Kezdőlap Programajánló Triatlon-Magyarország – Csaknem ötszázan indulnak a Vasi Vasemberen

Triatlon-Magyarország – Csaknem ötszázan indulnak a Vasi Vasemberen

357
0

A képen a következők lehetnek: fa, fű, túra/szabadtéri és természet

Csaknem ötszáz résztvevővel rajtol szombaton a szombathelyi XXXV. Vasi Vasember triatlonverseny – közölték keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Idén ezt az érmet akasztják a Vasi Vasemberek nyakába a célban.

  Jerse András versenyigazgató elmondta: az idei futam nem része az országos bajnokságnak (ob), mert a kerékpáros távot nem forgalomtól elzárt útvonalon teljesítik a résztvevők; ez azonban az ob versenykiírásában követelményként szerepel.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, kerékpár és túra/szabadtéri
Jelezte, hogy a Szombathelyet Bucsuval összekötő 89-es számú főúton szerették volna rendezni a kerékpárversenyt, de a közútkezelő ehhez nem járult hozzá. Reményeik szerint jövőre sikerül teljesíteni a követelményeket, és a nagy hagyományokkal bíró pénzdíjas verseny ismét a bajnokság része lehet.

A rajthoz állók között az idén a megszokottnál kevesebb a profi versenyző, akik az olimpiai távot – amely 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból áll – teljesítik. Az úszást idén is a Csónakázó-tóban rendezik, a kerékpáros táv Toronyt, Felsőcsatárt és Nárait is érinti, a futásra pedig visszatérnek a versenyzők a tóhoz.

Kalmár Attila, a szervező Pannonsport Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az önkormányzat évtizedek óta jelentős támogatást nyújt a verseny lebonyolításához, ennek köszönhetően nemcsak szép környezet, de egyre jobb feltételek várják a résztvevőket.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester azt emelte ki, hogy a város sajátjának érzi és büszke a Vasi Vasemberre, amely a legrégebbi magyarországi triatlonverseny.

MTI/35. Vasi Vasember Olimpiai távú triatlon verseny

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét