Kezdőlap Egyebek Színes-program – Sport- és életmódfesztivál lesz öt napon át Mezőtúron

Színes-program – Sport- és életmódfesztivál lesz öt napon át Mezőtúron

533
0

Második alkalommal rendezik meg a Túri Fullánk Nemzetközi Sport és Életmód Fesztivált augusztus 14. és 18. között a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron – közölték a szervezők az MTI-vel.

Képtalálat a következőre: „sport”

    Az Invictus Úszó és Vízilabda SC Kft. által szervezett rendezvényre két helyszínen várják majd a látogatókat: a mezőtúri strandfürdő területén és a Hercegasszony Birtokon, ahol a Holt-Körösben kialakított vízilabda pályán zajlanak majd a mérkőzések. Idén a csaknem ötven hazai illetve külföldi vízilabdacsapat mellett strandfutball és strandkézilabda tornát is rendeznek majd a fesztiválon.

Képtalálat a következőre: „sport”

A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra, így a mérkőzéseken kívül többek között olimpiai bajnok sportolók előadását, élménybeszámolóit hallgathatják majd meg az érdeklődők. Egy expo keretein belül mozgással, táplálék-kiegészítőkkel, sporteszközökkel foglalkozó kiállítók, helyi kézművesek népszerűsítik majd termékeiket, szolgáltatásaikat.

A programot két színpadon koncertek és “gasztrosarok” teszi még színesebbé.

MTI/fzolee.hu/https:/gormanstonpark.ie

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét