A magyar és romániai fellépők mellett izraeli, mexikói, lengyel, görög-török-brit és norvég előadók is színpadra lépnek az erdélyi Mérában augusztus első négy napján a Világzenei Csűrfesztiválon.
Trei parale (RO)
“Méra a kalotaszegi népzene és néptánc csúcsát jelentette a 20. század közepén. Évről-évre egyre többen vesznek részt a világzenei fesztiválon, a rendezvénnyel sikerült mind a helyi közösség, mind a táncházas közeg komfortzónáját tágítani” – mondta Bethlendi András, a Méra World Music alapító főszervezője az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
Torgier Vassvik (NOR)
Mint kifejtette, a csűrfesztivál a magyar zene és a régió muzsikája mellett más kontinensek és országok népzenében inspirálódó világzenei produkcióit viszi színpadra.
Torgier Vassvik (NOR)
Varga Zoltán alapító-főszervező arról beszélt, hogy augusztus 1-jén, csütörtökön lép fel a Csík Zenekar, másnap a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató gálaműsora, a II. Kalotaszegi Prímásverseny és az Erdőfű Népi Kamarazenekar koncertje szerepel a programban, szombaton a Romano Drom játszik, a vasárnapi záróprogram pedig Ferenczi Györgyé és a Rackajamé.
Nera East Collective (GR, TR, GB)
A nyitónapon zenél a lengyel Dikanda, valamint az Izraelből érkező Sofi Tsedaka & The Baladis, amely szamaritánus zenéből inspirálódó muzsikát játszik. Szombaton lép fel a mexikói Sirani Guevara, akárcsak a görög-török-brit Near East Collective. A Kjartan & Hét Hat Club (augusztus 1-jén) hat nyelven – magyarul, cigányul, románul, angolul, norvégul és törökül – énekel, a norvég Vassvik a zárónapon a lapp zenei gyökereket mutatja be.
Romano Drom (HU)
Lesz két templomi koncert is a Fonó Budai Zeneház szervezésében: augusztus 3-án Kubinyi Júlia és Szokolay Dongó Balázs mutatja be műsorát, 4-én pedig Navratil Andea és Demeter László.
Erdőfű Népi Kamarazenekar (HU)
A koncertek után minden nap táncházzal és nemzetközi jam sessionnel várják a közönséget a csűrben és mellette.
“Minőségibb és sajátosabb zenei közösségi élményt nyújt egy olyan fesztivál, amelyen két-három után már mindenkit ismerünk arcról, a koncerteken pedig karnyújtásnyira van tőlünk a zenekar” – mondta Bethlendi András.
MTI/www.erdely.ma