Idén először nulladik nappal indul a szombaton kezdődő L1danceFest, a kortárs táncszínházi előadások nemzetközi fesztiválja.
Ladjánszki Márta táncművész, főszervező az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta, hogy az idei rendezvény már ötnapos lesz, a nulladik napon szombaton Monoron várják az érdeklődőket. “Igyekszünk kialakítani azt a lehetőséget, hogy ne csak Budapest-központú legyen az esemény, ez egy hosszú távú tervünk is” – emelte ki.
Hangsúlyozta, hogy minden évben olyan előadóterekkel működnek együtt, amelyek a kortárs előadóművészeteket év közben is befogadják. A fesztiválnak “missziója”, hogy bemutassák ezeket a helyszíneket – tette hozzá.
Mint mondta, a fesztivál a szakma mellett a tánckedvelő közönségnek is kínál programokat.
Az előadások közül kiemelte az RS9 Színház performanszát, amely a Vallai Kertben lesz látható. Hozzátette, hogy a Bakelit Multi Art Centerben cseh, német és finn előadás mellett két magyar produkciót is láthat a közönség.
A magyar fellépők leginkább az L1 Egyesület tagjai és rezidens művészei lesznek – jegyezte meg.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Kovács István performanszművész és Syporca Whandal rezidens művész idén mutatkozik be először a fesztiválon. Utóbbi fotós és képzőművész is egyben, aki kollázs technikával dolgozik és zenét is szerez.
Ladjánszki Márta hangsúlyozta: a szemle célja, hogy a nézők megtalálják a maguk érdeklődését és rálátást kapjanak a kortárs tánc műfajára, ezért miden előadás után beszélgetést szerveznek, de lesznek olyan produkciók is, amelyek a nézői interakcióval foglalkoznak.
Mindezek mellett a workshopok is lehetőséget nyújtanak az érdeklődőknek, hogy közelebb kerüljenek a kortárs tánc különféle műfajaihoz.
MTI/kulturpart