mmi

Szerintünk óriási dolog, hogy a Rammstein nemrég megjelent albumának nyitószámát, a Deutschlandot használták a hangpróbához (ha emlékeztek, ez volt az a szám, ami sokaknál kiverte a biztosítékot) – már ha ez hangpróba volt, más logikus magyarázat nincs rá, illogikusból meg túl sok terem a fán –, bár ebben bizonyára az is benne van, hogy valami tökösebb muzsika kellett ahhoz, hogy bedurranjanak az erősítők – valami hegedűcincogtatás ehhez kevés lett volna.
Az viszont már kevésbé lehetett kellemes a környékbelieknek, hogy a (feltételezett) hangpróba este nyolc órától hajnali fél háromig tartott, és végig ez az egy szám ment…
Erről az a 100 évvel ezelőtti sztori jut az eszembe, amikor egy buli után – hol volt még az éjszakai busz – ottragadtam a házigazdánál, és valami különös okból ismétlőre tette a GNR Don’t Cry című számát. Úgy két óra után kétségbeesetten kerestem valami gombot, ami felszabadíthat a nyomás alól, de az számomra egy űrhajó műszerfalát magasan verő szuprecucc volt, igazán nem mertem hozzányúlni… Opció volt még a falból kitépés esete, de azt sem mertem megtenni. Azóta nem annyira szeretem ezt a dalt, és így lehetnek a Deutschlanddal a zuglóiak is 🙂