sokszor nehéz kiállni, nehéz menni a széllel szemben, meg küzdeni is nehéz. De valahol ez a küzdelem a legszebb az egészben, a mászás fel a hegyre. Mert ott ülni a tetején, az már lehet nem is lesz annyira érdekes, mint amennyire az út volt az felfelé.

Hiszem azt, hogy a rockzene hirdetője vagy! Tereld is a haladás útjára az embereket, tanítsd őket a jóra, hiszen ez az egyik fő feladatod, amiért jöttél ennek a világnak szédítő dilijébe!

Legyen úgy, ahogy mondtad.

 

Forrás: Wikipédia, youtube.com/Vitáris Iván facebook

Visnyei Ferenc/Visó

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét