Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház Junior Príma díjas színművésze. Brit tudósok című dala és a hozzá forgatott klip, egyfajta fricska a mindig cserélhető életformákra, melyek nagy mértékben befolyásolják a hétköznapjainkat.

Az együttes (további tagok: Várvölgyi Szabolcs – gitár, Szilágyi Márton – dob, Wolford Beni – billentyű) a 2013-as Talentométer tehetségkutatóján megnyerte a pop/rock kategória fődíját, majd elkezdtek ezerrel koncertezni és fesztiválozni. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket Velem csak a baj van címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek. 2018-ban az Ed Is On Miatta című klipje különdíjban részesült a 3. Klipszemlén.
Az elmúlt hetekben a Brit tudósok című dalukhoz forgattak klipet, melynek készültét három fő elem befolyásolta.
“Rengetegen diétáznak a környezetemben, vagy tartják magukat valami szigorú étrendhez. Beszélnek is róla, hogy mit ehetnek, meg mit nem, sokat. Jelentős pénzeiket felemészti a hobbiszerű fogyókúrázás, én meg nem értem, mi köze van a pénznek a fogyáshoz” – mondja Tasnádi Bence.
A dalt másodsorban az is befolyásolta, hogy Bence kezébe akadt nemrégiben egy életmód tanácsadási könyv, amit egy ismerőse olvasott.
“Meglestem az írót a könyv hátuljának belső borításán, és egy szétvarrt arcú, életkorát tekintve 50 és a halál közötti asszony próbált mosolyogni rám. Tényleg hinnem kéne annak, aki egy tucat plasztikai beavatkozás után arról magyaráz, hogyan legyek harmóniában önmagammal? És nyilván nem az ismerősöm az egyetlen, aki megvette és lapozza ezt a könyvet, ami még rémisztőbb!”
Végül az együttgondolkodás is hatással volt a videóra.
“Amikor Tóth Gergely rendezővel először leültünk beszélni a projektről, 3 dolgot mondtam. Egyrészt szerettem volna egy lebutított, oda nem illő koreográfiát a végére, másrészt mutattam egy korabeli eljárással készült tudósportrét, ami a vizualitásra adhat ihletet, illetve mivel az elmúlt esztendőben két nagyszülőt is elvesztettem, szerettem volna, ha a “maradék” egy nagymamámnak találunk helyet a klipben.”
Az Ed Is On szintén Brit tudósok címmel klubszezonzáró koncertet ad május 30-án Budapesten, az Ellátóházban. Az est vendége Jordán Adél lesz.
koncert.hu
A cikk eredetileg itt jelent meg.
https://www.koncert.hu/hirek/klippremier/a-szinesz-zenesz-beszol-a-brit-tudosoknak-7439