Kezdőlap Interjúk Interjú a Szécsényen élő Vincze Ferenccel, a Korda Racing Klub tehetséges rallyversenyzőjével

Interjú a Szécsényen élő Vincze Ferenccel, a Korda Racing Klub tehetséges rallyversenyzőjével

235
0

A vadász, aki kipárnázott ülésen, magánutakon tanult autót vezetni

„Mindenkire felnézek, aki kellő alázattal és eredményesen tud versenyezni.” – mondja az „aszfalt ördöge”

A képhez tartozó alt jellemző üres; Vincze-Ferenc.jpg a fájlnév

Azt gondolom, hogy a szenvedély, a kitartás, a gyakorlás nem elég ahhoz, hogy valakiből rallyversenyző lehessen, sokkal összetettebb dolgok is kellenek, hogy valaki úgy művelje ezt a sportot, mint Vincze Ferenc, aki 28 évesen egyre több sikert ér el ebben a „száguldó világban”.

Képtalálat a következőre: „Interjú a Szécsényen élő Vincze Ferenccel, a Korda Racing Klub tehetséges rallyversenyzőjével”

Nagyon szerettem volna kisgyermekként egy lábbal hajtós kisautót kapni, de sajnos, nem futotta rá, irigykedtem is unokaöcsémre, mert neki volt. Ki ne játszott volna olyat, hogy ki kellett találnunk, hogy az utcán éppen milyen autó robog el mellettünk az aszfalton? Ja, meg kellett mondani a típusát, a maximális sebességét, a lóerőt is, meg még ki tudja milyen paramétereket, ugyanúgy, ahogyan az autóskártyás játéknál. Imádtam barátaimmal, unokatestvéreimmel mindkettőt játszani, azonban egy idő után, egyre inkább kezdtem eltávolodni az autók, motorok világától, mert rájöttem: nem kötnek le úgy, mint  a zene, az irodalom, ők lettek hű társaim, a mai napig így van ez. Annak ellenére sem, hogy a sebesség mindig rabul ejtett, a mai napig imádott dolog nálam mindkettő, viszont maradok inkább utasnak. A foci mellett kedvenc időtöltéseim közé tartoznak az autóversenyek, motoros bajnokságok nézése a tévében. Abban biztos vagyok, hogy kedves interjúalanyom, Vincze Ferenc – aki Balassagyarmaton látta meg a napvilágot – rallyversenyző nem úgy kezdte, ahogyan én, hiszen sorra nyeri a különböző versenyeket, például első abszolút győzelmét 20 évesen érte el, amiért keményen meg kellett dolgoznia csapatával együtt. Ebben a szezonban már 3 győzelmet aratott, a bajnokságban több ponttal is vezeti a főtáblát.

Visnyei Ferenc/Visó: Mi volt előbb nálad, a természet szeretete vagy az autóversenyzés? Nagyon sok kisfiút az autók, a motorok világa bekebelez, gondolom, téged is. Ha jól tudom, a gokarttal kezdted az autósport nem túl egyszerű művelését.

Képtalálat a következőre: „Interjú a Szécsényen élő Vincze Ferenccel, a Korda Racing Klub tehetséges rallyversenyzőjével”

Vincze Ferenc: Húúú, ezzel a kérdéssel egyből megfogtál, ugyanis olyan régen volt, hogy nem is nagyon emlékszem rá, hogyan láttam a világot akkoriban. 4-5 éves koromban már érezhetően nagyon érdekeltek az autók. Mindig vezetni szerettem volna, és erre volt is lehetőségem, ugyanis apukám, nagypapám rajongtak az autókért, és gondolták, hogy megtanítanak vezetni. Ez sikerült is nekik, és szinte mindennapossá vált, hogy magánutakon egyedül vezettem, persze jól kipárnázott üléssel. Ekkoriban kaptam egy gokarot is apukámtól, gondolom, látott bennem valami fantáziát. Ezután 6 éves koromban indult el a gokartversenyzői pályafutásom.

Valami eleve belülről hajtott téged, hogy kimondottan rallyversenyző legyél?

Eleinte Forma 1-es versenyző szerettem volna lenni, de ezt a nagy álmot gyorsan el is kellett engedni, reálisan semmi esély nem volt rá. Sokat jártam a szüleimmel akkoriban rallyversenyekre, és nagyon megtetszett.  Arról álmodoztam, hogy bárcsak egyszer én is úgy tudnék versenyezni, mint a “nagyok”.

Szécsényben lakik, itt is érettségizett, majd erdésztechnikusként végzett a festői szépségű, heves megyei hegyvidéki üdülőhelyen, Mátrafüreden. Klubja, a Korda Racing Budapesten található.

Családodban valaki támogatta indulásodat? Nem csak anyagi értelemben gondoltam.

A gokartozás teljes mértékben a szüleim zsebéből ment, szinte mindenüket erre költötték, hogy ezt űzhessem, nagyon hálás vagyok nekik ezért. Mindenki nagyon féltett, de közben örültek a sikereknek.

A képen a következők lehetnek: autó és túra/szabadtéri

18 évesen szerezted meg pályafutásod első abszolút győzelmét. Mesélnél erről és későbbi sikereidről? Kikkel dolgoztál együtt? Kik voltak a navigátoraid?

Igen, akkoriban Az Országos- és Közép- Európai Szlalom Bajnokságban indultam, és sikerült mindkettőt megnyerni abszolútban. 2 év szünet után tértem vissza a versenyzéshez, ekkor már rallyban. 2013- ban az Országos Rally Túrabajnokság abszolút bajnoka lettem, az első teljes évemben. Ekkor döntöttem azt el, hogy itt még nem állhatok meg, és próbálok feljebb lépni, ami persze nálam és sok más kollégánál is, csak a hátteren múlt. 2016-ban egy Mitsubishi Lancer Evo IX R4-el lettem Rally I. osztályban abszolút 3. 2017-ben haladtunk a korral és váltottunk egy Skoda Fabia R5-re. Első évemben ezzel az autóval szintén 3. lettem. 2018-ban meg szerettem volna nyerni a bajnokságot, nagyon sok dolog hátráltatott minket év közben, így megint be kellett érni a 3. hellyel. Navigátoraim: Kuti Péterrel 2013-tól 2016-ig versenyeztem. Bazsó Attilával 2016-2017 között mentem. 2018-ban 4 különböző navigátorral indultam, sorrendben: Bazsó Attila, Farnadi Ágnes, Holczer Dániel, Bacigál Igor. Ez is egy hátráltató tényező volt, amit korábban mondtam, ugyanis nem lehet egyik versenyről a másikra 100%-osan összeszokni.

A képen a következők lehetnek: éjszaka, autó és túra/szabadtéri

Sok tényező kell ahhoz, hogy topon maradjál. A szerencse mellett mi szükséges még, hogy mindig dobogón, avagy közelében találd magad?

Nagyon fontos a technika megbízhatósága, jól működjön minden, mellette elengedhetetlen az is, hogy az autó beállításai maximálisan személyre legyenek szabva. A pilótának és a navigátornak az egész verseny ideje alatt ott kell lenni teljesen fejben és koncentrálni. A csapatnak és a szerelőknek is topon kell lenni. Sok összetevős történet ez.

Ha jól láttam, akkor a magyar bajnokságban szinte majdnem dupla ponttal előrébb vagy a második helyezettől, tehát, jelentősen vezeted a tabellát. Néztem, hogy több riválisod, pályatársad Skodával versenyez: Mi lehet ennek az oka? Milyen típusú autóval döngetted a kilométereket eddig?

Az első 3 versenyt meg tudtuk nyerni, aminek köszönhető volt ez a nagy előny. Minden várakozásunkat felülmúlta, hogy így tudtuk kezdeni a szezont. A nemzeti bajnokságokban a top autók manapság az R5-ös autók. A Skoda, Ford, Citroen, Volkswagen, Hyundai gyárt ilyen autókat. Mindegyik nagyjából egyforma erőt képvisel, csak be kell tudni őket jól állítani. A Skodából és Fordból gyártották a legtöbb darabszámot, és ezek a legelterjedtebbek a világon. Ha megnézzük a nemzetközi eredményeket, akkor látszik, hogy bármelyik márkával lehet nyerni.

Melyik a kedvenced: az aszfalt vagy a murva? A csapatod technikai személyzete gyorsan át tudja alakítani autódat, ha mondjuk, egy murvás verseny után nem sokkal egy aszfaltos történet következik? Netalán két autód is van?

A képen a következők lehetnek: autó és túra/szabadtéri

Az aszfalt közelebb áll szívemhez, talán azért is, mert murván eddig kb. 5 futamon indultam, nem mondanám magam valami rutinosnak. Egy autóval versenyzem, körülbelül 1-2 óra hossza átalakítani az autót.

Legutóbbi versenyetek azonban nem úgy sikerült, ahogyan szerettétek volna. Mi történt? Milyen gyakori hibák fordulhatnak elő, amelyek teljesen megváltoztathatják a mezőny állását?

Igen, sajnos nagyon szerencsétlenek voltunk Veszprémben, ahogy eddig minden évben. Remélem, hogy jövőre már elmúlik ez a veszprémi átok. Kaptunk egy defektet a 21 km-es gyorsasági kb. felénél, és nem álltunk meg kicserélni, mert úgy gondoltuk azzal többet veszítünk, majd a szakasz vége felé széttört a felni, ami beszorult a féktárcsához és így kb. 5-6 perc volt, amíg le bírtuk szedni, és ilyen hátránnyal nem lett volna értelme a folytatásnak. Igazából technikai sport, itt bármi megtörténhet.

A képen a következők lehetnek: autó, égbolt és túra/szabadtéri

Melyik verseny fogott ki leginkább rajtad és a csapatodon? Hadik András címvédőnek valamiért peches időszaka van. Ennyire forgandó ebben a versenyben a SZERENCSE?  Szerencse és szerencsétlenség jellemzi ezt a sportot? Hiába versenyzel jól, ha valamiért ott egy defekt vagy bármilyen technikai probléma, ami miatt nem sikerül elérned azt, amit szeretnél. Hű, nem semmi sport!

A tavalyi veszprémi nagy bukásunk nem kellett volna, azt sajnálom a legjobbam. Ez a Veszprém mindig kifog rajtunk valamiért, de jövőre ennek máshogy kell már lennie. Azt nem mondanám, hogy a szerencséről és a szerencsétlenségről szólna, ugyanis az elmúlt 4 évben most először kellett feladnom technikai hiba miatt a versenyt és egyszer törtem össze az autónkat, a többi versenyen célba értünk. Andrisnak tavaly is volt ilyen szériája, akkor is felállt belőle, idén is biztosan sikerül.

Mindig az aktuális versenyre tesztelünk, és mindig máshol, ami éppen hasonlít arra.”

A képen a következők lehetnek: fa, autó, növény, túra/szabadtéri és természet

A növények, állatok vadvilága hogyan érintett meg? Miért éppen az erdészet tudományát tanultad?

Szinte az egész család vadász, így nőttem fel és talán a gének bennem vannak. Erdész lettem, de sajnos nem tudok a szakmában dolgozni egyelőre, mert nincs rá időm, de majd egyszer még lehetséges, hogy eljutok odáig.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, kalap, túra/szabadtéri és közeli

A kemény edzések hogyan oszlanak el egy héten? Jut időd a közösségi életre?

Fizikai edzésemet lecsökkentettem a korábbi évekhez képest, viszont az étkezésre jobban figyelek, így az edzéseim nem annyira kemények. Teniszezem és crossmotorozom hobbi szinten, amik annyi energiát tudnak adni, hogy fizikailag rendben legyek.

Honnan van benned az őserő, az az önbizalom, amely egyre csak hajt téged előre?

Erre a kérdésedre nem tudok válaszolni, viszont nagy motiváció van bennem, hogy előrébb és előrébb lépjek.

Ki az, akire a mai napig felnézel ebben a sportágban? Kinek köszönheted előrejutásodat?

Mindenkire felnézek, aki kellő alázattal és eredményesen tud versenyezni. Elsősorban a családomnak köszönhetem, és nem utolsó sorban a támogatóimnak, akik nélkül nem tudnék „pályára” kerülni.

A képen a következők lehetnek: 11 ember, , mosolygó emberek, autó és túra/szabadtéri

Milyen közeli, távoli célt szeretnél elérni ebben a sportban?

Közeli terveim között a Magyar bajnoki cím szerepel, távoli célok között pedig ki szeretnék majd jutni Eb versenyekre, hogy ott is megméressem magam. Ennek egyelőre csak anyagi hiányosságai vannak.

Fotók: Vincze Ferenc facebook oldala

 

Visnyei Ferenc/Visó

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét