Bornai Tibor zenés estje és kiállításának megnyitója, aki gitárral a kézben beszél és énekel egy sor olyan dologról, ami eltér a hagyományosan unalmas kiállításmegnyitóktól. Hála Istennek.
“A betűket még nem ismertem, de már volt kedvenc festőm. Gyerekkorom máig eleven emléke, hogy a színek nevei szinte semmit nem mondanak arról a csodáról, ami a vörösben, a sárgában és a többi látomásban működik. Mégis zenész lett belőlem, és ezt utólag azzal magyarázom, hogy az ember szeme olyan közel van a füléhez. Zeneszerzőként, előadóként sok sikert arattam, így a festészet már nem azért csábított, hogy zászlómat egóm várának még magasabb fokára tűzhessem.
Negyven évig várakoztak bennem ezek a képek. Köszönet érte elfogyhatatlan türelmüknek, és az örömnek, ami a vászonra segítette őket. “
(Bornai Tibor)
