A Papa Roach az idén januárban megjelent “Who Do You Trust?” című lemezén található dalhoz, a “Come Around”-hoz forgatott klipet, amit nemrégiben meg is osztott a nagyérdeművel. Van a klipben egy szívmelengető rész…

A videóban Jacoby felhívja az egyik legnagyobb rajongójukat, Mark Morenot a színpadra, akit a videó során kicsit jobban megismerhetünk, és megtudhatjuk, hogy Mark 57 Papa Roach koncerten vett részt eddigi élete során. A klip végén Jacoby a zenekar nevében és hálájuk jeléül egy bekeretezett PR-plakettet ad át neki – és egy “Por Vida” (“For Life”) passt, amivel élete végéig a világ minden pontján ingyenesen vehet részt bármelyik Papa Roach koncerten.
A videó, amelyet egyébként New Yorkban forgattak augusztus 11-i koncertjükön, szeptember 12-én jelent meg. A “WDYT” albumot népszerűsítő turné az eddigi legnagyobb eseménysorozat a zenekar életében. Ennek a turnénak volt az egyik állomása az idei Volt fesztivál, ahol már többedik magyarországi koncertjüket adták (és ami fenomenális volt).
A klipet rendező Bryson Roatch elmondása szerint a videó célja az volt, hogy Mark Moreno szemszögéből meséljék el, milyen érzés, hogy ő és a zenekar is követi az érzelmeit, csinálja azt, amit szeret és ami boldoggá teszi. Mark a klipben meglátogatja nővére sírját is, aki 2016-ban rákban hunyt el, majd ezután láthatjuk a feliratból a gondolatot, mely szerint a zene és a közösség ereje, valamint a család és barátok támogatása a nehéz időszakokon is átlendíti az embert.
“Tudtuk, amint elkészültünk vele, hogy a Come Around egyike lesz azoknak az igazán különleges daloknak” – árulta el a frontember Jacoby Shaddix. “Amikor felvettük, még utána is csak dudorásztuk, olyan a dallama, ami megragad a fejedben. A dal arról szól, hogy akkor is kitartasz a barátod vagy szeretted mellett, amikor nehéz idők járnak.”
A videó elején és végén is Jacoby megköszöni a rajongóknak a támogatást, mert nélkülük most nem lennének ott, ahol, és akikért megéri ezt az egészet csinálni.
Papa Roach, VOLT Fesztivál, Who Do You Trust?, új album, Come Around