Kezdőlap Egyebek Viszik a bakeltilemezeket, mint a cukrot

Viszik a bakeltilemezeket, mint a cukrot

44
0

Simonyi Éva

1986 óta idén először történhet meg az, hogy több bakelit fogy, mint cédé. Az érdekes riportot a Recording Industry Association of America (Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége) hozta nyilvánosságra.

Viszik a bakeltilemezeket, mint a cukrot

Viszik a bakeltilemezeket, mint a cukrot

Egy kis háttérinfo: a RIAA egy szakmai szervezet, amely a zeneipari cégeket képviseli Amerikában. A tagjai lemezkiadók és kereskedők, amelyek a RIAA szerint a legális zeneipar 90%-át képviselik Amerikában. A szervezet 1952-ben jött létre, és 1958-tól kezdve jogosult az aranylemezek kiadására, mely díjjal az egymillió eladott példány feletti előadókat jutalmazzák. 1975-ben megváltoztatták a rendszert, az aranylemezt 500 ezer példány után adták, és 1976-ban bevezették a platinalemezt az egymillió példány feletti eladásokra. A szervezet egyik legfontosabb célkitűzése az illegális zenekereskedelem visszaszorítása Amerikában. A RIAA egy évközi kutatásának eredményeképpen jelentette meg a bakelit-eladásokról szóló infót.

Egy tavalyi összesítés szerint a cédék értékesítése mélyrepülésben van, ami 10 éve még az illegális letöltéseknek volt “köszönhető”, most már viszont leginkább a stream szolgáltatók szorítják vissza az eladásokat (Spotify, Apple Music, Tidal, stb.).

A cédéeladások idén sem nőttek, a bakelit lemezeket viszont viszik, mint a cukrot, olyannyira, hogy több énekes és zenekar régebbi lemezeit újra kiadja bakeliten, mert arra van kereslet.

A kutatás szerint 2019 első felében a bakelit lemezek eladásaiból 224 millió dollár folyt be (8.6 millió példány), míg a cédéeladásokból 247.9 millió (18.6 millió példány, tehát jóval olcsóbb a CD), ami sosem volt még ilyen közel egymáshoz.

2018 második és 2019 első felében a bakelit lemezek eladása 12%-kal növekedett, míg a cédék eladása szinte meg sem mozdult, így valószínűsíthető, hogy az év végére a bakelit átveszi a vezetést.

Ha ez megtörténik, ez lesz az első év 1968 óta, hogy több bakelit fogy, mint cédé!

 bakelitvynilCDcédéstreamlemezértékesítésRecording Industry Association of America

koncert.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét