Ma kezdődik a Budapest Bábszínházban a X. BÁBU Fesztivál, amelyre a bábművészet kiemelkedő magyarországi és külföldi alkotóit hívták meg; az intézmény a tíznapos rendezvénnyel fennállásának 70. évfordulóját ünnepli.
A színház 1949. október 8-án nyílt meg és az idén ezen a napon tartják az idei évad első premierjét, a fesztivál nyitóelőadását, Weöres Sándor Holdbeli csónakos című darabjának bemutatóját, amelyet Hoffer Károly állít színpadra.
Kedden délután emléktáblát avatnak az előcsarnokban az egykori Állami Bábszínházat 34 évig vezető Szilágyi Dezső tiszteletére. Szintén ezen a napon kiállítás nyílik a 70 éves Budapest Bábszínház történetének legszebb bábjaiból, olyan nemzetközi hírű tervezők munkáit mutatják be, mint Ország Lili, Bródy Vera vagy Koós Iván.
A fesztivál keretében hirdetik ki a fiatal írók számára kiírt drámapályázat végeredményét is.
A X. BÁBU fesztiválra a magyarországi társulatok mellett a műfaj jelentős nemzetközi produkciói kaptak meghívást.
A fennállásának szintén 70. évfordulóját ünneplő nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatával és a Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel közösen rendezik meg a Tradíció és innováció. 70 év báb című konferenciasorozatot, amely az ünneplő intézmények szemszögéből vizsgálja meg az elmúlt 70 év bábtörténetét és a műfaj innovatív lehetőségeit.
MTIhttps://budapest.imami.hu