A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivállal búcsúztatja a nyarat a Duna-parti város augusztus utolsó hétvégéjén. A három nap alatt több mint 250 program várja a látogatókat.
Ezekben a napokban még az óváros rejtett szegletei is megtelnek élettel, utcák, terek, városházi épületek, múzeumok, udvarok, kertek és beugrók szolgálnak helyszínéül koncerteknek, utcatárlatoknak, műhelysétáknak, tárlatvezetéseknek, előadásoknak – mondta el Solymosi Heléna, a szervező Szentendrei Kulturális Központ vezetője.
A több mint 250 esemény azt is jelenti, hogy a fesztivál minden percében számos program zajlik párhuzamosan és nincs megállás éjszaka sem. A nyár végi fiesztában egyszerre jelenik meg a város mediterrán hangulata és a pezsgő kulturális élete – hívta fel a figyelmet az ügyvezető.
Augusztus 30-án és szeptember 1-jén kiállítások, workshopok, performanszok és számtalan koncert – mások mellett a Bagossy Brothers Company, Soulwave, Ocho Macho, Ferenczi György és a Rackák vagy az EfZámbó HDB – várja az érdeklődőket az esti fényfestések mellett.
A rendezvény a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával jött létre – emelte ki Solymosi Heléna, aki hozzátette, hogy az erre az alkalomra kitáruló porták és a városséták gyakran nemcsak a távolabbról érkezőknek, de az itt élőknek is számos új, érdekes információt tartogatnak.
A város immár hagyományos egyedi programjának számító ArtUdvarok keretében 44 házigazda nyitja meg óvárosi portáját, így a látogatók betekintést nyerhetnek a szentendrei udvarokba, találkozhatnak az ott lakókkal – akik között van festőművész, kőfaragó, közgazdász, nyelvtanár, művészeti író, restaurátor, galériás -, és megismerhetik munkájukat, életüket. Ők a házigazdái az eseményeknek és ők szervezik az ottani programokat is, de a városi séták is az “ismeretlen” Szentendre felfedezését segítik egy-egy tematika köré fölépítve.
A művészet mindenütt jelen lesz, így megjelenik az egyházi helyszíneken a SacraArt égisze alatt, de még a tányérokon is a GastroArt-kezdeményezésben résztvevő éttermeknél – mondta.
A jól ismert programelemekről szólva emlékeztetett: a látogatókat ebben az évben is várja a Gasztro Utca a Dunakorzó belvárosi szakaszán, sőt a kulináris élvezetek kedvelői a GastroArtban 11 étteremben és cukrászdában kóstolhatják végig a vendéglátósok és a szentendrei képzőművészek együttműködésével, kizárólag erre a hétvégére elkészített ételkreációkat. Ugyancsak tradicionális része a nyárbúcsúztatónak a jótékonysági gumikacsaverseny, ahol ezer sárga gumiállatkát “versenyeztetnek” a Bükkös-patakon, de a gyerekeket számtalan műfajú programmal, foglalkozással szórakoztatják a fesztivál ideje alatt, elsősorban a Fő téren, de szerte a belvárosban is.
A fesztivál programjai döntően ingyenesek – közölte a szervező, hozzátéve, hogy az ArtUdvarok egyes rendezvényei belépődíjasok, melyekre már lehet elővételben jegyet venni.
A fesztivál ideje alatt a tömegközlekedési járatok meghosszabbított menetrenddel közlekednek. Részletes információk a www.szentendreejjelnappalnyitva.hu oldalon találhatók.
MTI