Kezdőlap Irodalom A Forum Könyvkiadó Intézet szerzőinek estje Szegeden – Vajdasági költők mutatkoznak be

A Forum Könyvkiadó Intézet szerzőinek estje Szegeden – Vajdasági költők mutatkoznak be

215
0

A képen a következők lehetnek: szöveg

„Azt mondják, a szépirodalom (mint a neve is mutatja:) szép. Kormányos Ákos első kötete nem olyan dolgokkal foglalkozik, amiket gyönyörűnek szokás tartani. Kicipzározza, matat a testben, fölfelé, egészen addig, ahonnan a másik ered. Megmetélnek egy farkat, akkora lesz, mint a lovaké. Ebben a világban a reggeli pisilés a Muszáj Herkules. Ez itt nem spoiler. A könyv versei színes, erős szövegek. Mindkét irányból átütnek minden paravánon.”
Szilasi László

A képen a következők lehetnek: szöveg és túra/szabadtéri

Kormányos Ákos, született a Tisza menti Zentán. Szegeden végezte alapszakos és mesterszakos pszichológia tanulmányait, jelenleg ugyanitt alapszakos szabad bölcsészet hallgató. Első verseskötete 2019 nyarán jelenik meg a Forum és a FISZ közös kiadásában. Az elmúlt években folyamatosan publikált különféle rangos folyóiratokban. Előző évben 2018-ban elnyerte a Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett drámaíróverseny Pályadíját. Raktárépület c. darabjának ősbemutatójára 2019 áprilisában került sor. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás klinikáján dolgozik pszichológusként.

Hol és mikor találkozhatsz vele az Ünnepi Könyvhéten?

A Forum Könyvkiadó Intézet szerzőinek estje Szegeden

2019. június 14. (péntek) 18.00

Dugonics tér, színpad

A Forum Könyvkiadó Intézet szerzői olvasnak fel a közelmúltban megjelent írásaikból.
Szerzők: Balázs Attila, Benedek Miklós, Böndör Pál, Czirok Szabó István, Kormányos Ákos, Patócs László, Papp Katalin

Moderátorok: Berényi Emőke, Losoncz-Kelemen Emese

A Forum Könyvkiadó (Forum Könyvkiadó Intézet) a vajdasági magyarság legnagyobb múlttal rendelkező könyv- és folyóiratkiadással foglalkozó intézménye. Az 1957-ben alapított kiadó székhelye Újvidék. Fennállása során több mint 2250 címszóval gazdagította a magyar nyelvű könyvkiadást, s olyan rangos folyóiratok jelennek meg általa, mint az 1934-ben alapított Híd folyóirat és a társadalomtudományokkal foglalkozó Létünk.

Kormányos Ákos Paraván (Forum, FISZ) című verseskötetének bemutatója

2019. június 14. (péntek) 18.30

Dugonics tér, színpad
Beszélgetőtárs: Szutorisz Szabolcs

Dedikálások:

2019. június 14. (péntek) 19.00

Dugonics tér, a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruház sátra

2019. június 15. (szombat), 15 óra, Duna-korzó, Vajdasági Magyar Könyvkiadók (Forum)

Forrás: FISZ Fiatal Írók Szövetsége

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét