Ébredj fel!
„Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja. /Márk. 8,31-35./
Kedves Barátnőm, aki gyermekkora óta templomba jár, elmondta, hogy Ő azt hitte, hogy mindazok, amiket eddig hallott, vagy olvasott a Bibliában, csak elméletben léteznek. Esetleg, majd a „másvilágon” fognak bekövetkezni.
Eddig el se tudta hinni, hogy a Biblia valóban ÉLŐ IGE, s ami ott le van írva, valósággá válhat!
Mára már tudja, hogy az Úr valóban ott van a mindennapjainkban és a barátnőm is megtapasztalta Jézus Krisztus közelségét.
Egyre több olyan megtapasztalása van, amit eddig el se tudott képzelni! Nem győz csodálkozni azon, hogy mindezek Vele történnek meg!
Nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá vált. Valóság lett számára is, hogy az Úr Szent Szelleme elkezdte benne a tisztítási folyamatot, és e közben fokozatosan egyre több betekintést kap a szellemi világba is.
Olyan érzés ez, mintha hosszú álomból, egyszer csak felébresztene bennünket az Úr.
Ekkor jövünk rá, hogy az eddigi életünk milyen hiábavaló volt! Mennyi időt elpazaroltunk értelmetlen, értéktelen dolgokra! Milyen sok hibát vétettünk, és vajon lesz-e módunk a helyreigazításra?
Jóvá ugyan nem tehetjük a múlt hibáit, de elkezdődhet egy teljesen új élet!
Ezért is engedjük meg, hogy Jézus Krisztus vezessen és irányítson minket! Bízzunk meg Benne, és figyeljünk Rá állandóan! Kezdjük el szeretni Őt magunknál, mindenkinél jobban!
Mikor elhatározzuk, hogy keresztények leszünk, akkor különböző elképzeléseink vannak, hogy ebben az esetben mit kell tenni? Sokan abba a hibába esünk, hogy első nekirugaszkodással, „lelkeket akarunk menteni” Agitálni kezdjük a családtagokat, a szomszédokat, a barátokat és az ismerősöket. Úgy érezzük, hogy már sok mindent tudunk Istenről, és azonnal „szolgálatba állítjuk” magunkat. Nagyon aktívak és tevékenyek leszünk.
Az a baj, hogy ilyenkor nem Isten akaratát, hanem a saját akaratunkat követjük.
Látszólag „nemes célokért” hajtjuk magunkat, pedig az Úr azt várja el tőlünk, hogy maradjunk nyugodtan, csendben, amíg nem tudatja velünk az akaratát.
Amikor ez bekövetkezik, akkor meg mi nem akarunk indulni! Többnyire azért nem, mert első lépésként Jézus, számunkra „alantas” munkát akar végeztetni velünk, amiket mi nem szeretnénk végrehajtani. Úgy gondoljuk, hogy ennél „többre vagyunk képesek és érdemesek.”
Pedig, ha Isten akaratának akarunk engedelmeskedni, akkor mindenféleképpen végre kell hajtanunk az Ő akaratát!
Azt kívánja tőlünk, hogy alázkodjunk meg előtte és mások előtt is, ami nekünk nagyon kínos. Pedig itt kezdődik el az engedelmes keresztény életünk!
Istenért számunkra megalázó, sokszor nehéz fizikai munkát kell végeznünk úgy, hogy közben nem lázadunk, nem morgunk, hanem engedelmesen megtesszük az Úr akaratát! Még akkor se háborgunk, amikor a többi ember emiatt lenéz, vagy lesajnál.
Bár mindezt nagyon nehéz elviselni, de érdemes keresztülmennünk ezen a nagyon nehéz úton, mert ezáltal tanuljuk meg a feltétel nélküli engedelmességet.
Ha már tisztában vagyunk azzal, hogy ez az Úr akarata, akkor könnyebben megy a munka, és már nem is látjuk olyan megalázónak az egészet!
Mindez a folyamat addig tart, amíg lázadás nélkül, természetesen, akár vidáman is el tudjuk végezni a feladatokat.
Ha mindezekre képesek leszünk, és közben az Úrra figyelünk, kapjuk a következő feladatot. Fokról, fokra tanuljuk meg az engedelmességet.
Az Úrnak meg kell aláznia annyira bennünket, hogy rájöjjünk, már nem mi vagyunk a világon a legfontosabbak! Ne maradjon bennünk semmilyen egoizmus, és a folyamat végén úgy lássuk, úgy érezzük, hogy természetes volt mindaz, amiken végig kellett mennünk! Ugyanis, ha az Úr adja hozzá az erőt, már nem lehet nehéz semmilyen fizikai munka, és utólag ezt is hasznos feladatnak látjuk, hiszen Általa végeztük el!
Így tanuljuk meg az alázatot. Ne felejtsük el, hogy Jézus is megmosta a tanítványok lábát, és felszólította őket, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek!
Nehéz úgy tenni bármit is, amikor azt képzeljük, hogy annál a munkánál sokkal többre vagyunk képesek! Pont ezt a beképzeltséget, ezt a magasabb-rendű tudatot akarja az Úr lerombolni! Ne higgyünk magunkról semmi olyat, amely különbbé tesz másoknál! Sajnos, mindannyiunkban meg van az a „téves tudat,” hogy többnek, jobbnak, okosabbnak tartjuk magunkat a többi embernél.
Isten csak szerény, egyszerű, magában már nem bízó, csak Rá figyelő és hallgató embereket tud felhasználni, és valóban munkába állítani.
Ha ezt az egoizmust /önimádatot/ nem tudja letörni bennünk, akkor nem tud mit kezdeni velünk, mert a magunk akaratát hajtjuk végre, és addig Isten számára „vakok” és „süketek,” vagyis használhatatlanok vagyunk!
A szemünket és a fülünket is akkor nyitja meg, amikor alkalmassá válunk a feltétel nélküli engedelmességre. Amikor már nincs bennünk „ha…!” Ha Isten ezt vagy azt megteszi, akkor én is… stb.
Nincs egyezkedés, csak ENGEDELMESSÉG!
Eddig tudatlanok voltunk, nagyon sok hibát és vétket követtünk el úgy, hogy nem tudtunk azokról. Azonban az Úr megvilágosítása által érzékenyekké válunk, és egyre élesebben szét tudjuk választani a a jót, a rossztól.
Hogyha rosszat teszünk, vagy bárki rosszat tesz, akkor többnyire egy “nyilallás” hasít belénk, ha viszont jót cselekszünk, akkor pedig kimondhatatlan örömöt érzünk.
Mindenkinek, aki Isten akaratának akar engedelmeskedni, el kell fogadnia Jézus Krisztust, teljesen át kell adnia Neki az akaratát, az egész életét, hogy testével, lelkével, szellemével az Úr rendelkezzen!
El kell jutnunk arra a szintre, ahol már teljesen átadtuk magunkat az Úrnak, és fel sem merül bennünk, hogy az akaratunkat ne Jézus Krisztus használja fel! Nekünk tudatosan alá kell rendelnünk magunkat Neki. Nekünk is fel kell támadnunk a „halálból!”
Ez egy új élet kezdete! Eddig nem is tudtuk, hogy a halálban vagyunk, csak amikor belénk árad a szellemi élet, akkor jövünk rá, hogy tényleg halottak voltunk. Ezután egy új, világosabb, biztonságosabb élet kezdődik el.
Nagyon fontos, hogy mi is akarjuk azt, amit az Úr akar! Tehát, feltétlen engedelmességet vár el tőlünk!
Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk. Csak akkor változunk meg, amikor az Úr jóvoltából, valóban áramlik belénk az élet, amit ha megvonnak tőlünk, akkor olyan elviselhetetlen érzés kerít hatalmába, mintha kietlen pusztában, vagy sivatagban lennénk, ivóvíz nélkül!
Elhagyatottnak, nyomorultnak érezzük magunkat.
Eddig testben és lélekben éltünk és gondolkoztunk, tettük a dolgunkat. Amikor az Úr megnyitja a szellemi csatornánkat, akkor „hármas felépítésű emberekké válunk.”
Az életünk a munkánk, egy másik síkon folyik. Már nemcsak mondjuk, hanem benne vagyunk, és átéljük az új szellemi életet.
Szellemben élünk, és e mellett használjuk a fizikai és lelki képességeinket is. Bármi teszünk, egyiket sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Ezután már nem viselkedhetünk úgy, mint ahogyan eddig viselkedtünk, mert felelősséggel tartozunk az Úrnak, és felelősséggel tartozunk azoknak az embereknek, akikkel Jézus összehoz!
A szellemi csatorna közvetlen kapcsolatot jelent Jézus Krisztuson keresztül, Istennel.
Ha már eljutottunk ebbe az állapotba, már egy lépést sem tehetünk magunktól, egy szót ki nem mondhatunk, csak azt, amit az Úr enged!
Ha az az Úr akarata, hogy menjünk el valahova, akkor menjünk azonnal, és azt mondjuk, amit mondanunk kell.
Azonban, ha azt akarja, hogy ne csináljunk semmit, akkor maradjunk nyugton addig, amíg fel nem szólít bennünket, hogy tegyük meg ezt, vagy azt.
Ez egy külső szemlélőnek hihetetlennek tűnik, de akik idáig eljutottak, már tudják, hogy ez a VALÓSÁG!
Ha kapjuk a lehetőséget, hogy megtehetünk valamit, akkor boldogan engedelmeskedünk, hiszen az Úr adja mindenhez az erőt, a tehetséget, és az örömöt.
Ha nem úgy sikerül megoldanunk egy feladatot, ahogyan mi elképzeltük, akkor sincs kudarcélményünk, hiszen Jézus mindent a javunkra formál.
Verók Tünde
