Kezdőlap Egyebek Pénteken kezdődik a Körös-völgyi Sokadalom

Pénteken kezdődik a Körös-völgyi Sokadalom

500
0

Kézműves vásár, mesterségek bemutatói, bábelőadások, játszóházak várják a látogatókat a 20. Körös-völgyi Sokadalmon; a Dél-Alföld népművészetét bemutató seregszemlét június 28. és 30. között rendezik meg Gyulán – hangzott el a háromnapos rendezvény sajtótájékoztatóján kedden, Gyulán. 

    A fesztiválon a magyar népi kultúra szinte minden elemét megjelenítik – mondta Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, a rendezvény egyik szervezője.


A színpadi programokban minden korosztály bemutatkozási lehetőséget kap – tette hozzá, kiemelve, hogy a népi kismesterségek képviselői bemutatókkal, vásárral készülnek. A családokat bábelőadások, gólyalábasok, kézműves játszóházak és játszótér várja.


A rendezvény felidézi a régi vásárok hangulatát, a Dél-alföldi viseletek régen és ma című kiállítás pedig mintegy 30 ruhán keresztül bemutatja, hogyan öltözködtek eleink.

Körös-völgyi Sokadalom Népművészeti Fesztivál 2019 Gyula
A három nap során számtalan néptáncegyüttes, népzenekar mutatkozik be a XIII. Határ Menti Összművészeti Fesztivál (június 28.), a XIII. Országos Gyermektáncfesztivál (június 29.), a XXIII. Békés Megyei Néptáncosok Találkozója (június 29.) és a Békés Megyei Néptáncgála (június 29.) keretében.

A Körös-völgyi Sokadalom és a Gyulai Várszínház 56. évadjának hivatalos megnyitójára június 28-án este kerül sor.

Az idei fesztivál, mint ahogy a korábbiak is, igazi összefogás keretében valósul meg – mondta Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere (Fidesz-KDNP). A jubileumi rendezvénysorozat a gyulai nyár egyik legszínesebb programjaként várja a helyi lakosokat és a városba érkező vendégeket – tette hozzá.

MTI/www.visitgyula.com

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét