Húsz éve alakult és adta ki első, cím nélküli első lemezét a Bérczesi Róbert vezette hiperkarma. A zenekar ezt a fontos évfordulót egy Aréna-koncerttel ünnepli meg 2020. február 7-én, ahol a jelenlegi zenekartagok mellett a korábbi tagok, illetve zenészbarátok is feltűnnek majd.

Lehetetlen pár rövid bekezdésben összefoglalni a 2000-es évek egyik legfontosabb dalszerzőjének, Bérczesi Róbertnek az életútját, és ikonikus zenekarának, a hiperkarmának a munkásságát – néhány videó segítségével azért megpróbáljuk.
(Erre kísérletet tesz Robi is – kicsit ugyan hosszabban – a 2019-ben napvilágot látott Én meg az Ének (behúzott szárnyú felfelé zuhanás) című önéletrajzi könyvében.)
A hiperkarma 2000-ben megjelent első, cím nélküli lemezén olyan – azóta klasszikussá vált – dalokat találunk, mint a lidocain, a kérdőjel, sosem voltunk senkik, dob+basszus, zöldpardon, üres, felejtő… amik generációk himnuszai lettek azóta.
A második, amondó (2003) című lemezükön Bérczesi minden hagyományos dalszerkezeti struktúrával szakítva, egyenesen a legnagyobb szerzők közé emelkedett.
2008-tól pár év szünet következett
a hiperkarma életében a frontember nem titkolt drogproblémái miatt. A dalokban egyértelműen lekövethető Robi elvonulása és leépülése, és egyben a folyamat is, ahogy megtalálta az új, de mégis jellegzetes hiperkarmás hangját. A passzív éveket követően a banda 2014-ben jelentette meg harmadik nagylemezét konyharegény címmel, melyet az óriási érdeklődésnek köszönhetően egy felejthetetlen, telt házas PeCsa koncerten mutattak be.
A zenekar innentől újra aktívan elkezdett dolgozni. 2016-ban kijött három single, melyek közül a megünnepleni jó című dalt a 10. Fishing on Orfű fesztiválhimnuszaként mutattak be.
2017 tavaszán megjelent a negyedik stúdióalbum, délibáb címmel, mely több szempontból is fordulópontnak tekinthető a hiperkarma hangvételében, valamint meghozta a zenekarnak az első aranylemezét.
A délibáb sikere után egy évvel kijött egy új single napsütötte rész címmel, mely az addigi underground zenekar első igazi rádiós áttörése volt. A dalt az erdélyi Double Rise Fesztivál himnuszaként mutatták be 2018 tavaszán. A következő év elején új stúdióalbum jelent meg, a napsütötte rész címmel, és ez év tavaszán Bérczesi megkapta karrierje első igazi elismerését, az Artisjus – Az év könnyűzenei szövegírója díjat.