A magyar népzene keleti párhuzamait is bemutatja a szeptember 19. és 21. között megrendezendő 29. Kecskeméti Népzenei Találkozó – közölte Agócs Gergely népzenész, népzenekutató kedden az M1 aktuális csatornán.
A Kálmán Lajos népzenekutató által alapított, a Hirös Agóra szervezésében megrendezendő nagy múltú programsorozat kiemelt figyelmet fordít a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére – hangzott el a műsorban.
Agócs Gergely úgy fogalmazott, hogy az idei fesztivált “a magyar zenei keletkutatásnak” szentelik. A szakmai konferencia és a találkozó gálaműsorának fókuszába is a magyar népzenének az északi török, úgynevezett kipcsák népek zenei kultúrájával való rokonsága kerül. Erre a kapcsolatra Kodály Zoltán hívta fel először a figyelmet – emlékeztetett Agócs Gergely.
A népzene kutató szólt arról is, hogy fellépők érkeznek a többi között Baskíriából, köztük olyan előadók is, akik a népzenét “még családi örökségként kapták”.
Agócs Gergely felidézte: a népzene az egyetlen zenei műfaj, amely nem előadóművészetként jött létre, hanem “a mi közös zenei örökségünk”, ami “lelki oldások és kötések” létrehozására, illetve szórakoztatásra egyaránt alkalmas.
MTI