“Az éjszaka koromsötét, fényedre vár… ” /Tűzmadár: Csillagfény/
és… kigyúlt a csillagfény… ha csak egy éjszakára is
Különös érzés fogott el, amikor beléptem Benivel, weboldalunk készítőjével a budapesti ANALÓG MUSIC HALL-ba, ahol igen kedvesen fogadtak a jegyszedők a bejáratnál.
Különös érzés, hiszen ezer éve nem láttam/hallottam fenti zenekarokat, hiszen nemcsak a távolság, hanem a sok fizikai dolog miatt sem volt rá lehetőségem, hogy átadjam magam zenéiknek.
Különös, mert először léptem át e koncerthelyiség küszöbét, míg Beni barátom meg elsőként hallgathatta meg a három zenekart és a helyszín is szűzterület volt számára.
Schrott Péternek, a Tűzmadár (Continoom, Zártosztály) énekesének (gitárosának) köszönhetjük a meghívást.
Mindenki csúszott… időben is. Benivel eltévedtem a budapesti forgatagban, hiába a mobiltájoló, a GPS, mi elbájolódtunk a Mikszáth térnél, de alaposan… Olyannyira, hogy már én azt sem tudtam, hogy egyáltalán hol vagyok: villamosról-villamosra szálltunk, lebegtünk a könnyű térben, a kellemes esti fényekben és persze a röhögésben is fürödve.
Nem nagyon bíztam abban, hogy odaérünk az Anxius zúzására, de… Nagy szerencsénk volt, ők is csúsztak, így nem csaptak a húrok közé este hét előtt, úgyhogy minden alakulni látszott… de mégsem! A mobiljaink valamiért megsínylették az állandó GPS szolgáltatást, meg a sok képes-képtelen anyagok készítését és mondhatni mindennapos tettekre szánták el magukat: kezdtek lemerülni, ezért töltésért kiáltottak. Sajnos rossz helyre dugtuk… a konnektor közelében ugyanis örökös mászkálás volt, így elzavartak a rendezők onnan.
Már-már azt gondoltam, hogy felvétel nélkül maradunk: se kép, se hang nem születik részünkről, pedig… Némi kesergés után eszembe jutott a ruhatár, ahol egy aranyos diáklány bevette dolgainkat, illetve feltöltöttük Beni telóját.
A csúszásokat folytatva: kis híján elcsúsztam, némi alkoholcseppre lettem figyelmes (sör!), amely – a földön sírta ki mérgét – a 00 felé tartva akart vízszintesbe dönteni. Nem adtam könnyen magam, az egyensúlyérzékemnek köszönhetően talpon maradtam, aztán már kevésbé… 🙂 Megkaptuk a kezdeti pozitív töltést – nem, nem attól a bizonyos alkoholtól! -, hiszen az Anxius végre beállt, minden hangszer készen állt a megszólaltatásukra.
Nem okoztak nyugtalanságot, de aggodalmat sem (a nevük bármennyire ezt sejteti!), hogy nem tetszik a közönségnek az, amit művelnek, hiszen amit láttunk, hallottunk, azt érzékeltette, hogy helyük van a magyar metálzene élvonalában. Sokan talán azt hihették, hogy az Anxius elbújt, mivel nem adott az utóbbi időben életjelet magáról, de ez nem így volt/van. Erre a bulira is csak a Tűzmadár felkérésére léptek színpadra, ugyanis ezerrel tolják a negyedik lemezük anyagát. Ha jól tudom, akkor már csak egy dal van, amit fel kell játszaniuk, aztán kis csinosítás, majd piacra kerül a 10 számot rejtő albumuk.
Ha valaki kíváncsi az Anxiusra, azoknak tiszta szívvel ajánlom a Budapesten székelő Vezér Söröző Music Klubot, ahol november 22-én tartanak közönségtalálkozót és koncertet. A buliról felvétel készül! Joe-ék szeretettel várnak mindenkit!
A közönség ugyan nehezen akarta megtölteni a teret, azonban akik ott voltak Joe-ék (Tenyei Józsiék) koncertjén, nem csalódtak, ugyanis eddig megjelent lemezekről adtak elő dalokat, amelyeket kivétel nélkül magyar nyelven szólaltak meg, ahogyan az ALHANA dalai is, akik 10 év után először léptek fel és olyan hangulatot teremtettek, hogy azt leírni sem lehet. Kedves Beni kollégám, barátom annyira megilletődött mindhárom zenekar játékán, hogy alig tudott szóhoz jutni, de a rajongók is nagyon örültek a triónak.
Sajnálatos, hogy a 7 év alatt 1 demót, 2 EP-t, 1 nagylemezt hátrahagyó Alhana (ír lánygyermek, jelentése: gyönyörű, édes gyermek) tagjai búcsút intettek egymásnak és a közönségnek is.
A nagyon érzéki – dögös hangú Zsizsu együttese feloszlott, szinte pontosan 1 évvel ezelőtt. A metál, a hard rock és a gótikus metál stílusjegyeit ötvözték. Igazán egyedi és kellemes hangzásviláguk méltán emelte őket a magyar metálzene egyik elismert zenekarává. Kár, nagyon szomorú, hogy már nem folytatják a zenélést, azonban most minden egyes számuk utat talált azok lelkéhez is, aki eddig nem tudtak róluk, de sajnos… ennyi volt. A gyönyörű, édes gyermeket még elringattuk volna néhányan a közönség soraiban.
Hihetetlen, de végre elérkezett a várva várt Tűzmadár fellépése is. Megmozdulni sem tudtunk, annyira megtelt az Analóg! Minden helyisége, alig lehetett egy gombostűt megtalálni. Sajnos elmaradt sokszor a megfelelő folyadékbevitel is 🙂 – hiszen még véletlenül sem tudtunk az italpult közelébe jutni a kígyózó, háromfelé ágazó sor miatt, így feladásra kényszerített bennünket olykor a tömeg -, így lehetetlenné vált, hogy magunkat időben feltöltsük.
Sebaj, hiszen Schroti, a szokásos humorával, a lebilincselő stílusával annyira feltöltött, leitatott – pedig még a torkát sem köszörülte -, hogy felért egy kiadós felessel, mi több: energiabombával…
Nem volt mese, nyugodt szívvel leírhatom: nem maradt senki sem ajándék nélkül. (Ja, még régi lemezek is előkerültek, egyéb Tűzmadaras szóróanyagokkal!)
Schroti és a Tűzmadár szinte minden egyes volt tagja felidézte a kellemes régmúltat, hiszen egész nagy repertoárt hoztak el nekünk, akik ittuk, magunkba szívtuk a tiszta szövegeiket, a dallamvilágukkal egyetemben.
Nem maradhatott el a Jégkirály, de az annyira sokszor rajongók által skandált Csillagfény című daluk sem. Mindkettő szívem csücske, ahogyan Beninek, de sokunknak is!
Mi a közös a 3 zenekarban?
Nemcsak a zene, nemcsak a metálzene, nemcsak az, hogy magyarul szólalnak meg!
Számomra egyértelműen kitűnt: azon felül, hogy kitűnő zenészek, értéket közvetítő együttesek, kicsit többet adnak, mint gondolnák, mint azt esetleg ki sem mondjuk. Abban biztos vagyok, hogy fontos számukra az, hogy maradandót alkossanak, továbbá emberi oldalukkal is példát mutassanak, lecsupaszítsák perszónáikat, igazi arcukat láttassák meg mindenkivel, akik vevők zenéikre, emberi dolgaikra. Alázatuk, a mély tiszteletük a zene és ember iránt, a kifinomult lelkiviláguk akkora érték ebben a mai nyüzsiben-pörgésben, hogy elhitetik velünk azt is, hogy a művészet akkor érték, ha mindenkor, minden egyes pillanatban otthagyják emberi-isteni névjegyüket is!
A szeptember 27-ei buli nemcsak felidézte bennem a régi szép idők metálos zenei ízét-világát, hanem arra ösztönzött, hogy higgyek abban, hogy a zene tényleg ad, egyszerűen felemel, megörvendeztet, elgondolkodtat, mély és tartalmas mondanivalójuk szebbé teszik a szürke hétköznapokat.
Szívem, lelkem is azt mondatja velem: két olyan zenekar fejezte be pályáját, akik nélkül szegényebb a mi kis világunk, amelyben otthon éreztük magunkat. Két dologban azért bízom: fennmaradnak az utókornak alkotásaik, és talán a zenekari tagok más-más formációkban megjelennek és adnak nekünk még valamit.
Különösen érzem és tudom, hogy így lesz Schrotiékkal.
A Tűzmadár minden egyes tolla (dala) olyan csodálatos és csillogó, akár egy gyémánt, nem szabad, hogy elhamvadjanak, a semmibe vesszenek, hanem újjáéledjenek és a tagjaik is tegyék tovább dolgukat: alkossanak, zenéljenek!
Nem féltjük őket, hiszen Schroti barátunk is tesz arról, hogy ez így legyen!
Benivel együtt kívánom, hogy a Csillag/Fény vezessen mindenkit a végtelen felé!
Fotók és videók: Beni
Szöveg: Visó
