Kezdőlap Egyebek Életmód – Könyv – A SZERENCSE RABJAI – Beszélgetés Dr. Tessényi Judit...

Életmód – Könyv – A SZERENCSE RABJAI – Beszélgetés Dr. Tessényi Judit közgazdász-pszichológussal a szerencsejátékról – azt is megtudhatjuk a téma szakavatott ismerőjétől, hogy vannak a szerencsejátéknak pozitív hozadékai is

404
0

„… attól, hogy valaki játszik szerencsejátékot, még nem feltétlen lesz szenvedélybeteg! – állítja Dr. Tessényi Judit közgazdász-pszichológus

A képhez tartozó alt jellemző üres; dr.tessenyikonyv.kult_.jpg a fájlnév

 

Igen, bevallom: szeretek játszani… Ki nem? Emlékszem, hogy kisgyermekkoromban mennyire incselkedtem cicáinkkal. Bizonyára nem voltam ezzel egyedül, hiszen biztos, hogy akik egy madzagra papírgolyót kötöttek és húzták a macskák előtt, talán egy kicsit odaadták magukat a játéknak. A cél: örömforrást találni, az időt egy darabig így is csapdába ejtettem (anélkül, hogy tudtam volna, hogy mekkora kincs is nekem egy-egy pillanat), látva, hogy a cicusok is belefeledkeznek tevékenységükbe, rohangálnak, abban bízva, hogy sikerül elkapni a madzaggal átkötött papírgolyót. Persze, néha összejött nekik is, így kettős győzelemmel ért fel – legalábbis számomra – az, ha a „szőrös” állatkáink is elégedetten nyúltak ki a játék végén, de én is önelégülten kerestem más játékot. Miért is? Az ember mindig is keresgél, állandóan újabb és újabb örömöket űzve, mert a vágyak egyre csak követelőznek. A játék egész életünkben jelen van, ha akarjuk, ha nem, kitörölhetetlenül ott kullog előttünk, utánunk, mögöttünk. Nem engedi, hogy lazítsunk, fogva tart, azt kívánja, hogy adjuk át magunkat annak a valaminek, amit éppen szeretünk, hogy behajtsa kegyetlenül majd a sarcot. Az a baj, hogy az egyéb szerencsejátékok sokszor bekebeleznek, amikor már nincs segítség, a legnagyobb isteni ajándékunk, a SZABAD AKARAT is elhagy, olyan erők mozgatnak, amelyek nemkívánatos energiákat szabadítanak fel belőlünk, nincs meg a kontrollunk, nem lehetünk önmagunk. Sokszor nem is tudjuk, hogy mit és miért teszünk szenvedélyes játékunk alkalmával. Valójában egész életünk is egy nagy JÁTÉK. Nem mindegy, hogy ebben a játékban mit teszünk, mi az, ami éppen beindítja fantáziánkat, amelyik felemel, értelemmel gazdagít, amelyik nem döngöl a pokol mélyére. Olyan játékot keressünk, amelyik a végén nem okoz fájdalmat, szenvedést, azonban, ha azt sejteti, sőt mutatja meg nekünk, hogy ez nem az a játék, amit űznünk kell, akkor másik felé tereljük magunkat. Ha ez nem sikerül, akkor nehéz életünknek értelmet találni, beszűkülünk, átadjuk magunkat, nem a játék örömeinek, hanem az őrült izgatottságnak, beteges képzeteinknek, a szenvedélynek, amelyek szenvedéssé, vadállattá idomulnak. Ez a vad bizony arra készteti az egót, hogy addig játsszunk, amíg nem nyerünk. Így azonban elveszíthetjük anyagi javainkat, sőt sajnos szeretteinket is. Testünk, lelkünk is megmutatja energiahiányos arcát, amelyik beráncosodik, sebesedik, segítségért kiált. Sajnos családok, egyének sora lesz rabja a szerencsejátéknak. Az a legnagyobb baj, hogy sajnos sokszor az egyén, a társadalom is sokszor már tehetetlen, későn érkezik meg a szakszerű segítség, így a szenvedélybetegségből való szabadulás merő illúzió marad. Tényleg így van ez? Ennek a nem éppen egyszerű kérdésnek járok utána. Bizonyára megvannak a megfelelő válaszok. Mit tehet a család, a társadalom, maga a bajbajutott, az egyén annak érdekében, hogy a játékszenvedély (szerencsejáték) egy másikba váltson át, mert azt gondolom, hogy csak egy másik játékkal, másik szenvedéllyel lehet igazából elérni azt, hogy a testet, szellemet, lelket és az anyagi javakat is meg lehessen menteni. Dr. Tessényi Judit két könyvében is közgazdász-pszichológiai megközelítésben teszi megvilágításának tárgyává a szerencsejáték kérdését.

A képhez tartozó alt jellemző üres; judit.konyv_.kult_.jpg a fájlnév

Visnyei Ferenc/Visó: Kedves Judit! Nagyon szépen köszönöm, hogy a kultkocsma.hu Látogatói számára betekintést engedsz a szerencsejáték témájába, közgazdász- pszichológusi szemmel vizsgálva. Komoly, elemző könyveiddel kiket kívánsz megszólítani?

Dr. Tessényi Judit: Először is köszönöm a lehetőséget, mindig öröm, hogyha megoszthatom a véleményemet ebben a témában! Másodsoron muszáj, hogy egy kicsi határt húzzak a fenti vélekedésben a játék és a szerencsejáték között, hiszen az ártalmatlan gyermeki játszadozás nagyon- nagyon más, mint a szenvedély vagy a szerencsejáték! Kétségtelenül vannak közös elemek, ezért is van néha keveredés és fogalmi összemosás. A könyveim mindenkinek szólnak, aki a téma iránt érdeklődik: a problémás szerencsejátékos környezete, barátai, családtagjai talán tanulhatnak belőle, de maga a szenvedélybeteg is találhat megoldást vagy javaslatokat a problémájára.

 

Nagyon kíváncsivá tettél, hogy vajon milyen játékok kötöttek le kiskorodban, tiniként, fiatal felnőttként, illetve most? Van valamilyen komoly szenvedélyed? A szerencsejáték nem kísértetett meg valamikor? Azt tudom – láttam is már néhány alkotásodat -, hogy az ecsetekkel is jól bánsz, nemcsak a szavakkal, hiszen a vásznaidra olyan érzések, gondolatok kérnek teret maguknak, amelyek igaz valódból fakadnak, és bizony hatást gyakorolsz másokra. Olykor megfested azok lelkét is, akik szomjúhozzák a szépet, vevők a kellemes élményre, illetve mintha másképpen láttatnád velük világukat.

Köszönöm, nagyon kedves vagy! Valóban ráéreztél, hogy mi az én valódi felnőtt játékom, hobbim, szenvedélyem. Míg a szerencsejáték kutatása inkább a szakmámhoz és a korábbi munkámhoz kapcsolódik, addig a festészet számomra az önkifejezés “másik” módja. Egyébként egyre népszerűbb a művészetterápia, ami pont arról szól, hogy különböző problémáinkat megfestve – vagy bármilyen más módon kifejezve -, levezethetünk olyan belső feszültségeket, melyeket 1000 dolog okozhat. Leginkább festés közben tudom átélni azt a Flow-t, ami az időtlenséget, a teljes felszabadulást és kikapcsolódást jelenti. Tényleg nagyon hasonlít egy önfeledt játékhoz.

 

A kommunikáció bármilyen formájáról is legyen szó, otthonosan mozogsz mindegyikben. Hogyan született meg két könyved? Mi indított az írásra? Ki segítette a megjelenést? Hol lehet hozzájutni?

Életem első 45 évében komolyan vettem a Lenini tanítást: tanulni, tanulni, tanulni… Így a közgazdasági egyetem után elvégeztem a jogot és a PR szakirányt, majd gazdaság-pszichológiát kezdtem tanulni a szegedi egyetemen. A doktori iskola felvételi elbeszélgetésen az első kérdés az volt, hogy mi a kutatási területem. Mivel ekkor már évek óta a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgoztam és valóban foglalkoztatott a felelős vállalati magatartás és ehhez kapcsolódóan a túlzott szenvedéllyel játszók problémája, kapásból rávágtam, hogy ezt szeretném kutatni. Ez nagyon megtetszett Hámori Balázs professzornak a felvételi bizottságban, így ott rögtön elvállalta a téma-vezetésemet. Ez igazán nagy szó volt, hiszen nagy szaktekintélyről van szó, aki gazdaságpszichológiai jellegű doktori kutatásokért volt felelős anno’. Ez a momentum alapvetően meghatározta a későbbi kutatásaimat, publikációimat és a könyvek születését. Végig az évek alatt terelgetett, javította kezdeti ügyetlen írásaimat és rengeteg tanáccsal látott el. Ő volt, aki a doktori védésem során felvetette, hogy szerinte méltó a disszertációm szélesebb körben való közzétételre. Sajnos hamarosan időm is akadt, hogy átdolgozzam könyvvé ezt az alapanyagot. Azt javasolta, hogy igyekezzek a közérthetőség felé alakítani, mert egy tudományos munka kevésbé olvasmányos. Egy év alatt sikerült gyakorlatilag teljesen újraírni azt a kilenc kutatást, amit a doktori képzés alatt magam végeztem. Jó néhány helyre pályáztam a megjelentetés támogatására- sikertelenül. Ezért bekullogtam egy kis magán kiadóhoz, akik nyomtatással és könyvkötéssel is foglalkoztak és megfinanszíroztam a tördelőt, a szerkesztőt, a nyelvi lektort és a nyomdát. Mindenképp meg szeretném említeni a szakmai lektoromat is, Farkas Gergelyt, aki nélkül tényleg nem ilyen tartalmú könyv született volna. Ha jól emlékszem, több mint 260 megjegyzést fűzött a soraim mellé. Iszonyatosan boldog voltam, hogy valami “maradandót alkottam” és rengeteg példányt elosztogattam volt kollégáknak, barátoknak, érdeklődőknek. Mire elfogyott az első kiadás kellő mennyiségű friss tapasztalattal, újabb kutatások és visszajelzések érkeztek hozzám ahhoz, hogy újra gondoljam, és újra írjam az egészet. A második kötet tulajdonképpen az első alapjain, azt jelentősen kiegészítve és újabb fejezetekkel megtoldva született. Még 2016-ban olvastam a publishdrive.com sikeréről, ezért magam is az e-book megjelentetés mellett döntöttem. A nyomtatott példányok Szegeden az Írott szó könyvesboltban érhetők el (Horváth Mihály utcában), de bárki letöltheti elektronikusan is, aki nem idegenkedik a papírkímélő módozattól.

 

Bizonyára fontos, hogy az egyén milyen nevelésben részesül, hogyan tud megküzdeni a nehézségekkel, mennyire alkalmazkodik embertársaihoz, a környezetéhez, tisztában van –e önmagával, egyáltalán mit szeretne életében tenni. Amikor nem találja a helyét, a depresszió, a félelem ott csücsül minden megélt pillanatában, akkor a küzdelem hiánya, a feladás könyörtelenül a pokol fenekére juttathatja. Így menekül, űzött vadként támadja meg a „sorsjegykapirgálás” és társai: online szerencsejátékok. Abban biztos vagyok, ha nem találunk a nagy nyüzsiben, ennek a világnak az anyagi fertőjében örömforrást, akkor addig keressük, amíg meg is találjuk, de az nem biztos, hogy kielégít. Több ismerősöm is már szenvedélyeinek rabjává vált, nem érkezett segítség, így sajnos széthullott családjuk, öngyilkosságba menekültek, mert mindenüket eljátszották. Sajnos én is szenvedélyesen játszottam egy időben: félkarúztam, nyomtam a gyümölcsös gépet ezerrel, meg a tippmixet is rendületlenül ikszelgettem.  Nekem a látvány okozott némi kielégülést: az, hogy csörgött a pénz a gépekből, láttam, ahogyan beadja a gyümölcskosarat a másik gép. Fontos volt számomra mixeléskor, hogy mennyi meccset tudok eltalálni és persze az is, hogy nyerjek. Amikor fogyott a pénzem, avagy veszítettem, aztán már azért folytattam, hogy legalább visszanyerjem azt, amit elbuktam. Nem mindig sikerült nyernem, sőt, mínuszba is kerültem, azonban mára kicsit másképpen fogom fel, nem merülök annyira bele, mit anno’, így nem érzem, hogy a rabja lennék. A játék egy ösztönös, ősi valami – még az embernél is idősebb -, de amikor már nem okoz örömforrást, akkor mégis, miért folytatják? Milyen okok vezethetnek oda, hogy egy ember belefeledkezik szenvedélyébe? Milyen mély gyökereket lehet tetten érni?

 

A képhez tartozó alt jellemző üres; juditkonyvszabad.kult_.jpg a fájlnév

Milyen érdekes és elgondolkodtató: egy hasonló tartalmú beszélgetésnél – bárhol, bármikor -, találkozom olyan emberekkel, akik maguk is érintettek. Valóban a legdrasztikusabb következménye a túlzásba vitt szerencsejátéknak az öngyilkosságba való menekülés – sajnos ilyen esetet is többet ismerek. A „belekeveredésben” is a két legfontosabb motívumot ragadtad meg: egyrészt a nyerni akarást, másrészt pedig az izgalmat, szórakozást, amit akár a csilingelés, akár a színek, a szagok, a pörgés kiválthat. Mint mondtam, lényeges megkülönböztetünk a gyermeki játékot – vagy akár az állatok közötti játékot, ami a szocializálódás nagyon-nagyon fontos eleme – a szerencsejátéktól, ami viszont kimondottan üzleti jellegű, meghatározott szabályok szerint folytatott, nyeremény elérése érdekében zajlik. Ez a túlzott belefeledkezés a szerencsejátékba is többrétű: a szenvedélybetegek, ha visszaemlékeznek, szinte mindig az első nyerési aktusra emlékeznek vissza. Lehetséges, hogy előtte már próbálkoztak és nem nyertek semmit, de az teljes egészében törlődik a memóriájukból, de az első jelentősebb nyeremény borzasztóan mély nyomot hagy. Az interjúk során mindenki ezzel kezdte a történetét, hogy nyert. A másik jól tetten érhető ok az unalom: ha nincs hobbim, nem köt le a munkám, nem kielégítő a családi- vagy magánéletem, szívesen elmegyek egy olyan társaságba, ahol megbeszéljük pl. a focit és megtesszük a tétjeinket. A nyerési vágy, vagy a teljesen természetes szórakozás igény mellett azonban megfigyelhető a kockázat keresési magatartás, ezért mondják, hogy a férfiak hajlamosabbak a szerencsejátékkal kapcsolatos problémákra. Ha az igazán mély gyökeret keressük, akkor meghatározó lehet az apai minta: ha a gyermek azt látta, hogy apa iszik és játszik, nagyobb valószínűséggel fog ő is ilyen magatartási mintákat követni.

 

Biztos vagyok abban, hogy a szülői, nagyszülői minta mély nyomot hagy a gyermekben, ha éppen előszeretettel vették az ősök a szemük láttára a kaparósat, meg egyebeket. Így szinte törvényszerű lehet, hogy később a szerencsejáték rabjává válik a felnövekvő gyermek? Gondolom, hogy a számítógépes játékok sem kedveznek az egyénnek, ugyanis nagyobb esélye lehet annak, hogy szerencsejáték-függővé válik előbb-utóbb.

Azt azért nem mondanám, hogy törvényszerű, hiszen számos kutatás azt bizonyítja, hogy éppen a negatív szülői mintát igyekszik az utód elkerülni vagy az ellenkezőjét csinálni. Persze ez nagyon sok esetben nem sikerül. A számítógépes játékokkal való függés és annak vizsgálata – bár rövidebb múltra tekint vissza – nagyon hasonló mintázatot mutat, mint a hagyományos játékok függőségei. Különösen aggasztónak tartom, hogy míg a hagyományos szerencsejátéknak azért volt “látszatja”, volt olyan emberi interakció, amely lehetőséget adott a figyelemfelkeltésre vagy akár a figyelmeztetésre, addig a “fotelból játszók” sokkal inkább inkognitóban tudnak maradni. Mivel egyre több embert köt a munkája számítógéphez, csak egy laza kis kikapcsolódásnak, egyetlen mozdulatnak a következtében máris egy játék platformon találhatja magát és belefeledkezhet, még kevésbé kontrolláltan, hisz még a lottózó vagy a kaszinó azért időnként bezárt, itt 0-24-ben lehet tolni a játékot. Teljesen elképesztő, hogy két-három éves gyerek kezébe adnak mobiltelefont vagy tabletet, kimondottan azzal a céllal, hogy lekössék, eltereljék a figyelmét. Fogalmuk sincsen a szülőknek, hogy milyen visszafordíthatatlan agyi átstrukturálódást érhetnek el ezzel!

A képhez tartozó alt jellemző üres; judithatsokonyv.kult_.jpg a fájlnév

 

 

Mi a tapasztalat? A függők beismerik szenvedélyüket? Az igazi függő mindenre képes lehet, hogy folytassa a játékot. Pénzt szerez, bárhonnan is, akár azt is megteszi, amit talán egyszer megbán: hazudik, lop, csal, bűnözővé is válik. Nyílván a viselkedészavarban, egyéb szenvedélybetegségben szenvedők hajlamosabbak talán a szerencsejáték művelésére.

A beismerés már egy nagyon komoly előrelépési fázisa a szerencsejáték szenvedélynek, a tagadási fázis akár 5-10 évig is eltarthat, aminek része a hazudozás – elsősorban a játékosnak önmaga számára. Gyakori, hogy nincsen betegségtudat és nagyon kései a segítségkérés. Egy 15 éves kutatás sorozattal éppen arra igyekeztünk rámutatni, hogy a börtönbe kerülésnek is jelentősen megnő az esélye, ha valaki szenvedélybeteg. Itt valóban nagyon komoly összefüggés található az alkohollal, a droggal vagy akár a korábbi büntetett előélettel. Azt is kimutatták például, hogy egy szenvedélyes szerencsejátékos az átlagosnál többet iszik – játék közben is -, és gyakrabban dohányos.

A képhez tartozó alt jellemző üres; juditkonyvkocka.kult_.jpg a fájlnév

Lehetséges, hogy a szerencsejáték pozitív hozadékkal ajándékozza meg az egyént, az államot, illetve csökkentheti a negatív hatásait?

Ez egy nagyon fontos és nagyon okos kérdés: igen, vannak a szerencsejátéknak pozitív hozadékai is. A legtriviálisabb az a jelentős állami bevétel, amit adók formájában produkál, de ugyanilyen lényeges az egyénnek az a rekreációs tevékenysége, amely számos feszültséget levezetésére alkalmas, attól hogy valaki játszik szerencsejátékot, még nem feltétlen lesz szenvedélybeteg!

 

Szerinted az állam mindent megtesz az egyénért? Iskola, közösségek, barátok? Az egyén? A család? Egyáltalán milyen kiút van? Az alkohol, a cigi mellett ez is óriási, összetett feladatot igényel mindenki részéről.

Véleményem szerint vajmi kevés az állami intézkedés, sokkal jobb példákat találhatunk az iskolai, alapítványi kezdeményezésekben. Hiszek abban, hogy a prevenció sokkal eredményesebb lehet, ha az teljesen következetes, hosszútávon menedzselt és megfelelő forrásokkal rendelkezik. Leginkább ezt hiányolom. Bár maga a szerencsejáték szervező is finanszíroz kutatásokat, ezek mégsem kellőképpen objektívek.

 

Meg lehet egyáltalán előzni?

Természetesen: erre már nagyon jó nemzetközi, hosszútávú példák akadnak. A megelőzés – vagy más szóval prevenció – sikerét szintén az adott országban előforduló függők számának alakulásával lehet legegyszerűbben visszamérni.

 

Milyen stratégiák, módszerek léteznek, amelyekkel el lehet érni valamit?

A nulladik lépés a kutatás, hogy tudjuk hol is állunk: mennyien is érintettek a valóságban, az első lépés pedig a tájékoztatás. Idézném Funk Sándort (neves addiktológus – a szerk.): “az igazi prevenció, hogy játszani tanítjuk meg a fiatalokat, amennyiben a helyes játék megtanulásával megtanulják, hogy ne játszanak helytelenül“. Második lépésnek tekinthetnénk az intézményesített szűrést pl. kritikus munkakörökben, vagy a forgalmazásban közreműködő képzését. Ebben a tekintetben a játékoskártya bevezetése is komoly lépésnek tekinthető. A skandináv államokban pl. az internetes játéknál – a személyes regisztrációból kifolyólag – direkt kontaktot ápolnak az ügyféllel, folyamatosan visszajelzések mennek a játékos felé a játékszokásait, illetve azok esetleges változását jelezve.

 

Ki lehet gyógyulni a szenvedélybetegségekből?

Erre vonatkozott a két egymással ellentétes szakmai vélekedés él: szerintem nem.

 

A kor, a műveltség és egyéb paraméterek mérvadóak lehetnek a szenvedélybetegségek kialakulásában?

A fiatalok sokkal kitettebbek, két-háromszor magasabb a szenvedélybetegség kialakulásának kockázata, mint idősebb korban. A műveltség szintén mutat összefüggést kutatások szerint, bár én úgy tapasztaltam, hogy művészeink, jogászaink és más értelmiségi körökben is nagyon drasztikus példákat találni.

 

Hogyan fogadták könyvedet? Szakmailag? Laikusok? Kaptál már kritikát valamelyik részről?

Folyamatosan kapok visszajelzéseket azoktól, akik már olvasták és a téma rendszeresen megtalál nemcsak az új publikációk formájában, hanem az utcán is. A mai napig aktív kapcsolatban vagyok a szegedi Névtelen Szerencsejátékosok csoportjával. A szakmai elismerés még bizonyos értelemben várat magára: titkos álmom, hogy előbb-utóbb valamennyi volt kollégám kezében megfordul egy-egy példány. A rendszeres meghívások és előadások, a publikációim idézése és letöltési aránya viszont tekinthető szakmai sikernek.

 

Képek: Dr. Tessényi Judit

A képhez tartozó alt jellemző üres; visokult-1.jpg a fájlnév

Visnyei Ferenc/Visó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét