Kezdőlap Zene Emlékezés Fricire, a magyar Oscar Petersonra – a zongorák és a lelkek...

Emlékezés Fricire, a magyar Oscar Petersonra – a zongorák és a lelkek húrjain játszó mesterre – még csak 60 éves lenne

286
0

A képhez tartozó alt jellemző üres; PleszkánF01.jpg a fájlnév

„Azért zongorázott, hogy megmutassa a DALBÓL FAKADÓ LELKÉT, azt a lelket, amelyik képes arra, hogy elvezesse embertársait a  jóság, a béke, a harmónia és a szépség felé…”  – Visó

Nagyon örültem, amikor így mosolygott…

A képhez tartozó alt jellemző üres; PleszkánF03.jpg a fájlnév

Azt gondolom, hogy a magyar jazzművészet egyik legvirtuózabb zongoristája, Pleszkán Frigyes, a magyar jazz koronázatlan királya, a magyar Oscar Peterson volt. Ezt nem azért írom, mert elfogult vagyok, közelről ismertem.

A képhez tartozó alt jellemző üres; PleszkánF06.jpg a fájlnév

Nagy megtiszteltetés, hogy barátokká is fogadtuk egymást.

Nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor drága Babókámnál (Csiri mamánál), Mőci, Oláh Emőd édesanyjánál találkozhattunk Hódmezővásárhelyen, először a Petőfi utcában.

Mőci, a közös barátunk, zeneszerző, jazz-zongorista annyira magasztalta Fricit, úgy emberileg, úgy zeneileg, hogy nem maradtak el a bizonyosság pillanatai sem.

Nem engedhettük el anélkül, hogy ne hallgassuk meg a virtuózt. Ha kicsit nehezen is, megkértük – unszoltuk – Babókával, Mőcivel és Furka Zoli barátunkkal közösen (Zoli szintén kiváló zongorista) Fricit, hogy játsszon nekünk a jó öreg zongorán, amelyik mi mindent megélt már.

Végül Babóka kedvéért felállt, majd gazella lépteivel odament ahhoz a hangszerhez, amelyik bizonyára már várta, hogy a fehér-fekete billentyűzet szakavatott mestere szólaltassa meg.

Amit láthattunk, hallhattunk néhányan, akik ott voltunk, azt hiszem, hogy soha nem felejtjük el.

Frici ujjai olyan simulékonyan tapadtak a billentyűkre, hogy azok el sem akarták engedni. Nem akarták, mert a boogie-woogie, a blues, a rock, de a jazz dallamai olyan elementáris erővel kértek teret a levegőben, hogy mindegyikünket arra késztetettek, hogy felálljunk.

Arra inspiráltak a megszólaltatott, előcsalogatott hangok, hogy mi is csatlakozzunk a dallamerdő, a dallamdzsungel őszinte valóságába – dúdoltunk, énekeltünk -, ahol nem marad senki sem érintetlenül: a lélek, az a lélek felszabadul, amelyik befogadja a kendőzetlen, tiszta, teljesen szabad hangok hatalmas energiáját, hiszen a szeretet hangjai ezek, amelyek a lélekből fakadnak, a lélekig hatolnak.

Nem érhető el leírás a fényképhez.Kaszakő-1980
Amennyiben valaki nem ismerné fel őket, balról jobbra: László Attila, Pleszkán Frigyes, Szende Gábor, Lattmann Béla, Horváth Kornél.Olyan alázatos szívű, olyan fennkölt érzésekkel teli művészt láttam Friciben, aki nem csak azért játszott, hogy örömét lelje benne, mint inkább azért, hogy örömöt, boldog pillanatokat adjon oda nekünk, csak úgy, ajándékba.

Nem érhető el leírás a fényképhez.“Egy újonnan kibontakozó együttes neve: Láma. Azon a szűk résen próbálnak törni az élvonalba, amelyet mások nem használnak: spanyolos jellegű rockmuzsikát művelnek. Jelen voltam egy Egyetemi Színpad-béli koncertjén, rengeteg tizenéves mellett ott volt a szakma is, kollégák és szakemberek, tanúi egy szokatlanul meleg sikernek. Gerendás Péter, az együttes vezetője, gitárosa, énekese és zeneszerzője nevét már ismerték a spanyol és dél-amerikai muzsika kedvelői. Most a fentiek mellett vadonatúj rockzenei szerzeményeket mutattak be. Itt billentyűzik Pleszkán Frigyes, a Ki Mit Tud-nyertes dzsessz-zongorista, aki ezúttal elektromos hangszereken játszik, felsőfokon. Ismert név Dely László, a konga mellett, a klasszikus zenében is jártas Mericske Zoltán hárfatimbales hangszeren és a muzikális Fekete családból István basszusgitáron és trombitán játszik.
IM cikk 1980″

Közzétette: Pleszkán Frigyes emlékére – 2011. november 27., vasárnap

Nem azért zongorázott, hogy megmutassa, hogy ki is ő valójában, nem azért mutatta meg magát, hogy sztárként, csodagyerekként kezeljük.

Azért zongorázott, hogy megmutassa a DALBÓL FAKADÓ LELKÉT, azt a lelket, amelyik képes arra, hogy elvezesse embertársait a  jóság, a béke, a harmónia és a szépség felé: a művészetek, a dallamok olyan világába, amelybe bejutni csak az tud, aki odaadja magát teljes valójával, ha átadja magából azt a szerzett és isteni képességet, amit senki, de senki nem vehet el tőle.

Azt gondolom, hogy sikerült bejutnunk az ő világába, a kulcsot odaadta nekünk, hogy beléphessünk.

A képhez tartozó alt jellemző üres; PleszkánF02.jpg a fájlnév

Ez a világ megmarad számunkra örökre, s hiszem, hogy amikor felvételeken hallgatjuk, látjuk Pleszkán Frigyest, a zongorák és a lelkek húrjain játszó mestert, egy kicsit az emlékezés virágait is széthintjük – bizonyos vagyok abban, hogy ezt tudja Ő is ott fenn, az égi szférák zeneművészeként.

Megnyílnak, megfestődnek előttünk azok a képek, amelyek soha nem feledtetik velünk a szeretett barátot, a szeretett művészt, aki megütötte trilliárdszor a sok billentyűsort, a sok kis kalapáccsal együtt, azért, hogy a zongora hangszekrényében kifeszített fémhúrok megadják nekünk az emlékezés zenei hangjait most is, ebben a pillanatban.

A képhez tartozó alt jellemző üres; PleszkánF05.jpg a fájlnév

Szeretettel őrzöm meg Pleszkán Frici emlékét, minden rezdülését, egész LÉNYét.

Nagyon hálás vagyok Frici lányának, Écskának, hogy fenti anyagokat felhasználhattam. 

Minden bizonnyal hamarosan elkészül Écskával a már régóta tervezett interjúm, aki különleges, egyedi, dögös hangjával, megjelenésével, életszerető és vidám lényével ajándékozza meg ismerőseit, barátait s persze rajongóit is.

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Visó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét