Kezdőlap Egyebek Ismét összefognak a zenészek egy társukért – te is segíthetsz!

Ismét összefognak a zenészek egy társukért – te is segíthetsz!

358
0

Nem ez az első eset, hogy büszkék lehetünk a zenészeinkre: ahogy híre megy, bajban van egy társuk, azonnal a segítségére sietnek. Légy te is magyar zenész!

Ismét összefognak a zenészek egy társukért – te is segíthetsz!

Ismét összefognak a zenészek egy társukért – te is segíthetsz!

Balog Tamás és a Persona Non Grata zenekar nevében kérem a segítségeteket.

Tamás 47 éves, ebből harmincat a szigetvári konzervgyárban, tizenkilencet pedig a PNG dobosaként töltött el. 1990-ben a zenekar alapítói között volt, és a 2016-os újrakezdés óta ismét tagja az együttesnek. Néhány hete kiderült, hogy Tamás súlyos beteg, átesett egy fontos műtéten, de további kezelések várnak rá. A család anyagi helyzete kritikus, a párjával együtt nevelik 12 éves kisfiúkat, közben gondoskodnak Tamás demenciával küzdő édesanyjáról is.

A lesújtó hír hallatán a PNG többi tagja pillanatokon belül akcióba kezdett, ennek eredménye, hogy tizenöt magyar zenekar (Anima Sound System, Diabolus In Musica, Korai Öröm Band, Másfél,  NoiseWather (Alvári István), Psycho Mutants, Shapat Terror, Stukker, Talayapa, HétköznaPI CSAlódásk, The Worldstylers (Sándor Lakatos),  VHK, 30y 71PA) küldött egy-egy dalt egy – a “Barátok Balogért” címmel megjelenő – MP3-albumhoz, a lemez „másik oldala” pedig egy PNG best of-válogatást tartalmaz. A kiadványhoz a zenekar régi barátja, Gróf Balázs készített borítót.

Bandcampre feltöltött lemezért mindenki annyit fizet, amennyit tud, de a megadott bankszámlaszámra történő utalással is segíthetitek Tamás gyógyulását, a családot. Reméljük, hogy sok kicsi sokra megy, mindannyiunk összefogása pedig olyan lelkierőt ad Tamásnak, amire most mindennél nagyobb szüksége van!

Balog Tamás OTP Banknál vezetett lakossági bankszámlaszáma: 
11773315-01152272

 Persona Non GrataBalog Tamásösszefogássegítség

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét