Kezdőlap Egyebek „A széthúzás önkéntes Trianon, inkább az összetartás vezéreljen bennünket!”

„A széthúzás önkéntes Trianon, inkább az összetartás vezéreljen bennünket!”

511
0

A trianoni békediktátumra és a nemzeti összetartozás napjára emlékeztek Királyhalmán

A nemzeti összetartozás napjának délvidéki központi megemlékezését minden évben Királyhalmán tartják. A kis faluvá csoportosuló tanyavilágot 1920-ban annyi más településhez hasonlóan kettévágta a trianoni határ. A helybeli Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom kertjében 2012-ben elültetett almafa jelképezi a magyarság összetartozását.

Ma is a fa mellett tartották a csendes megemlékezést, amelyen részt vett dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, dr. Babity János szabadkai magyar főkonzul, dr. Csige Gábor vezető konzul, mr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke, illetve számos más közéleti személyiség.

Elsőként ft. Erhard Róbert esperes, tiszteletbeli apát, az újvidéki Mária neve templom plébánosa tartott szentmisét, majd Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácselnöke mondott alkalmi beszédet.

– Egy olyan ország lett kegyetlenül feldarabolva, amely ezer éven át volt a bástyája a kultúrának és az európai civilizációnak – emlékeztetett Vicsek Annamária. – A magyarság számára nemcsak etnikai katasztrófa volt ez, hanem gazdaságtörténeti katasztrófa is, ami a gazdasági körzeten nyersanyag-lelőhelyeinek az elcsatolása és az infrastruktúra tönkretétele okozott. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egyetemeink, történelmi városaink elcsatolásával, az egyházi felekezetek szétzilálásával kulturális katasztrófát is eredményezett.

A Magyar Országgyűlés 2010-ben megpróbált erőt meríteni a trianoni tragédiából, és az áldozati szerep helyett a nemzeti összetartozás erősítését választotta, mondta Vicsek Annamária, majd az erről szóló törvény mondatait idézve így folytatta:

– „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja része az egységes magyar nemzetnek, amelyek államhatárok feletti összetartozása valóság, és egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” A magyar parlament ezáltal erőteljes üzenetet küldött a nagyvilágnak: a magyar nemzet egységes, összetartozik. Ugyanezt az üzenetet küldi a magyar kormány szakadatlanul az elcsatolt területeken élő nemzettársaknak. A gazdaságfejlesztés, a kultúra, a vallás, az oktatás támogatása terén nyújtott támogatás minden egyes forintja valójában az anyaország egy-egy jelzése, üzenete mifelénk.

Vicsek Annamária emlékeztetett, hogy a Fidesz és a KDNP volt az a két párt, amely előterjesztette a törvényjavaslatot, és e két párt támogatását továbbra is érezhetjük, ami abból is kiviláglik, hogy egy képviselői helyet biztosítottak a vajdasági magyarság képviselője számára az európai parlamenti választások listáján. A magyarság mindezt úgy hálálta meg, hogy tömegesen vett részt a választásokon, s szavazott a Fidesz-KDNP listájára.

– Szavazatainkkal értékeltük és megerősítettük az anyaország nemzetpolitikáját, alátámasztva, hogy egyek vagyunk, összetartozunk, a fontos nemzeti kérdések érdekében együtt állunk ki.

A beszéd folytatásában a tanácselnök elmondta, hogy a vajdasági magyarság nyíltan, emelt fővel ünnepelhet. Az MNT döntése által június 4-e ugyanis a vajdasági magyarság jeles napja.

– A hagyomány szerint immár kilencedik éve a trianoni békeszerződés aláírásának időpontjában egyszerre kondulnak meg a harangok Szarvason, a történelmi Magyarország földrajzi középpontján, illetve az utódállamok egy-egy településén, köztük Királyhalmán. A magyar nemzet határokon átívelő egységét erősíti meg az is, hogy e települések templomainak kertjében almafa csemetéket ültettek 2012-ben. Az almafa a közös múltat szimbolizálva a termékenységet is jelenti, ami a nemzeti megmaradás záloga. A vajdasági magyarok így járulnak hozzá az egyetemes magyar nemzeti összetartozáshoz, a Kárpát-medencében együtt élő népek kölcsönös megértésén és együttműködésén alapuló békés jövőjéhez.

Vicsek Annamária arra intett mindenkit, hogy tanulnunk kell a múltból, s úgy kell élnünk, hogy tetteink erősítsék a vajdasági magyarságot.

– A tétlenség helyett a cselekvést, a tevékenységet válasszuk. A közöny helyett az elkötelezettség, a tenni akarás és a tettre készség mellett döntsünk! Ne tetézzük a kívülről ránk erőszakolt bajt viszálykodással! A széthúzással mi magunk is önkéntes Trianont hajtanánk végre. Ehelyett inkább az összetartás vezéreljen bennünket!

Az ünnepi beszéd után a királyhalmi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a helybeli általános iskola alkalmi műsorára került sor Adósunk Európa címmel.

Németh Ernő
 
A cikk eredetileg a Vajdaságma Délvidéki Hírportál oldalon jelent meg.
 

https://www.vajma.info/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét