A Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című előadásával lép fel a szeptember 1-ig tartó hollandiai Cultura Nova fesztiválon Heerlenben.
Az MTI-hez elküldött tájékoztató szerint a Vági Bence által írt és rendezett My Landet csütörtökön és pénteken négy alkalommal láthatja a holland közönség.
A My Land a kortárs táncot, a színházat és a cirkuszművészetet ötvözi, az alkotás az emberiség gyökereit kutatva, az ember és anyaföld közötti örök kapcsolatot állítja fókuszba. Az előadás a műfajok közti határokat lebontva egyszerre idézi a kortárs tánctársulatokra jellemző technikai tudást és látványt, valamint a kelet-európai artistaművészet “lenyűgöző energiáit”.
A társulat idén harmadik alkalommal lép fel a Cultura Nova fesztiválon, 2018-ban a Párizs Éjjel, míg 2015-ben A Meztelen Bohóc című produkció aratott közönségsikert a holland fesztiválon.
A Heerlen városát kulturális színtérré változtató Cultura Nova előadó-művészeti fesztivál a színház, a tánc, a zene, a film és a vizuális művészetek különleges, úttörő formáit mutatja be, idén 29. alkalommal. A tíznapos fesztivál keretében több mint 25 helyszínen, közel 200 kulturális előadás várják az eseményre látogatókat.
A My Landet a magyar közönség legközelebb szeptemberben 13-án láthatja a Müpa színpadán – írták a tájékoztatóban.
MTI