Az, hogy július 12-14 között ezek a nevek mind megfordulnak majd a Budai Szabadtéri Színházban. Pénteken Burai Krisztián és G.w.M. első közös koncertjét, szombaton Király Viktor szuperkoncertjét rendezik meg Budapest legújabb szabadtéri színházában, vasárnap pedig szabadtéri mozivásznon vetítik le a Ponyvaregényt a szervezők.

Burai Krisztián, Király Viktor és a Ponyvaregény – mi a közös bennük?
Budán új nyári színház várja az érdeklődőket, méghozzá a volt csillebérci úttörőtábor területén. A gyönyörű, fákkal körülvett, természetközeli színpad azonban komoly meglepetéseket tartogat: a retro helyszín ellenére a legmodernebb színháztechnikák kerültek felszerelésre, így olyan nagyporodukciók is “beférnek”, melyek általában csak a fesztiválszínpadokon szoktak előfordulni.
Július 12-én, pénteken este Burai Krisztián és G.w.M. adnak közös nagykoncertet, amely zenei történetük során most előszőr fordul majd elő. Mindkét produkció önálló koncertettel és nagyyenekarral lép színpadra. Ebből a számból kiderül, mit takar a rövidítés…
Július 13-án ugyanaezen a nagyszínpadon Király Viktor ad önálló és meglepetésekkel tarkított szuperkoncertet, a nyár folyamán csak itt látható az énekes ilyen jellegű önálló produkcióval.
Július 14-én éjjel pedig kertmozivá alakul a Budai Szabadtéri Színház. Végre újra van hol mozizni a szabad ég alatt!… Nem is akármilyen filmet lehet majd az ország legnagyobb szabadtéri mozivásznán végignézni: a Ponyvaregényt veszik elő a szervezők.
A Budai Szabadtéri Színház egész nyáron közel 50 programot kínál, melyből 10 este a kertmozizás jegyében telik majd. A színház vezetősége nem “csak” mozivetítésként jellemzi ezeket az estéket, a helyszín adottságai miatt inkább mozi-pikniknek szeretik nevezni, hiszen ez az a környezet, ahol tényleg egészen más élményt okoz a filmnézés is.
Budai Szabadtéri Színház, Csillebérc, nyár, Király Viktor, Burai Krisztián és G.w.M.
koncert.hu