Az előző évben sikerrel zárult megmérettetés után a Müpa a 2018/2019-es évadban is útjára bocsájtotta a Karc kritikaíró pályázatot. A jelentkezők a Müpa aktuális évadának produkciói közül választhatták ki azokat, amelyekről legfeljebb 6000 karakter terjedelmű kritikát kellett írniuk. Egyedi hangvételű írásokat vártunk, amelyek – a szakmai szempontok érvényesülése mellett – olvasmányosak és közérthetőek.
A beérkező írásokat – anonim módon – szakmai zsűri bírálja el, amelynek elnöke Radnóti Sándor esztéta, tagjai Bóka Gábor, az Operavilág újságírója, Dömötör Endre, a Recorder popzenei magazin szerkesztője, Mörk Leonóra, az ELLE Magazin vezető szerkesztője, Weyer Balázs, a Hangvető Zene Terjesztő Társulás egyik igazgatója, valamint Zipernovszky Kornél, újságíró. A legjobb munkák 100-100, illetve 75 ezer forint értékű Müpa-utalványban részesülnek. A fődíjas publikálási lehetőséget is kap a Müpa Magazinban, honorárium ellenében, továbbá egy két főre szóló, háromnapos utazást és koncertlátogatást egy európai városban, ahol ECHO-tagintézmény (a Müpa társintézménye) működik.
A pályázat lezárulását követően a zsűri elkészítette a pályázatok rövid listáját, amelyből az interneten szavazók választhatják ki a közönségdíjas kritika szerzőjét.
A nyertesek sorrendje a következőképpen alakult:
I. és II. helyezett: Gubán Mária Vetkőzni senki nem szeret (Recirquel: A meztelen bohóc) és A Te földed is (Recirquel: My land)
III. helyezett: Molnár Fanni Kárhozat és gyász (Puccini: Lidércek/Krizantémok)
a közönségszavazás díja: Nagy Klára Benned a létra (Recirquel: My land)
Gratulálunk a résztvevőknek és a nyerteseknek!