„Azért zongorázott, hogy megmutassa a DALBÓL FAKADÓ LELKÉT, azt a lelket, amelyik képes arra, hogy elvezesse embertársait a  jóság, a béke, a harmónia és a szépség felé…”  – Visó

Frici ma lenne 63 éves

Nagyon örültem, amikor így mosolygott…

Azt gondolom, hogy a magyar jazzművészet egyik legvirtuózabb zongoristája, Pleszkán Frigyes, a magyar jazz koronázatlan királya, a magyar Oscar Peterson volt. Ezt nem azért írom, mert elfogult vagyok, közelről ismertem.

Nagy megtiszteltetés, hogy barátokká is fogadtuk egymást.

Nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor drága Babókámnál (Csiri mamánál), Mőci, Oláh Emőd édesanyjánál találkozhattunk Hódmezővásárhelyen, először a Petőfi utcában.

Mőci, a közös barátunk, zeneszerző, jazz-zongorista annyira magasztalta Fricit, úgy emberileg, úgy zeneileg, hogy nem maradtak el a bizonyosság pillanatai sem.

Nem engedhettük el anélkül, hogy ne hallgassuk meg a virtuózt. Ha kicsit nehezen is, megkértük – unszoltuk – Babókával, Mőcivel és Furka Zoli barátunkkal közösen (Zoli szintén kiváló zongorista) Fricit, hogy játsszon nekünk a jó öreg zongorán, amelyik mi mindent megélt már.

Végül Babóka kedvéért felállt, majd gazella lépteivel odament ahhoz a hangszerhez, amelyik bizonyára már várta, hogy a fehér-fekete billentyűzet szakavatott mestere szólaltassa meg.

Amit láthattunk, hallhattunk néhányan, akik ott voltunk, azt hiszem, hogy soha nem felejtjük el.

Frici ujjai olyan simulékonyan tapadtak a billentyűkre, hogy azok el sem akarták engedni. Nem akarták, mert a boogie-woogie, a blues, a rock, de a jazz dallamai olyan elementáris erővel kértek teret a levegőben, hogy mindegyikünket arra késztetettek, hogy felálljunk.

Arra inspiráltak a megszólaltatott, előcsalogatott hangok, hogy mi is csatlakozzunk a dallamerdő, a dallamdzsungel őszinte valóságába – dúdoltunk, énekeltünk -, ahol nem marad senki sem érintetlenül: a lélek, az a lélek felszabadul, amelyik befogadja a kendőzetlen, tiszta, teljesen szabad hangok hatalmas energiáját, hiszen a szeretet hangjai ezek, amelyek a lélekből fakadnak, a lélekig hatolnak.

LÁMA együttes

“Egy újonnan kibontakozó együttes neve: Láma. Azon a szűk résen próbálnak törni az élvonalba, amelyet mások nem használnak: spanyolos jellegű rockmuzsikát művelnek. Jelen voltam egy Egyetemi Színpad-béli koncertjén, rengeteg tizenéves mellett ott volt a szakma is, kollégák és szakemberek, tanúi egy szokatlanul meleg sikernek. Gerendás Péter, az együttes vezetője, gitárosa, énekese és zeneszerzője nevét már ismerték a spanyol és dél-amerikai muzsika kedvelői. Most a fentiek mellett vadonatúj rockzenei szerzeményeket mutattak be. Itt billentyűzik Pleszkán Frigyes, a Ki Mit Tud-nyertes dzsessz-zongorista, aki ezúttal elektromos hangszereken játszik, felsőfokon. Ismert név Dely László, a konga mellett, a klasszikus zenében is jártas Mericske Zoltán hárfatimbales hangszeren és a muzikális Fekete családból István basszusgitáron és trombitán játszik.
IM cikk 1980″

Nem azért zongorázott, hogy megmutassa, hogy ki is ő valójában, nem azért mutatta meg magát, hogy sztárként, csodagyerekként kezeljük.

Azért zongorázott, hogy megmutassa a DALBÓL FAKADÓ LELKÉT, azt a lelket, amelyik képes arra, hogy elvezesse embertársait a  jóság, a béke, a harmónia és a szépség felé: a művészetek, a dallamok olyan világába, amelybe bejutni csak az tud, aki odaadja magát teljes valójával, ha átadja magából azt a szerzett és isteni képességet, amit senki, de senki nem vehet el tőle.

Azt gondolom, hogy sikerült bejutnunk az ő világába, a kulcsot odaadta nekünk, hogy beléphessünk.

Ez a világ megmarad számunkra örökre, s hiszem, hogy amikor felvételeken hallgatjuk, látjuk Pleszkán Frigyest, a zongorák és a lelkek húrjain játszó mestert, egy kicsit az emlékezés virágait is széthintjük – bizonyos vagyok abban, hogy ezt tudja Ő is ott fenn, az égi szférák zeneművészeként.

Megnyílnak, megfestődnek előttünk azok a képek, amelyek soha nem feledtetik velünk a szeretett barátot, a szeretett művészt, aki megütötte trilliárdszor a sok billentyűsort, a sok kis kalapáccsal együtt, azért, hogy a zongora hangszekrényében kifeszített fémhúrok megadják nekünk az emlékezés zenei hangjait most is, ebben a pillanatban.

Szeretettel őrzöm meg Pleszkán Frici emlékét, minden rezdülését, egész LÉNYét.

Nagyon hálás vagyok Frici lányának, Écskának, hogy fenti anyagokat felhasználhattam. 

Visnyei Visó