Szombat este díjazták a látványtervezőket a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon, többek között a sepsiszentgyörgyi Damokos Csabát, a Valan – Az angyalok völgye című magyar film munkatársát.
A szervezők közleménye szerint a legjobb látványtervezésért járó fődíjat Az elárult arany (Zlatý podraz) című cseh film látványtervezője, Jirí Sternwald nyerte, a fődíj értéke 700 ezer forint. A film hitelesen idézi fel a múlt század közepének hangulatát, a kidolgozott külső és belső helyszínek, a hangulatos terek pontosan illeszkednek a dramaturgiai elemekhez, a cselekménnyel mindvégig koherens látvány befogadja a nézőt és mindvégig segíti a történet minél teljesebb átélését.
Megosztott második díjat kapott az osztrák-német koprodukció, A Trafikos (Der Trafikant) című film látványtervezője, Bertram Reiter. A látványtervező rendkívül kidolgozott, egységes hangulatú és színvilágú látványblokkok létrehozásával teremtette meg a film atmoszféráját. Az értékelésben a zsűri külön kiemelte a kis alapterületű, de mégis sokféleképpen fényképezhető alaphelyszín, a trafik variábilis kialakítását.
Szintén második díjjal jutalmazta a zsűri a Valan – Az angyalok völgye című magyar film látványtervezőjét, Damokos Csabát, aki a helyszínválasztásával drámai kontrasztot teremtett a fenséges természeti táj és a szűk, nyomasztó belsők között. A zárt, érzelemmentes, eltompult emberi környezet színvilága hitelesen érzékelteti a dráma emocionális világát, kivételes ellentétbe állítva a természet tiszta tónusaival. A megosztott második díj összege 400-400 ezer forint.
A fesztiválon – a hagyományokhoz híven – a Láthatóvá Tett Tudomány versenyfilmes és a Fiatal rendezők: Kisjátékfilm és Animáció kategóriáiban is kiosztották a díjakat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa felajánlásából. Ezek a következők:
A Láthatóvá Tett Tudomány versenyfilmes kategória díjazottjai
A kategória fődíja (a díj összege 500 ezer forint): Állatok királya (King of Beasts, r. Tomer Almagor)
A kategória második díja (a díj összege 400 ezer forint): Hosszú vágyakozás (Long Yearning, r. Elliot Spencer)
A kategória harmadik, megosztott díja (a díj összege 300-300 ezer forint): Föld (Terra, r. Julia Kushnarenko) és Carlotta arca (Carlotta’s Face, r. Valentin Riedl, Frédéric Schuld)
Dicsérő oklevél: A vonalak meghajlítása – Robert Wiggs szobrászata (Bending Lines: The Sculpture of Robert Wiggs, r. Allison Bohl DeHart, Peter Dehart)
A Fiatal rendezők animációs és kisjátékfilm kategóriájának győztesei
Első helyezett (500 ezer forint): Titokban (Clandestine, r. Gerard Vidal-Cortes)
Második helyezett (300 ezer forint): Átkozott nyári napok (Dog days of summer , r. Nikola Stojanovic)
Megosztott harmadik helyezett (100-100 ezer forint): Zenedoboz (Music Box, r. Veronika Pasterna Szemlova) és Szakadék (Chasm, r. Ana Trebše)
Dicsérő oklevél: Tetemre hívás (Corpse, r. Pálinkás Barbara)
Az idén 50. születésnapját ünneplő szolnoki filmfesztivál programjában öt nap alatt több mint 150 vetítést tartottak. Ezek közül 10 filmet az európai nagyjátékfilmes versenyprogramban mutattak be, 92 pedig a Láthatóvá tett Tudomány és Fiatal Rendezők: Kisjátékfilm és Animáció kategóriájának része volt.
A záróünnepségen átadták az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál életműdíjait, amit Jankovics Marcellnek és Gyulai Líviusznak ítéltek oda. Jankovics Marcell nem csak rajzfilmrendezőként, illusztrátorként, hanem kultúrtörténészként is közismert, megjelent könyvei széleskörű érdeklődésére utalnak. Életmű-díja tehát nem csak az animációs filmrendezőnek, hanem a polihisztornak is szól. Gyulai Líviusz munkásságát egyedülálló stílusérzék, virtuóz grafikai tudás és derűs, intelligens szellemesség jellemzi, az odaítélt díj tisztelgés egy töretlen, példaadóan egyenes vonalú életpálya egésze előtt, fogalmaztak közleményükben a szervezők.
(közlemény)